Nemrég óta tudható, hogy a júliusi alaplapeladások összesítése ugyan okozott csepp meglepetést, azonban a tendenciák továbbra is állnak: aki nagy, az nem mond le erről az előjogáról, aki pedig kicsi, az bármit is tesz, csodák nincsenek..
Persze senki sem várt csodát a hetedik hónaptól, bár mint említettük, voltak ígéretes trendek. A Pentium 4-es rendszerek iránti kereslet tovább nőtt, így akinek volt használható P4-es megoldása, az ebből könnyedén tudott profitálni; a DDR RAM-ok ára tovább folytatta mélyrepülését, ami szintén a platformot élő lappal kiszolgálók malmára hajtotta a vízet; ráadásul, a Socket A fronton is izgalmas utóvédharcok bontakoztak ki: olcsó lapok támadták hátba a piac szegmentálódását kevéssé szem előtt tartó gyártókat. (amikor 8-900-as Duron-t is kapni már 10e Ft körül, akkor egy háromszor ennyibe kerülő drága board már nem pálya. épp ezért, KT133A-s lappal már a Gigabyte is jelen van a 20e Ft alatti osztályban, ahol a nagy nevek mellett rengeteg "manufaktúra" dolgozik (Canyon, Amaze, Amptron, Azza, Procomp, PC-Partner, PC-Chips, Megacolor..))
A lényeg, tehát az élboly összetétele a következő: 1050000 júliusban eladott lappal ugyan még mindig az ASUS van az élen, ám az ECS mindössze 50e db-bal marad el tőle, ami igencsak kiélezett versenyről tudósít, annál is inkább, mert az egész évet figyelve, az ECS vezet. (bár csak néhány %-kal) Igazából a 3-4. helyezett MSI-Gigabyte versenye már más pályán zajlik, hiszen ők már csak 2/3-ad ennyi eladott lapot tudnak felmutatni, amellyel ugyan még mindig az "első páholy" tagjai, ám az ASUS-ECS vetélkedésére szerintünk nincsenek veszéllyel. Fontos azonban kiemelni, hogy a júliusi trendek egyik legjobb trendlovasa (TJ ) pont az MSI volt, ő ugyanis mintegy 37%-kal növelte a kibocsátást az előző hónaphoz képest (ezzel az MSI jelenleg a harmadik helyen áll az alaplapgyártók összesített eladási listáján).
Viszont voltak akiknek még ennél is jelentősebb mértékben ugrott meg a júliusi mutató, hiszen a Chaintech és az Epox, 62-40%-os növekedése elég grandiózusnak tűnik! Hozzá tartozik persze, hogy ők viszonylag kis kibocsátással bíró cégek, 5. és 6. helyezésük is erről számol be. Mondjuk ezért a "szerény" helyezésért is majd' 1000000 lapot kellett egyenként eladniuk eddig 2001-ben, aminek amúgy a duplájára számítanak az év végére.. (az ASUS és az ECS idáig több mint 7500000 lapot értékesített!)
A továbbiakban is várható a P4-es platform minden eddiginél agresszívebb propagálása, bár az is előfordulhat, hogy a robbanó kereslet hatására egyszerűen nem lesz elég chipset a piacon. Ez mondjuk alapból inkább a kisebb gyártókat viselheti majd meg, hiszen az ő eladásaik messze nem olyan nagyságúak, mint a nagyoké, tehát könnyen lehet, hogy a kevés chipset-ből ők kapják majd a legkevesebbet, ha egyáltalán.. Persze szerencsére vannak alternatív megoldások, amelyekhez a legnagyobb gyártók még nem adták a nevüket, teljesítményadataik szerint azonban bőven versenyképesek (lásd P4X266), eképp lehet rájuk komoly kereslet, ha más piaci régióból kiinduló, akkor is. A lényeg nem változik: lesz vevő mindenre.
Alaplapi mustra: the winner is..
- Írta: keopsz
- Forrás: PROHARDVER!
Előzmények
-
Négy rétegű P4-es lap az ASUS-tól
Az MSI után az ASUS is megkezdte az átállást a 4 rétegű, olcsóbb P4-es alaplapokra.
Hír 0
Percről percre
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Deadlock - Kiszivárgott néhány kép a Valve Overwatch klónjából
gp A játék a hírek szerint nem egyszerűen a Blizzard játékának a másolata lesz, hanem több stílus is összekeveredik benne.
One UI 6.1 frissítésekkel túlórázik a Samsung
ma Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt.