Hirdetés

Aktív témák

  • vhw

    addikt

    válasz .mf #7161 üzenetére

    Csak azért hoztam fel a CW-t érvként, mert az egy viszonylag "ellenőrzött" körülmények között zajló harc, ahova nem csak véletlenszerűen kerülnek be tankok, hanem minden megtervezett (remélhetőleg) stratégia szerint történik, és még ilyen körülmények között sem lehet azt mondani, hogy a T9 TD-k versenyképesek. Ehhez képest a random csatákban bekerülhetnek olyan pályákra, vagy olyan csapatok elosztásokba, amik igen kedvezőtlenül jöhetnek ki számukra.

    A T95 pedig csak azoknak a tankoknak jelent hatalmas problémát akik éppen vele szemben állnak. Ez egy annyira tehetetlen és elveszett tank a random csaták hevében, hogy rettenetes. Ugyan nekem még nincs meg, de az előd T28-as tapasztalataim alapján tudok következtetni mit is jelent azzal a tankkal játszani. Egyetlen dologhoz ért; fedezékből passzívan-defenzíven harcolni. Írtóra rászorul a csapat támogatására, ha egyedül marad halott, ha oda kéne érnie valahova elveszett, és az artyk kedvenc tápláléka.

    10es nehéztankokról beszéltem nem 9esről (IS8-T54 gondolat...) Tehát konkrétan a T110 és IS7 esetleg IS4 (adott esetben az AMX).

    Ami az MBT-ket illeti, az általad felsorolt okok mellett szerepel még az is, hogy ezek a tankok nagyjából hozták az akkori, avagy azelőtti nehéztankok tűzerejét, jóval mozgékonyabbak voltak, és a páncélvédelmet sem adták le nullára. Tehát nem volt semmi szükség a lassú, nagy célpontot jelentő nehéztankokra.
    De már fentebb is írtam, jelenleg is láthatjuk, hogy rengeteg helyzetben utasítják maguk mögé a "klasszikus" T10 nehéztankokat (Maus-E100) a gyorsabb, "med-szerű" riválisaik, egyszerűen azért, mert nem minden a páncélzat, sokat számít a mozgékonyság.

    Dobi 562: a T-50-2-t csak úgy "veszik ki", hogy új kasznit kap a tank, a mozgékonyság és egyéb dolgai aligha fognak változni.

    "Mi' csinálsz apa? Kapcsold ki a gépet!"

Aktív témák