Gyorskeresés
Computex 2010: hétvégi adattároló kavalkád, főszerepben az SSD-kkel
Az idei kiállítás slágere az flash-alapú memóriás tároló volt, jó néhány gyártó mutatta be saját megoldását.
Hirdetés
Nagy volt a nyüzsgés a Computexen a különböző technológiájú háttértárak gyártóinál is, rengeteg új széria mutatkozott be a kiállításon, de leginkább az SSD-k megjelenése volt gyakori, ezek közül szemezgettünk. A Plextor SSD sorozata már év elején piacra került, most azonban a második generáció is megjelent. Az új flash-alapú tárolók már 6.0 Gbps-os SATA csatlakozóval vannak felszerelve, 2,5”-es méretűek, és 34 nm-es gyártástechnológiával készült MCL NAND memóriachipekre épülnek. Három verzióban érhetők el, a PX-64M2S, a PX-128M2S és a PX-256M2S a nevének megfelelően 64, 128 és 256 GB-os kapacitású. Mindegyikük 128 MB DDR3-as memóriát tartalmaz gyorsítótárként. Támogatják a TRIM és NCQ funkciókat is, adatátviteli tempójuk olvasásnál és írásnál 400 és 200 MB/s-os. Az áruk még nem derült ki, de szeptemberi megjelenést tervez a gyártó.

Plextor SSD-k
Kicsivel előbb, augusztusban debütál a Kingston SSD-je, az élénk kék színben tündöklő HyperX modell, amelyet 3.0-s UBS interfésszel láttak el. Rögtön három változatban fog érkezni, 64, 128 és 256 GB-os modellje került a boltok polcaira majd. Túl sok információ nem derült még ki róla, ám a sebességét megemlítették, olvasnál és írásnál 195, illetve 160 MB/s-os tempót képes a Kingston szerint elérni.
![Kingston HyperX SSD [+] (forrás: Techreport.com) Kingston HyperX SSD [+] (forrás: Techreport.com)](/dl/cnt/2010-06/61037/kingstonhyperxssd01_s.jpg)
Kingston HyperX SSD [+] (forrás: Techreport.com)
Az A-Data sem maradt ki a sorból, S501 névre keresztelt SSD-jét állította ki. A készülékre 6 Gbps-os SATA aljzatot tettek, amin keresztül akár 350 Mbps-os, illetve 200 Mbps-os átviteli sebesség érhető el állítólag olvasásnál és írásnál. A tároló a fenti Plextorhoz hasonlóan 34 nm-es MLC NAND flash memóriákat tartalmaz, a vezérlő szerepét pedig egy Marvell chip tölti be. Ezekbe is 128 MB gyorsítótárat tettek, kapacitásukat nézve pedig 64, 128, 256 ás 512 GB-os kiadásuk várható.
![A-Data S501 [+] (forrás: Hexus.net) A-Data S501 [+] (forrás: Hexus.net)](/dl/cnt/2010-06/61037/datas501ssd01_s.jpg)
A-Data S501 [+] (forrás: Hexus.net)
A G.Skill tavasszal leleplezett Phoenix tárolója után máris itt az utód, a Phoenix Pro SSD. Egyelőre a tároló 120 GB-os változatának megjelenése a biztos, de várhatóan egy 60 és egy 240 GB-os modell is tervben van. Az SSD 285, illetve 275 MB/s-os olvasási és írási sebességre képes, köszönhetően a SandForce SF-1200 vezérlőchipjének. A TRIM funkciót ismerik, MLC NAND chipekkel vannak szerelve, a számítógépre pedig 3 Gbps-os SATA interfészen kapcsolhatók.
![G.Skill Phoenix Pro SSD [+] G.Skill Phoenix Pro SSD [+]](/dl/cnt/2010-06/61037/gskillphoenixpro120gb01_s.jpg)
G.Skill Phoenix Pro SSD [+] (forrás: Hexus.net)
A Mach Xtreme MX-Starter SSD-i már kicsit különböznek a fenti termékektől. A 2,5”-es háttértár 32 és 64 GB-os változatokban lesz kapható. Ezeket 64 MB gyorsítótárral látták el, az írási sebességük maximum 60 MB/s lehet, az olvasási eddig 100 MB/s. A gyártó főleg elsődleges meghajtóként ajánlja újdonságait, illetve a már meglévő nagyobb winchester mellé kiegészítő tárolóként.
![Mach Xtreme MX-Starter SSD [+] Mach Xtreme MX-Starter SSD [+]](/dl/cnt/2010-06/61037/8a_s.jpg)
Mach Xtreme MX-Starter SSD [+]
Végül az eddig inkább beágyazott rendszereiről és ipari termékeiről ismert gyártó, a Stealth Computer újdonsága következik, ugyanis az említett cég is előállt a flash-alapú tárolóival. A Stealth SSD-i SLC és MLC technológiás változatokban is elérhetők lesznek, így igény szerint a felhasználónak legmegfelelőbb típus választható. Az adattárak 32, 64, 128 és 256 GB-os kapacitású kiadásokba érhetők el majd, de egyelőre részletesebb adatok nem kerültek nyilvánosságra róluk.

Stealth SSD-k
Legfrissebb belső infók a Computexről Twitteren és Facebookon, személyes blog a Logouton.
Előzmények
Computex 2010: csúcsra tör a HyperX
Tempós SSD-k otthoni és vállalati felhasználásra
Megújult SSD-k és külső-belső meghajtókeretek érkeztek
Jönnek a „jóárasított” SSD-k
SSD tárolók áradata közeleg
-
Középkategóriás SSD-k a boncasztalon
Egy-egy 64 GB-os Kingstont, OCZ-t és Silicon Powert próbáltunk ki.
-
WD VelociRaptor versus 4 db SSD
Leteszteltük napjaink MLC-alapú SSD-it, és a Western Digital 10000 rpm-es VelociRaptorját
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





