Gyorskeresés
Szponzorunk
Beviteli eszközökkel jelentkezett az Arctic
Négy egér és egy prezentációknál hasznosítható eszköz mutatkozott be.
Hirdetés
Nem mostanában láthattunk az Arctictól beviteli eszközöket, most azonban mindent bepótolt a cég, így egyszerre rögtön ötöt is bemutatott. Az újdonságok nagy része egér, de van köztük egy olyan eszköz, aminek prezentációknál vehetjük hasznát. A Presenter 1-nek nevezett kiegészítő egy hosszúkás, formás, vezeték nélküli távirányító. A felső részén az előadások alatt leggyakrabban használt és ilyenkor leghasznosabb funkciók találhatók meg, azaz az előző/következő oldalra ugrás, lejátszás, kilépés, képernyő elsötétítés, valamint a hangerőszabályzók. Az elejébe egy vörös lézermutatót is rejtettek a tervezők. Az USB-s vevőegység az elemtakaró alá rejthető, így útközben sem veszhet el. A nagyjából 20 méteres hatótávolságú termék 32 dollárért vásárolható meg.

Arctic Presenter 1
Az egerek közül az első párost notebookok mellé ajánlja a gyártó. Az Arctic M361 és az M362 jelzésű megoldások valamivel több, mint 50 grammot nyomnak, a kényelmes fogást pedig ergonomikus kiképzés biztosítja. Vezeték nélküli termékek, a számítógéppel egy nano USB-s vevőn keresztül tartják a kapcsolatot, ami kis méretének köszönhetően bennhagyható a notebook aljzatában is. Optikai szenzorosak, aminek felbontása 800, 1600 és 2400 dpi között állítható. A szkrollozást a gyors görgők segítik, az oldalukon pedig két további gomb is helyet kapott. Mindkettőnek van -L (Light) és -D (Dark) változata, amik a világos és a sötét festésű verziót jelölük, az áruk pedig 16 dollár.
Az Arctic M111 és az M121 egerek valamivel nagyobbak már, ami nem is csoda, hiszen inkább asztali gépek mellé valók. Vezetékes beviteli eszközökről van szó, amelyeket 1,4 méter hosszúságú kábellel láttak el, továbbá 1000 dpi-s optikai szenzorral rendelkeznek. A kettő közül az M111 kicsit keskenyebb, elnyújtottabb kiképzésű, az M121 a tömzsibb, de magasságuk és hosszuk szinte megegyezik. Ezeknek is létezik világos és sötét változata, az áruk pedig 4-5 dollár körül van.
Érdemes figyelni a gyártó megújult weboldalát is az újabb termékek iránt érdeklődőknek.
Előzmények
A néma egér és az elegáns billentyűzet
Játékos beviteli eszközök kezdőknek és profiknak
Beviteli eszközök a köbön
Egérdömping a Conceptronic jóvoltából
Látványos beviteli eszközök SteelSeries és Razer módra
-
Játékos egerek megatesztje – első rész
Tizenöttagú csapatunkból először három Logitech, két Microsoft és két Gigabyte egér mutatkozik be.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG ú...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Bing Maps – Nokia szolgáltatásokkal
Nokia helymeghatározó algoritmusokkal ás valósi...
SWTOR: Keserédes hét
Update 1.3 és elbocsájtások - a kezdet vége, va...
Xperia PLAY – ICS frissítés nélkül
A fizikai játékvezérlővel ellátott Xperia PLAY ...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.

![Arctic M361 és M362 [+] Arctic M361 és M362 [+]](/dl/cnt/2010-12/67952/m361_s2.jpg)

![Arctic M111 és M121 [+] Arctic M111 és M121 [+]](/dl/cnt/2010-12/67952/m111_s2.jpg)





