Hirdetés

Itt a Be Quiet! második háza, a Silent Base 600

Nagyon gyorsan repül az idő, hiszen lassan már egy éve, hogy a Be Quiet! bemutatta első számítógépházát, a Silent Base 800-ast, amit egy hír erejéig alaposan kiveséztünk annak idején, most pedig bejelentették a második házat ugyanebbe a szériába. A 600-as modellszám árulkodik arról, hogy méretben és tudásban a 800-as alá sorolódik, de ebből is lesz tiszta fekete, narancs díszcsíkkal ellátott fekete, valamint ezüst-fekete kombinációjú kiadás is, továbbá a 600-as is elérhető lesz ablakos és teli oldallapos kivitelben egyaránt.


[+]

A SilentBase 600 más szempontból is magán hordozza a 800-as modell jegyeit, például a forma és az anyagfelhasználás is ugyanaz, nem hiányoznak a zaj- és rezgéscsillapító betétek, egyedül a talpon és az előlapon módosítottak valamelyest – utóbbinál feltűnő, hogy a két USB 2.0-s, a két USB 3.0-s és az egy pár jack aljzat az előlap tetejére került.


[+]

A ház tömege 7,84 kilogramm, mérete 495 x 230 x 492 milliméter, amely könnyedén elnyeli a legfeljebb ATX méretű alaplapokat, a 170 milliméter magas processzorhűtőket, illetve a méretes VGA-kat is, amelyek akár 413 milliméter hosszúak is lehetnek. 5,25"-es eszközből három darabot fogad, és ugyanennyi 3,5"/2,5"-es tároló behelyezésére van lehetőség a kivehető, áthelyezhető tartóban – ez sajnos nem túl sok.


[+]

Gyárilag két beépített Pure Wings 2 ventilátort kapott (egy 140 milliméteres elöl és egy 120 milliméteres hátul), amit opcionálisan legfeljebb öt további szélgéppel lehet megtoldani (ebből kettő felül, még egy elöl, egy-egy alul és oldalt). Természetesen a szükséges helyeken porszűrővel is ellátták a házat. Igény szerint vízhűtés beépítése is megoldható: az előlap mögé legfeljebb 120/140 milliméteres, hátulra egy 120 milliméteres, felülre pedig 120/140/240 milliméteres radiátorok vehetők számításba.


[+]

A Be Quiet! Silent Base 600 ház ára 110 euró körül alakul.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés