Gyorskeresés
A Biostar felújította TZ68A+ alaplapját, hamarosan érkezik a TZ68K+
Túl sok minden nem változott, viszont duplázták a fázisok számát.
Hirdetés
A Biostar már több Z68 chipsetes alaplapot is bemutatott az idei év során, köztük még nyár elején a TZ68A+ modellt, mely egy ATX-es méterű típus volt. A gyártó azonban időközben újra előszedte a terméket, és kicsit felújította, valamint meg is erősítette annak tápáramkörét.
A TZ68K+ jelzésű alaplap szinte ugyanúgy néz ki, mint az elődje, de némi változás történt a felszín alatt. A K-s típus már erősebb VRM áramkört kapott, így már nyolc fázisos tápellátást kap a processzor, szemben az előző négy fázisos rendszerrel, és ezekre hűtőborda is került. Emellett pár alkatrészt kissé átrendeztek, de nagyjából itt ki is merült a lelkesedés a jelek szerint, vagy csak aszerint gondolkodik a cég, hogy ami nem romlott el, ne javítsd meg.

Mindenesetre a többi részlet a régi maradt, így természetesen itt is az LGA1155-ös foglalattal találkozhatunk, ami mellett négy DDR3 memóriafoglalat, egy x16-os PCI Express 2.0, egy hasonló x16-os, de elektromosan csak x4-es port, továbbá egy x1-es PCI Express, valamint két normál PCI bővítőhely található. A tárolók számára ezúttal is két 6 Gbps-os és négy 3 Gbps-os SATA aljzat kapott helyet, de van számos 2.0-s és két 3.0s USB is, az egyéb kimenetek közt pedig 1.4-es HDMI, DVI és D-Sub képkimenetek sorakoznak.

Egyelőre nem derült ki, hogy egészen pontosan mikortól lehet kapni a felújított alaplapot, és az sem, hogy árban mennyivel fog eltérni elődjétől.
Azóta történt
Előzmények
Újabb Z68-as alaplap érkezik az ASRocktól
AMD-s alaplappal frissít a Sapphire ismét: Pure Platinum A75
Újabb Z68-as lap a láthatáron: debütált a Biostar TZ68A+ típusa
Z68A-GD80 és Z68MA-ED55 alaplapjával indít az MSI a Z68-as versenyben
-
Itt az Intel Z68: Asus P8Z68-V PRO teszt
Látogatást tett nálunk az Intel legfrissebb lapkakészletére épülő, LGA1155-ös Asus alaplap.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG ú...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Bing Maps – Nokia szolgáltatásokkal
Nokia helymeghatározó algoritmusokkal ás valósi...
SWTOR: Keserédes hét
Update 1.3 és elbocsájtások - a kezdet vége, va...
Xperia PLAY – ICS frissítés nélkül
A fizikai játékvezérlővel ellátott Xperia PLAY ...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





