Telefonokba való 8 GB-os memóriát jelentett be az SK Hynix

Ugrásszerűen nő a mobiltelefonokba épített RAM mérete, és ezt az igényt kielégítendő egy 8 GB-os LPDDR4X egységet mutatott be az SK Hynix.

Úgy tűnik, hogy a kijelzők felbontása után idén a telefonokba épített RAM mérete lesz az, amivel a gyártók majd igyekeznek egymásra licitálni – a csúcskategóriában pedig általánossá válik a 6-8 GB memóriával szerelt készülék. Az így jelentkező igény kielégítésére jelentett most be a koreai SK Hynix egy 8 GB-os kapacitású DRAM modult. A 16 gigabites, kétcsatornás chipeket használó memóriaegység 64 bites I/O-t használ, sávszélessége pedig 34,1 GB/s. Mérete 12,7x12,7x1 mm, ezzel körülbelül 30 százalékkal kisebb a jelenleg elérhető hasonló megoldásoknál.

8 GB a telefonban
8 GB a telefonban (forrás: Hynix) [+]

De nemcsak a memória mérete csökkenhet az új modullal, hanem a mobil eszközöknél legalább ennyire fontos fogyasztás is, az LPDDR4X ugyanis a hagyományos, alacsony fogyasztású DDR4-hez képes 20 százalékkal kevesebb energiát igényel. Magáról a technológiáról egyébként korábban már írtunk.

Bár jelen pillanatban úgy tűnhet, hogy nem sok értelme van 8 GB RAM-mal szerelni egy telefont vagy táblagépet, hiszen 4 GB-tal is remekül működnek a készülékek, az IHS Markit előrejelzése szerint 2020-ra a mobil eszközökbe szerelt RAM átlagos mérete eléri a 6,9 GB-ot. Ráadásul a Qualcomm-Microsoft barátkozásnak és az ARM-x86 emulálásnak a hatására hamarosan megjelenhetnek a valós vagy virtuális környezetben Windows 10-et vagy UWP, esetleg Win32-es alkalmazásokat futtató „professzionális” tabletek, hibridek és telefonok is.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Hynix

Előzmények

Hirdetés