Gyorskeresés
Szponzorunk
Létszámleépítés az NVIDIA-nál
A céget nyár közepe óta érő csapások sora még nem ért véget.
Hirdetés
Az NVIDIA bejelentése szerint a vállalat hamarosan 360 dolgozójától válik meg világszerte; ez az állomány 6,5%-át jelenti. A meglehetősen szűkszavú közleményben nem szerepel, mely ágazatokat érinti az elbocsátási hullám, okáról is csak annyit lehet tudni, hogy a stratégiai fontosságú területekre próbálnak több támogatást összpontosítani. A leépítés a harmadik negyedévben kezdődik el, és várhatóan október 26-ára fejeződik be.

Úgy tűnik, nincs könnyű helyzetben a gyártó: 6 sikeres év után az elmúlt negyedévben 893 millió dolláros árbevétel mellett 121 millió dolláros veszteséget kellett elkönyvelnie. A júliusban napfényre került információk hatására, melyek szerint nem megfelelő tokozású, és emiatt egy idő után működésképtelenné váló GPU-k és chipsetek kerültek laptopokba, a cég részvényeinek árfolyama 20%-ot zuhant. Ezek garanciális cseréjére további 196 millió dollárt különítettek el, de ezzel a csapások sora még nem ért véget. A meglepően jól szereplő ATI RV770-es GPU-ra épülő videokártyák minden piaci szegmensben kiváló ár/teljesítmény aránnyal rendelkeznek, emiatt nemcsak a modellfrissített GeForce GTX 260-ak piaci bevezetése nehézkes, hanem minden kategóriában árcsökkentésekre kényszerült a gyártó, ami a várható profitot is megnyirbálja.
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





