Hirdetés

E Ink: bemutatkozott az e-papírok új generációja

Az elektronikus papírt egyre szélesebb körben használják. Leglátványosabb alkalmazási területét az e-bookok jelentik, melyek főleg a Távol-Keleten és az Egyesült Államokban nagy népszerűségnek örvendenek, míg a világ eme szegletében eddig inkább csak híradásokból értesülhettünk a legújabb eszközökről. Emellett azonban a mobiltelefonok, zenelejátszók, különféle számítógépes perifériák gyártói is kezdik maguknak felfedezni ezt a kijelzőtechnológiát, mely különösen energiatakarékos megjelenítést tesz lehetővé, hiszen csak képváltáskor igényel áramot.

Az e-papír – bár léteznek szűrőkkel ellátott, színek megjelenítésére képes változatai is – elsősorban ott használható, ahol elegendő a szürke néhány árnyalatának visszaadása, és nem jellemzőek a gyors képváltások. Mivel nagyon kis helyigényű, és képét frissítés nélkül is megtartja, már láttunk példát órában, pendrive-ban való felhasználására, de sok más egyéb mellett nyomtatók LCD kijelzőit is helyettesítheti. A technológia terjedését elősegítendő az E Ink a PrimeView Internationallel együttműködve egy vadonatúj e-papír családot jelentett be, melynek révén nemcsak jobb képminőségű, hanem a korábbinál többféle méretű elektronikus papírlapokkal láthatják el a gyártókat.

A Vizplex Imaging Film apró cellákat tartalmaz, melyekben fekete és fehér pigmentek lebegnek, és attól függően, hogy ezek milyen arányban csoportosulnak a cellák alsó, illetve felső falánál, érzékelünk feketét, szürkét vagy fehéret. Az előző generáció négy árnyalata helyett a Vizplex már nyolcat tud visszaadni, tipikus képváltási sebessége pedig 1200-ról 740 ms-ra gyorsult (a minimális reakcióidő 500, illetve 260 ms). A fényerő itt a fényvisszaveréstől függ, ami szintén javult, a korábbi 32–35 százalékos mutató helyett most 40 százalékos értéket sikerült elérni. Az E Ink 1,9, 5, 6, 8 és 9,7 hüvelyk képátlójú Vizplex e-papírt készít, mely még nem tartalmazza a vezérlőáramkört.


Fejlesztőcsomag vezérlő- és tesztelőáramkörrel

Az elektronikuspapír-alap, melyet műanyag hordozón szállítanak ki, aktív-mátrix rendszerű TFT réteg segítségével válik alkalmassá képek megjelenítésére. A gyártás megkönnyítése érdekében az E Ink úgy alakítja ki az e-papírt, hogy azt az LCD TFT kijelzők előállítására használt gyártósorokon kész kijelzővé lehessen összeállítani. A TFT rétegre a megszokott eljárásokkal kell ráilleszteni a Vizplex réteget; a folyamat annak feleltethető meg, mint amikor az LCD kijelzőkre polarizáló fóliákat vagy más szűrőket laminálnak. Az E Ink és a PrimeView International egy új vezérlőáramkört (Metronome 8T125100A), illetve többféle prototípuscsomagot is a gyártók rendelkezésére bocsát, melyekkel lerövidíthető egy-egy új termék kidolgozásának és piacra dobásának ideje. A Vizplex Imaging Film e-papírok 2007 nyarától lesznek elérhetők.

  • Kapcsolódó cégek:
  • E Ink

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés