CES 2015: ASUS hálózati, professzionális kijelző, PC és projektor újdonságok

Az ASUS egy csokorban mutatott be több különböző kategóriába tartozó terméket, de néhány ezek közül nem hat az újdonság erejével, ugyanis a tavalyi CES-en és Computex-en is láthatóak voltak, sőt akad köztük olyan is, ami otthon is megvásárolható. Ilyenek például az ASUS RT-AC3200 és az RT-AC87U routerek, valamint a 32"-es PA328Q monitor is, amelyek inkább csak azért kerülhettek elő újból, mivel valamit szimbolizálnak, húzótermékek, vagy éppen jól tükrözik a vállalat erejét, fejlesztési potenciálját.

Szintén nem egészen új az elmúlt év decemberében már kiszivárogtatott, 131 x 131 x 42 milliméteres méretekkel rendelkező VivoMini UN62 ultrakompakt asztali PC sem, aminek burkolatán fellelhetők a Zen családra jellemző koncentrikus körök. A masina az Intel negyedik generációs Core i processzorára alapoz, nem hiányzik belőle az SSD, az IEEE 802.11ac-s Wi-Fi és a Gigabit Ethernet adapter sem.


ASUS VivoMini UN62 [+]

Akadnak azonban szép számmal valódi újdonságok is, mint a Designo MX27AQ WQHD monitor, amely AH-IPS panellel, villogásmentes háttérvilágítással, keskeny, 0,8 milliméteres kávával, szokás szerint SonicMaster ICEpower technológiás hangrendszerrel érkezik.

ASUS Designo MX27AQ
ASUS Designo MX27AQ [+]

Maradva a megjelenítők vonalán, érkezik még az ASUS HA2402 DICOM (Digital Imaging and Communications in Medicine) szabványnak megfelelő és PACS (the Picture Archiving and Communication System) kompatibilis klinikai kijelzője, amely 1920x1200 képpontos felbontással és IPS panellel rendelkezik és kifejezetten röntgen-, CT- és MRI-felvételek kiértékeléséhez használható. Természetesen ennek a modellnek állványa minden irányban széles keretek között állítható, és a falra szerelhetőséget is biztosították a tervezők.

ASUS HA2402
ASUS HA2402 [+]

Említés esik az újdonságok sorában a digitális reklámtáblaként funkcionáló SE465-Y típusjelzésű kijelzőről is, amit 3 GB belső tárhellyel és beépített USB-lejátszóval láttak el. Utóbbi kompatibilis az MS Office és PDF állományokkal is. A megjelenítésről Full HD felbontású IPS panel gondoskodik 500 cd/m² maximális fényerősséggel, a hangot pedig 2x10 wattos hangszórókon adja át a közönségnek.

Részben új kijelző az ASUS MB169B+ portable USB monitor is. Az USB-s tápellátásra épülő, hordozható eszköz MB168 jelzésű elődjétől megörökölte a 15,6"-es képátlót, a Full HD felbontást és az USB 3.0-s csatlakozót is, de a TN+film panelt ezúttal IPS-re cserélték.


ASUS MB169B+ portable USB monitor [+]

Hordozható piko projektorok terén is otthonosan mozog a vállalat, ezt például már a P1M típussal is bizonyították. Ennek a típusnak a második negyedévben érkezik a minimális ráncfelvarráson átesett változata, a P1MR. Amennyiben akkumulátoros modellre vágyunk, úgy a szintén 1280x800 képpont megjelenítésére képes ASUS P3B lehet a barátunk: a telepről is üzemeltethető, hordozható, rövid vetítési távolságú (58"@1 méter) maximum 700, de akkuról (ami legfeljebb két órára elegendő egyetlen feltöltéssel) legfeljebb 450 ANSI Lumen fényáramra képes LED-es fényforrással üzemel, aminek élettartama 30 000 óra. Wi-Fi képességgel is ellátták, azaz a prezentációk egy alkalmazás segítségével közvetlenül ultramobil eszközről is eljuttathatók rá, de ha valaki jobban kedveli a vezetékes megoldást, annak MHL kompatibilis HDMI is a rendelkezésére áll, ami egyben tölti is a beépített akkumulátort.

Ami a hálózati részleget illeti, az igazán ütős újdonságot az EA-AC87 4x4 Wi-Fi AC1800 adapter jelenti, aminek különlegessége, hogy az általunk korábban tesztelt EA-N66 adapterhez hasonló felépítéssel rendelkezik, tehát nem klasszikus értelemben vett USB-s vagy belső adapterről beszélünk, hanem kombinált eszközről, ami Bridge és AP funkciók ellátására is képes.


ASUS EA-AC87 [+]

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Hirdetés