Különleges GeForce GTX 680 kártyák a küszöbön?

Úgy tűnik a gyártók fantáziáját megmozgatta a tegnapi napon bemutatott NVIDIA GeForce GTX 680, aminek következtében már szivárognak az információk a készülő speciális változatokról. A mai napon már megjelentek az első vízhűtőblokkok, de a gyárilag speciális hűtéssel ellátott példányok is érkezőben vannak.

Az Inno3D például egy hibrid lég- és vízhűtővel felvértezett kártya stilizált rajzával rukkolt elő. A feliratok alapján a terméket nem mással, mint a VGA-hűtők specialistájával, vagyis az Arctic-kal karöltve készítik el. A kártyán látható Accelero Hibrid felirat állítólag egy előre feltöltött, zártkörű vízhűtéses megoldást takar, hasonlóan azokhoz a kompakt processzorhűtőkhöz, melyek már jó ideje a piacon vannak (például a Corsair Hydro, vagy az Antec Kühler H2O).

Előreláthatólag ennél extrémebb változatokra egyelőre nem számíthatunk abból adódóan, hogy májusig egyik gyártónak sem engedélyezett az eltérés a referenciadizájntól – tehát eddig az időpontig nem lehet forgalomba hozni teljesen egyedi kártyákat, de ezt követően a komolyabb módosítások is engedélyezettek, bár nem kötelező kihasználni a lehetőséget. Mindez főként az olyan buherálásokra vonatkozik, mint amin vélhetően a Zotac mérnökei is dolgoznak. A gyártónál ugyanis a fejükbe vették, hogy egy olyan GTX 680 változatot készítenek, melynek magórajele elérheti a 2000 MHz-et. Ez egy elég merész kijelentés, tekintve, hogy a referencia változat alapjáraton 1006 MHz ketyeg, folyékony nitrogén nélkül pedig lehetetlen 1300-1400 MHz fölé menni. Ugyanakkor a jelenlegi csúcstartó (K|ngp|n) módosított tápellátó áramkörrel és folyékony nitrogénnel egészen 1900 MHz-ig jutott, tehát további optimalizálással bizonyos körülmények között a 2 GHz-es álomhatár elérése sem tűnik lehetetlennek.

A Zotac nyilvánvalóan csak erőfitogtatás céljából akar egy ilyen kártyát készíteni, de egyelőre sok a kérdőjel, hiszen részleteket nem árultak el. Az sem biztos tehát, hogy kereskedelmi forgalomban megvásárolható termékről van szó, vagy ha mégis, akkor is csak egy limitált példányszámban elérhető kiadásra számíthatunk. Amennyiben a Zotacnál valóban dolgoznak egy ilyen GTX 680-ason, akkor az minden bizonnyal egy gyárilag áttervezett nyomtatott áramköri lapot és alaposan átdolgozott tápellátó áramkört jelent, amivel extrém tuning mellett elérhető lesz a 2 GHz-es magórajel. A hűtéshez persze folyékony nitrogénre lesz szükség.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés