50 éves a Moore-törvény!

Talán a Moore-törvény az egyetlen olyan tapasztalati megállapítás, amelyet szinte mindenki ismer, hiszen kötelező iskolai tananyagról beszélünk. Az már más kérdés, hogy ezt ki milyen formában oktatja vagy ismeri, hiszen Gordon E. Moore eredetileg úgy fogalmazott, hogy a legalacsonyabb árú komponens összetettsége évenként nagyjából a kétszeresére nő, majd nagyjából tíz évvel később ezt a megfigyelését úgy módosította, hogy a legalacsonyabb árú komponens összetettsége már csak két éves intervallumban nő nagyjából a kétszeresére.

A Moore-törvény leggyakoribb megfogalmazása szerint az integrált áramkörökben lévő tranzisztorok száma másfél évente megduplázódik, vagyis egyáltalán nem úgy szól, ahogy azt Gordon E. Moore eredetileg megfogalmazta majd később módosította, és többször is felhívta arra a figyelmet, hogy a legtöbb szaklap és informatikai könyv a munkatársa, David House által megfogalmazott megállapítást írja le. Mindenesetre az eltérő leírások miatt az eredeti megfogalmazásról sokan nem vesznek tudomást, így gyakorlatilag David House leírását hívjuk Moore-törvénynek.

Gordon E. Moore
Gordon E. Moore

Ha a valós történelem alapján ítélünk, akkor a Moore-törvény már nem érvényes, hiszen Gordon E. Moore sosem állította azt, hogy az integrált áramkörökben lévő tranzisztorok száma másfél évente megduplázódik. Mindenesetre a mai napon 50 éves a Moore-törvény, legalábbis az eredeti, hatvanas évek közepére vonatkozó megfogalmazása, amelyet Gordon E. Moore a hetvenes évek közepén módosított.

Az évfordulók során sokszor felmerül a kérdés, hogy meddig tartható fent a megfigyelés. Mivel a Moore-törvény több évtizede fejlesztési cél a gyártók körében, így fogalmazhatunk úgy is, hogy egy önbeteljesítő jóslatról van szó. A gyártók által követett, David House által megfogalmazott megállapítás fenntartása csak azon múlik, hogy a piac fontosnak találja-e a szükséges pénzmennyiséget a hardveres fejlesztésekbe ölni, vagy a rendelkezésre álló büdzsé egy részével a hatványozottan nagyobb gyorsulással kecsegtető szoftveres területekre fókuszálnak.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés