Gyorskeresés
Szponzorunk
Főszponzorunk
Acer blog: Acer Aspire V5-551G AMD Trinity-vel – akku, zaj és melegedés teszt
Lássuk, mit tud a 37 Wh-s akkumulátor és az ultraalacsony fogyasztású AMD APU páros!
Az ezt megelőző, témával kapcsolatos blogbejegyzésünk végén azt ígértük, hogy most a grafikus teljesítménnyel kapcsolatos eredményeket fogjuk közölni, ám sajnálatos módon történt egy kis baleset (szerencsére nem a szóban forgó tesztgéppel), amiről majd szintén lesz egy bejegyzés, de emiatt a VGA mérése egy picit csúszik. Cserébe, hogy haladjunk a témával, előrébb hozzuk az akkumulátor üzemidejével és a melegedéssel kapcsolatos eredményeket.
Az Aspire V5-551G-ben egy, a gép méretéhez képest nem túl combos, 37 Wh teljesítményű lítiumion akkumulátor dolgozik, így ne várjunk 8 órás üzemidőt, noha ez nem az Acer Timeline termékvonal, így nem is lenne jogos. Az energiatakarékos olvasási tesztben 5,3 órás, azaz pontosan 318 perces üzemidőt könyvelhettünk el, tehát ez a maximum, amit ki tudunk belőle csikarni. Videózással 187 percet mértünk, azaz egyetlen bő háromórás film fér bele a keretbe. A teljes terhelés már két mérést kívánt, hiszen itt két opció kínálkozott: csak az APU grafikus vezérlőjét használjuk, vagy aktiváljuk a Dual Graphics-ot. Előbbivel 81 percet mértünk, míg utóbbival már csak 61 percre volt elegendő a tárolt energia.

Az Acer V5 akkumulátora nem túl nagy méretű, de kapacitása is csupán 37 Wh
A gépet megizzasztottuk egy kicsit, hogy képet kapjunk a burkolat melegedéséről és a zajszintről is. A 45 perces teljes terheléses teszt után a 21°C-os szobában a csuklótámaszon és touchpadon 24-27°C-os eredményeket mértünk. Ennél melegebb volt a billentyűzet és a felette lévő rész, pontosabban a belső elrendezésből fakadóan ezeknek a bal oldala, ahol 32-34°C-ot regisztráltunk – a jobb oldalon csupán 25°C-ig melegedett. Alul, a processzor tájékán (nagyjából a mértani középpontban), 41°C volt a legmagasabb hőmérséklet, máshol 26-33°C közötti értékeket tudtunk leolvasni. Ezek fényében nem túl meglepő, hogy a hűtés sem túlságosan hangos (nagyjából 25 dB zajkibocsátást mértünk) és a hangszíne is elviselhető.
Előzmények
Acer blog: Acer Aspire V5-551G – az ULV-s Trinity nyers ereje
-
Acer Aspire 5553G - harmadik felvonás
Tetemre hívtuk az AMD Vision platform harmadik szintjét is.
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
TUDÁSTÁR
Szeretnéd jobban megérteni?
Percről percre
Jön a magyar Firefox Androidra
A közösség aktív tagjai elkészítették a lokaliz...
Microsoft: nem számít, hogy ki nyert a shown, az Xbox ONE hosszútávon jobb lesz
A Microsoft szerint az Xbox ONE jobb lesz majd ...
Mától lehet videóüzenetet küldeni a Skype-ban
Az új funkció minden platformon elérhető, és te...
iOS 7 béta – 450-ből egy készüléken
Az amerikai fejlesztők komoly lehetőséget látna...
Fightback - teaser trailer
Először láthatunk videót a Ninja Theory mobilos...
Samsung Galaxy Mega 6.3
Gigantikus, 6,3 hüvelykes kijelzővel próbálkozik a Samsung a mobilpiacon. Okostelefon vagy inkább tablet, esetleg egyszerre mindkettő a hatalmas készülék?
Egy kis multi: i7 vs. CF
Vegyétek ezt az írást egy kis plusznak az előzőkhöz, de szubjektívebb leszek, mint eddig bármikor.
BlackBerry Q10 - QWERTY
A kanadaiak gyönyörűen összerakott újdonsága úgy tud teljes értékű okostelefon lenni, hogy nem hiányoznak róla a fizikai gombok sem.








