Hirdetés
Bár az elektronikai eszközök világában a hangvezérlés régóta jelen van, elég csak a telefonokra gondolni, azonban a szórakoztatóelektronikai szegmensből ez a funkció sokáig hiányzott. Egészen pontosan 2012-ig, amikor a Samsung bemutatta első olyan tévéjét, amelyet már lehetett – a távirányítót kiváltva – emberi hanggal is utasítgatni.
Az alapfeladatokon, tehát a csatornaváltáson és a hangerő módosításán kívül lehetővé tették ily módon egyes alkalmazások elindítását, sőt az internetes keresést is. Legalábbis elméletben, hiszen a rendszer küzdött gyerekbetegségekkel, azaz nem mindig sikerült aktiválni, olykor gondot okozott egyes funkciók bekapcsolása és a keresést is néha elrontotta, így például az amerikai énekesnő, Madonna helyett hercig banánok jelentek meg képernyőn.
A hangvezérlés történhet e tévék esetében a távirányítón keresztül, azaz a felhasználónak csak a periférián elhelyezett mikrofonba kell dünnyögnie a parancsszavakat. Amennyiben ehhez valakinek nincs kedve, az kihasználhatja, hogy magába a készülékbe is szereltek mikrofont, így akár a televízióval is kiabálhat.
Bár tény és való, hogy a hangvezérlés első körben nem sikerült tökéletesre, azonban a gyártók mégis látnak benne potenciált. Ezt bizonyítja, hogy a Samsung továbbfejlesztette a technológiát, az LG és a Panasonic pedig 2013 elején már előállt saját rendszerével, tehát várható, hogy a jövőben még inkább a televíziózás szerves részévé válik ez a megoldás. Sőt, mivel már megjelentek az első olyan smart boxok, házimoziszettek vagy Blu-ray lejátszók, amelyek szintén támogatják e technológiát, így idővel a teljes szórakoztatóelektronikai iparágban elterjedhet a hangvezérlés.