2017. szeptember 21., csütörtök

Variációk a képstabilizátorra

  • (p)
Írta: MLaca | Utoljára frissítve: 2013-06-07 10:10

Hirdetés

A digitális fényképezőgépekben alapvetően háromféle megoldást használnak a gyártók a bemozdulások kiküszöbölésére.

Digitális, szoftveres megoldások:
Az első valójában nem is igazi hardveres megoldás – általában olcsó kompakt fényképezőgépeknél használják. A neve is már árulkodik róla, hiszen „digitális” képstabilizátornak hívják. Ha bekapcsoljuk, a masina nem csinál mást, mint felemeli az érzékenységet (ISO értékét), így rövidebb záridőt tudunk használni a fotózás során, majd különösen erős szűréssel igyekszik kompenzálni az erős zajosodást. Manapság – szerencsére – egyre kevesebb masinában alkalmazzák.

A szoftveres megoldásoknak van egy másik, elegánsabb változata is, ami nem az érzékenységet emeli, hanem magát a képkockákat tolja el egymáshoz képest a látható képkereten belül. Az eljárás jellegéből már talán sejthető, hogy leginkább videokameráknál, illetve fényképezőgépeknél filmfelvétel közben alkalmazzák ezt a technikát. Ekkor a gép igyekszik egy adott kulcs-képkockához illeszteni az azt követő képkockákat, hogy az legyen a látszat, mintha nem mozdulna be a felvétel. Ennek hátránya, hogy nagyobb mérete miatt („túlméretes”) drágább a szenzor, másrészt erős jelfeldolgozó processzor szükséges az élőkép „röptében való” feldolgozásához. Az ilyenfajta képstabilizáció az utófeldolgozás során is alkalmazható. Animációnkban a néző szemszögéből mutatjuk be a működést, valójában nem a szenzor kerete mozog, hanem benne a képfelületet helyezi át az algoritmus.

Optikai stabilizálás:
A második variáció talán a legelterjedtebb: a kép stabilizációja érdekében magába az optikába, illetve a cserélhető objektívbe építenek egy külön egységet, ami lencsetagokból és egy giroszkópból áll. A giroszkóp érzékeli a bemozdulást és a plusz lencsetagok elmozdításával kompenzálja azt, úgymond „kiegyenesíti” a fény útját a szenzor felé.

Az optikai képstabilizátor a fókuszsíkkal párhuzamosan mozgat egy lencsecsoportot. Amikor az objektív bemozdul, a témáról visszaverődő fénysugarak az optikai tengelyhez képest elhajlanak, így a kép elmosódott lesz. A fényképezőgép mozgását, annak sebességét és szögét két giroszkóp érzékeli (az egyik az oldalirányú, a másik a bólintó mozgást). Egy adott lencsecsoport mozgatásával a fénysugarak útját (bizonyos kerteken belül, persze) így egyenesben lehet tartani és a fénykép is éles lesz. Lenti ábrán láthatjuk, hogy mi történik akkor, ha az objektív eleje lefelé mozdul el: a kép közepe a fókuszsíkon lefelé vándorol el, amit az optikai képstabilizátor úgy kompenzál, hogy a saját lencsecsoportját is lefelé mozgatja. Ennek eredményeként a fénysugarak úgy törnek meg, hogy a kép közepe „visszatér” a fókuszsík közepére. Ezt a kompenzáló mozgást a képstabilizátor nem csak vertikálisan, hanem horizontálisan is képes elvégezni.


Ábra forrása: Canon

Szenzormozgatásos technika:
A bemozdulás-gátlás harmadik és egyben talán legdinamikusabban fejlődő módszere a szenzormozgatásra épít. A működési elv hasonlít ahhoz, amit az optikába építettnél írtunk le, azonban itt nem az objektív lencsetagjait, hanem magát a képérzékelőt mozgatják a giroszkópok. E technológia jelenlegi élenjárója az Olympus, aki 5-tengelyes képstabilizátort valósított meg az OM-D E-M5 fényképezőgépben. Íme, így működik:

Ha pontatlanságot találsz a cikkben, kérjük, írd meg a szerzőnek!
A bejegyzés utolsó frissítésének időpontja: 2013-06-07 10:10

Hirdetés

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.