Máris érkezik az új Intel Quark SoC

Az Intel az elmúlt év őszén jelentette be a Quark termékcsaládot, amelyről természetesen beszámoltunk, illetve mára már elérhető az Edison platform is, ami egy apró fejlesztői platform az érdeklődők számára.

A Quark sorozat egyelőre hat rendszerchipet számlál, és ezek pontos paramétereiről az alábbi hírben írtunk. Mára kiderült, hogy az Intel az első generációs fejlesztést igen gyorsan leváltja, így érkezik a második generációs Dublin Bay kódnevet viselő fejlesztés.

Az új lapkáról egyelőre annyi derült ki, hogy marad az egyetlen processzormag, nagyjából hasonló adottságokkal, de valamelyest javul a TDP fogyasztás, így az energiaigény 2 watt alá csökkenhet. A Dublin Bayt az Intel 2015-ben kezdi el szállítani.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés