IFA 2013 blog: kipróbáltuk a Sony hajlított tévéjét

A hajlított kijelzők nem számítanak világújdonságnak, hiszen a közelmúltban a Samsung és az LG is bemutatta ilyen jellegű OLED megjelenítőjét. A Sony is beállt melléjük a sorba, azonban a vállalat a koreai riválisokkal ellentétben egy hagyományos, azaz LED-es háttérvilágítású LCD technológiára épülő modellel lépett elő.

Sony KDL-65S995A
Sony KDL-65S995A [+]

A 65 hüvelykes, 4000 dollárért már előrendelhető KDL-65S995A kialakítását a gyártó munkatársaitól beszerzett információk szerint az indokolta elsősorban, hogy ennek köszönhetően a hagyományos modelleknél jobb minőségű hangzás megteremtése válik lehetségessé. A készülékbe egy négycsatornás, hat hangsugárzót, és két mélynyomót tartalmazó 40 wattos maximális kimeneti teljesítményt produkáló hangrendszer (Multi-angle Live Speaker) került, amely az S-Force Front Surround technológiával karöltve – a Sony állítása szerint – képes a térhatású hangzás megteremtésére. A termék megkapta az exkluzív, saját fejlesztésű Triluminos panelt és nem hiányoznak belőle az olyan képjavító technológiák sem, amelyek többek között képesek a gyenge minőségű internetes tartalmak feljavítására. Ebből következik, hogy az újdonságból nem spórolták ki az okostévés rendszert sem, amely a japán vállalattól már megszokott módon ipari mennyiségű webes tartalom elérését garantálja.

Sony KDL-65S995A
Sony KDL-65S995A [+]

A különleges tévé természetesen vezérelhető egy ingyenesen letölthető alkalmazás segítségével okostelefonnal vagy tablettel is, továbbá az ezek tartalmának valós időben történő tükrözésére is mód nyílik. A DLNA kompatibilis termék rendelkezik beépített Wi-Fivel és támogatja az NFC technológiát is. Nyilván érdekli az embert, hogy zavaró-e oldalról a hajlított kijelző, nos a válasz: nem. Úgyhogy akár hagyományos módon körbe is lehet ülni a készüléket, nem lesz ebből gond. A kép minősége rendben volt, különösebb változást nem hozott a hajlítás. A hangzásról sajnos sok mindent nem tudunk elárulni, hiszen egy óriási, borzasztó akusztikájú csarnok telitömve lelkesen hangoskodó emberekkel nem nevezhető éppen ideális környezetnek.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés