Komolyat frissített az Apple a Mac gépek operációs rendszerén

A Mac OS X elnevezés immáron a múlt. Mostantól csak a macOS létezik.

Az Apple a tegnapi napon jelentette be a Mac gépek új operációs rendszerét, azonban ezúttal nem egy új Mac OS X érkezett, hanem egy igencsak komoly frissítést kínáló alap, amelyet fémjelez a megújult macOS név.

A váltással az Apple egyrészt szeretné az összes operációs rendszerét a funkciók tekintetében közelebb vinni egymáshoz. Ez igazából nem is árt, mert az iOS és a Mac OS X közös használata annak ellenére nem volt tökéletes, hogy mindkettőt egy cég szállítja. A Sierra kódnevű macOS ebből a szempontból egy lépés a jó irányba, ugyanis érkezik rá a Siri, illetve az egységes asztal és dokumentumkezelés, vagyis az iCloud Drive applikáció segítségével a mentett fájlok macOS mellett iOS-ről is elérhetők lesznek. Szintén az utóbbi programhoz tartozik az univerzális vágólap, tehát videó, kép, szöveg, vagy egyéb fájl másolható az említett operációs rendszereket futtató eszközök között.

A macOS megkapta az Apple Pay szolgáltatást is, illetve más fontosabb kényelmi funkciókat, így mondhatni az iOS-ről megszeretett szolgáltatások jó része elérhetővé vált Mac gépeken is.

A motorháztető alatt azonban fontosabb dolgok bújnak meg, ugyanis a vállalat új fájlrendszert vezet be, lecserélve a jelenleg használt HFS+-t. Utóbbi talán a Mac általános gyenge pontja, mivel a megalkotása óta eléggé rossz irányba fejlődött, és olyan limitációk maradtak benne, mint az egy adatstruktúrába szervezett katalógusfájl (ez tárolja az összes fájl- és könyvtárbejegyzést), ami a mai multitaszk rendszereknél kifejezetten káros a teljesítményre. A korral haladva az Apple kifejlesztette az APFS-t (Apple File System), ami az összes új operációs rendszerük alapja lesz, és kifejezetten a kor problémáira reflektálnak, de sajnos túl sok tényező ezzel kapcsolatban nem ismert. Mindenesetre a HFS+ hibáit valószínűleg látja az Apple, így ha ezeket javítja, akkor az már jó.

Szintén újítás lesz, hogy az Apple a macOS-ben komoly szerepet szán majd a GPGPU-nak, ugyanis az új Photos applikáció a grafikus vezérlő erejét használja fel az egyes támogatott funkciók végrehajtása során. Ez a processzorhoz képest nem csak sokkal gyorsabb, hanem sokkal kevesebb energiát igénylő feldolgozást jelent, vagyis úgy nő a teljesítmény, hogy még a mobil gépek elérhető üzemideje is javul.

Kiegészül az Apple saját grafikus API-jának számító Metal API is, amely bevezet egy új MTLFeatureSet konstanst. Eddig mindegyik Macben található grafikus vezérlő az MTLFeatureSet_OSX_GPUFamily1_v1-et támogatta, ami megegyező képességeket kínált az Apple A7-es SoC által támogatott MTLFeatureSet_iOS_GPUFamily1_v1-gyel. Ezekben a hardverekben azonban sokkal több van, így bevezetésre kerül egy új, MTLFeatureSet_OSX_GPUFamily1_v2 konstans.

Az új szint számos olyan dolgot tesz elérhetővé, amelyre az eddig használt hardverek többsége képes, de nem voltak engedélyezve. Ilyen például a tesszellációs lépcső támogatása, a függvény specializálás, a multiengine támogatás (közismertebb néven aszinkron compute), illetve lesz három új pixelformátum Tier_1 jelzés alatt. Utóbbit egészíti ki az MTLFeatureSet_OSX_ReadWriteTextureTier2 konstans, amely további 15 formátumot vezet be a GCN architektúrára épülő Radeonokkal szerelt Mac gépekre.

A macOS egyelőre béta fázisban van, de már letölthető a kísérletező kedvű felhasználók számára. A fenti frissítések két fázisban érkeznek. Maga az operációs rendszer még idén, míg az új fájlrendszer csak a következő évben. Lesznek azonban minimum követelmények, így a macOS biztosan csak a 2010-ben és utána megjelent gépekre telepíthető, de bizonyos, 2009 végén megjelent modellekre is felmegy, pontosabban azonban ezt nem részletezte az Apple.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés