Geocaching

Amikor a Clinton-kormányzat 2000. május 1-jén megszüntette a GPS műholdak által sugárzott jelek mesterséges torzítását (és ezzel a megelőző időszak tízszeresére növelte a meglévő civil berendezések pontosságát), még nem sejtette, hogy egy új sport – társasjáték?, hi-tech kirándulódivat? – megszületéséhez járult hozzá.

A GPS publikussá válását megünnepelendő, május 2-án egy oregoni programozó Portland egyik külvárosi parkjában elrejtett egy vízhatlan műanyagdobozt, benne egy üres füzettel és egy tollal, majd a weboldalán közzétette a csomag GPS koordinátáit, „Találjátok meg!” felkiáltással. A ládát hat nap múlva egy vállalkozó szellemű GPS-es „kincsvadász”, a seattle-i Jeremy Irish találta meg, aki azon nyomban meg is alapította a geocaching.com weboldalt, és útjára indította a játékot.

Mi is az a geocaching?

Valójában csupán egy lehetőség, hogy barátokat szerezzünk, és eggyel több ok, hogy kiránduljunk. A dolog nagyon egyszerűen működik: regisztrálunk egy geocaching oldalon, kinézünk magunknak néhány szimpatikus koordinátát (az egyes ládák lelőhelyeinél általában feltüntetik, hogy mennyire nehéz megtalálni őket), fogunk egy GPS eszközt, és hajrá! Igen, valóban ilyen egyszerű. Vagyis… Oké, odaértünk a megadott koordinátákra (néha már ez sem egyszerű, hiszen a legextrémebb helyeken is vannak cache-ek: a sarkkörön túl, a sivatagokban, az őserdők mélyén), és a műszer jelzi, hogy néhány méteres távolságra vagyunk a kincstől.

Kemény terepre: nem árt, ha ellenálló GPS-t
viszünk magunkkal a kincskeresésre

Itt következik a vadászat második fázisa, ahol már az elrejtő fantáziájára van bízva, mennyire tornásztatja meg a kincskeresőket. A láda lehet egy fa tetején vagy egy szikla alatt, esetleg víz alatt. Nem is beszélve arról, hogy például egy nagyvárosban mennyi lehetőség van a láda elrejtésére, például egy metrómegállóban vagy egy irodaházban. Ha megtaláltuk a ládát, miénk a „kincs” – a játék szinte egyetlen szabálya az, hogy bármit elvehetünk a ládából, ám a helyére tennünk kell valamit a következő megtaláló számára. Nem kell drága dolgokra gondolni: általában könyvek, CD-k, apró csecsebecsék, érmék a megtalálók jutalmai.

Szokás, hogy egy cache-ből származó tárgyat teszünk vissza egy következő megtalált ládába, így a tárgy úgynevezett hitch-hikerré, azaz stoppossá válik, és vándorolni kezd a világ geocache-ei között. Nem kis meglepetés olyan ajándékra bukkanni egy ládában, amelyet hónapokkal azelőtt mi helyeztünk el egy esetleg több száz kilométerre levő másik cache-ben! Néha nincsen semmi ajándék a ládában, csupán az egyetlen állandó tartozék, a logbook, vagyis a láda naplója, amelybe bejegyezhetjük, hogy mikor, milyen körülmények között találtuk meg, és üzenetet hagyhatunk a láda elrejtőjének, illetve a későbbi megtalálóknak.

Az elrejtett doboz bárhol lehet: néha még ilyen mostoha körülmények között is

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!