Percenként 2500 előrendelés futott be az E3 alatt az új konzolokra

Az idei E3 alatt a konzolgyártók félelmetesen jól vizsgáztak, így az emberek akarják az új generációs masinákat. Az Amazon nevű webáruház beszámolója szerint függetlenül attól, hogy a Xbox One vagy a PlayStation 4 lesz a kiválasztott az már biztos, hogy mindkét gép előrendelési rekordokat döntött. A cég adatai alapján az előző évi E3-hoz képest 4000%-kal nőtt a konzolokra az igény. Ez alapvetően reális, hiszen ne feledjük, hogy generációváltás történik, vagyis eleve sokkal több embert érdekel az aktuális konzolok leváltása.

Az Amazon azt is elmondta, hogy az E3 legjobb pillanatai alatt percenként 2500 előrendelés is történt az Microsoft Xbox One, illetve a Sony PlayStation 4 konzolokra.

A kanadai Best Buy is hasonló érdeklődésről számolt be, és Danielle Jang szerint az előrendelések messze túlteljesítettek minden előzetes várakozást. A cég szóvivője elmondta, hogy kétségtelenül az új generációs konzolok lesznek a karácsonyi szezon slágertermékei.

Nem lesz elég konzol?

Az év végi megjelenés egyik nagy problémája, hogy a Microsoft és a Sony képes lesz-e az extrémnek tűnő igények kiszolgálására. Több webáruház azon dolgozik, hogy az előre megbeszélt rendelési mennyiséget alaposan felemeljék, illetve egyes nagykereskedések az idén legyártandó összes konzolra igényt tartanak, ami nyilvánvalóan lehetetlen helyzet a gyártók számára is. A Microsoft és a Sony már dolgozik a problémán, és aktívan egyeztetnek a beszállítókkal, hogy milyen lehetőségek vannak ez előre megtervezett gyártási mennyiség megemelésére.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés