Gyorskeresés
Szponzorunk
Véget ért az Asus 1156 nevű tuningverseny
A számítógépek többhetes kínzása alatt számos extrém eredmény született.
Hirdetés
Még az ősz elején írtunk az Asus 1156 néven induló tuningbajnokságról, melyre online lehetett jelentkezni egy Asus gyártmányú, LGA1156-os foglalattal rendelkező alaplappal, illetve a grafikus kártyák erejét kihasználó fordulók esetén egy Asustól származó videokártyával. A verseny nyolc héten keresztül zajlott, amiből könnyen kitalálható, hogy nyolc forduló volt.
Első hét – ASUS 1156 maximális QPI Link frekvencia
A versenyzőknek a lehető legmagasabb QPI frekvencia elérésére kellett törekedni. Az első tíz résztvevőnek sikerült is a QPI-t 5,5 GHz fölé tornászni. A győztes neve serpens13 lett, aki egyenesen Iránból jelentkezett és 5,7845 GHz-es eredménnyel zárta a hetet, mely egyben új világrekord is a kategóriát tekintve. A versenyző a tuninghoz egy ASUS TUF sorozatú SABERTOOTH 55i jelzésű alaplapot használt.
Második hét – ASUS 1156 legalacsonyabb CPU frekvencia
A második heti verseny egy fordított tuningbajnokság volt, ahol a versenyzőknek a lehető legalacsonyabb CPU frekvenciát kellett elérniük. A résztvevők itt inkább cselekhez folyamodtak, mintsem különleges hűtési megoldásokat építettek volna. Mivel a szabályzat nem tiltott semmilyen segédeszközt sem, így egészen egyedi, sőt már-már vicces ötletek kerültek elő. A második helyet elérő Brian például hajszárítót használt a frekvencia csökkentésére.

A hajszárítós fűtés
Természetesen most is új rekordokkal zárult a forduló. Mind az első tíz résztvevőnek sikerült 300 MHz-es órajel alá menni azonban az iráni ExtremeOC 134 MHz-es eredménye megdönthetetlennek bizonyult. Az antituningban az ASUS Maximus III Formula alaplap volt a versenyző segítségére.

A második forduló eredménye [+]
Harmadik hét – ASUS 1156 maximális alapórajel elérése
A harmadik heti megmérettetés során a cél a legmagasabb alapórajel elérése volt egy ASUS által gyártott LGA1156-os alaplat használatával. A 300 MHz-es határt könnyedén átlépve serpens13 nyert.

A harmadik forduló eredménye [+]
A harmadik fordulónak magyar vonatkozása is van, ugyanis over@locker886 (itt, a PROHARDVER! fórumain Overlocker néven ismert) felkerült a dobogóra, méghozzá úgy, hogy az ASUS Maximus III Formula alaplapjával sikerült megdöntenie a Pentium G6950-es processzorhoz kapcsolódó világrekordot. Ehhez mi természetesen gratulálunk. A szintén magyar színekben versenyző Achill3uS a dobogóról ugyan lecsúszott, de ez az eredmény is elismerésre méltó.

Overlocker rekorder masinája
Negyedik hét – ASUS 1156 maximális memóriasebesség
A negyedik héten a DDR3 memóriák sebességét kellett a végsőkig emelni. Az öt legjobb versenyzőnek sikerült meghaladni a 3,1 GHz-es effektív órajelet a ASUS Maximus III Formula és a Maximus III Extreme alaplapok segítségével. A győztes eredményt egy Ausztriában élő résztvevő érte el. Mat a Corsair memóriáját 3,26 GHz-en járatta.

A negyedik forduló eredménye [+]
Ötödik hét – ASUS 1156 maximális CPU frekvencia
A bajnokság ötödik hetét újra az Osztrák mat zsebelte be. A versenyző az Intel Core i5 655K jelzésű processzorát 6,8222 GHz-es órajelen pörgette egy ASUS Maximus III Formula alaplapot használva. A forduló legvégére az első öt helyezettnek sikerült átlépnie a 6,7 GHz-es határt. Hazánkat képviselő Achill3uS a negyedik helyen zárt.

Az ötödik forduló eredménye [+]
Hatodik hét – ASUS 1156 3DMark 2006
A bajnokság hatodik fordulójának kihívása a pontgyűjtés volt 3DMark 2006 néven ismert tesztprogramot felhasználva. A résztvevőknek a lehető legmagasabb pontszámot kellett elérniük az ASUS alaplapot és grafikus kártyát alkalmazó konfigurációjukkal. Az amerikai Hondacity nyerte a hetet 32346 pontos eredménnyel, amit egy tuningolt GeForce GTX 480-nal ért el.

A hatodik forduló eredménye [+]
Hetedik hét – ASUS 1156 legalacsonyabb pontszám elérése 3DMark 2001-ben
Ezen a héten a cél a legalacsonyabb pontszám elérése volt a 3DMark 2001 tesztprogramban. A versenyzők megpróbálták annyira lecsökkenteni a gépük grafikus teljesítményét amennyire csak lehetséges volt. Az első helyen Erdem Olkun, azaz sys_tweaker végzett mindössze 8 pontot elérve a legendás tesztprogramban, bizonyítva, hogy valamire azért mégiscsak jó az Intel HD Graphics jelzésű IGP-je. A hatodik helyre kapaszkodott fel a magyar színekben versenyző waithEard, aki egy GeForce 7-re bízta a legkevesebb pontszám elérésének lehetőségét.

A hetedik forduló eredménye [+]
Nyolcadik hét – 3DMark 2001 professzionális kihívás
A bajnokság utolsó hete kedvező volt a professzionális tuningosok számára. A cél a legmagasabb teszteredmény elérése volt a lehető legtöbb tuningolással. Az egyetlen korlátozás az volt, hogy a CPU frekvencia nem érhette el a 6 GHz-et. A törökországi C-timi került ki győztesen ebből a körből, hiszen az ASUS P7P55D Premium alaplap segítségével átlépte a 100 000 pontos határt.

A nyolcadik forduló eredménye [+]
Nyereményeket fordulónként osztotta ki az Asus, továbbá a hivatalosan résztvevő országok legjobbja is egy-egy különdíjban részesült. A magyar résztvevőket külön köszönet illeti, hogy képviselték hazánkat a megmérettetésen, az eredményekhez gratulálunk.
Azóta történt
Nem teljesítették a céljaikat a tajvani alaplapgyártók
Drágább alaplapok 2011-ben
Akik már büszkék az Asus alaplapjukra
-
Asus notebook Sandy Bridge-dzsel
Az Asus N53-as laptopjában elemeztük az Intel legújabb mobil platformjának képességeit.
Kinect klónon dolgozik az Asus
Előzmények
Légy büszke Asus alaplapodra!
Indul az Asus online tuningversenye
-
Asus ARES-t háborúba küldtük
400 000 forintos videokártya: feltűnési viszketegség vagy csúcshardver?
-
Asus alaplapok P55-re építkezve
Mit kínál az Asus P55 fronton 50 000-től 70 000 forintig? Négy alaplapot mutatunk be.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.






