Hirdetés

Az összes új 4K-s Samsung kijelző Adaptive-Sync technológiával jön

A Samsung a jelenleg is zajló Future of Compute rendezvényen bejelentette, hogy a 2015-ben érkező 4K-s megjelenítőik egytől-egyig támogatják a VESA Adaptive-Sync technológiáját. Ez jelen pillanatban öt terméket jelent, a majdan érkező UE590 család 23,6 és 28, míg az UE850 sorozat 23,6, 27 és 31,5 hüvelykes kijelzőit.

A Samsung szerint az AMD FreeSync implementációja már működik a termékekkel, de mivel nyílt szabványról van szó, így az Adaptive-Sync technológiára bárki írhat megfelelő implementációt. Ennek következtében a vállalat azt sem titkolja, hogy csak a VESA megoldását fogják támogatni.

Érdekesség, hogy a Samsung a demonstráció során arra is kitért, hogy az Adaptive-Sync technológiát biztosító vezérlők mindegyike képes a hang fogadására a DisplayPort interfészen keresztül, illetve a megszokott Samsung OSD technológiák is elérhetők lesznek. Utóbbira a VESA kiemelten ügyelt a szabvány kialakítása során, mivel mindegyik monitorgyártó kiemelt igénye volt, hogy az újítás ne korlátozza az OSD lehetőségeket.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés