Hirdetés

Játék szoros nadrágszíjjal: MSI Vigor GK30 Gaming Combo

A tajvani cég billentyűzet-egér párosa a kispénzű játékosokat célozza.

Mindennapi használat, értékelés

A szoftveres gikszertől eltekintve a mindennapok során kellemeset csalódtunk az MSI párosában. Régen püföltünk már membrános klaviatúrát, de a GK30-asnak tulajdonképpen nincs szégyellnivalója. Gombjai nem túlságosan hangosak (kivétel a spacebar, az lényegesen határozottabban kattog), a kupakoknak minimális a holtjátéka, és lenyomáskor kissé puhák. Amikor először kézbe vettük az eszközt és zongoráztunk rajta egyet, kissé húztuk a szánkat, de mint utóbb kiderült, valós használat közben (amibe beletartozik a sok gépeléssel járó munka, illetve némi játék is) sokkal jobb volt vele dolgozni, mint azt elsőre gondoltuk volna.

Olyannyira, hogy az Outemu Red kapcsolókat használó (és túl nagy kupakholtjátékkal rendelkező) Natec Genesis Thor 300 helyett szívesebben nyüstöltük ezt – persze az Outemu Blue-s verzió már más tészta, azzal szemben labdába sem rúghat a Vigor GK30, hiába nagyjából azonos árszegmens. Az apparátus alján terpeszkedő, nagyobbfajta gumitalpak mindenesetre példásan látják el feladatukat, a ketyere nem fog magától csúszkálni az asztallapon. Megemlítenénk még, hogy fém merevítés híján egy picit meg lehet hajlítani a perifériát, ha éppen erre törekszünk.

A világítást inkább csak optikai tuningként célszerű értékelnünk, hiszen a kibocsátott fény minden, csak nem homogén, és a jobb alsó sarokban húzódó LED-csík kivételével a fényerő is kiváltképp gyenge; igaz ugyan, hogy sötétben nem könnyezzük meg, de a vakon gépelni nem tudók szemét sem szúrják ki egyből a karakterek alól felfelé áramló fotonok. Makrózás vagy egyéb extra funkciók nincsenek, csak a szokásos, Fn + [gomb] kombóval elérhető médiavezérlők, de ezt egy belépőszintű terméktől nem is várjuk el. Nem csak cikkírás, de online lövölde vagy éppen Grand Theft Auto V single player alatt sem szembesültünk semmiféle problémával, reszponzív volt a billencs, és úgy fest, a 6KRO tényleg megvan. A magyar kiosztásból mi csupán a kétsoros Entert köszöntöttük üdvrivalgással, de száz százalék, hogy sokak csapják össze a tenyereiket a dedikált "í", továbbá a többi ékezetes karakter láttán.


[+]

A Clutch GM11-es egérről sem tudunk túl sok rosszat mondani. Az összeszerelési minőség igényesnek mondható (még ha az anyaghasználat nem is feltétlenül), 90 grammjával nem is egy féltégla, és ha nem az abszolút végletek emberei vagyunk egérérzékenység terén, akkor igazából a szenzorral sincs komolyabb gond. Igaz ugyan, mintha lenne némi angle snapping, de ennek szeretete vagy utálata teljesen személyes preferencia kérdése. Annyi bizonyos, hogy 1600 cpi felett már érezhetően inkonzisztensebb volt a perfect control vizsgálata, és 3200 cpi fölött talán egy kevés jitter is tiszteletét tette (szeretnénk azt hinni, hogy nem korosodó kezünk remegését erősítette fel az embertelenül magas felbontás), de mikor nem vizsgálódtunk, csak használtuk az eszközt, egyáltalán nem téptük a hajunkat. Az RGB-s világítására ugyanaz igaz, mint a billentyűzetnél: az alsó részen végigfutó, U alakú fénycsík kellő erővel parázslik, de a céglogó alig-alig pislákol. Ami nem tetszett nekünk, az a szoftveres hátország gyengesége, ellenben az MSI mentségére legyen mondva, hogy jelen esetben nincs is igazán szükség rá.

A pakk felhasználói ára várhatóan 65 euró lesz (hazai piacon 25 000 forint környékére saccolunk), amit egy kicsit sokallunk, hiszen 12-15 000 forint tájékán már nem nehéz találni olcsó megoldásokat a mechanikus billentyűzetek frontján, melyek Cherry MX kópiákkal csapnak a lecsóba, miközben 10 000 pénz közelében értelmes egeret szintúgy lehet kapni (például Logitech G203, de vannak még). A hazai ár ismeretének hiányában és a szoftver kiforratlanságának köszönhetően most nem osztunk díjat a párosnak annak ellenére, hogy különösebb probléma nem volt velük.

Synthwave

Az MSI Vigor GK30 Gaming Combo pakkot a gyártó bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • MSI

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés