Hirdetés

Az objektumalapú hangszabványok

A térhatású hangformátumok fejlesztésében élen járó Dolby Laboratories és a DTS a közelmúltban (2014, 2015) mutatta be saját, objektumalapúnak nevezett szabványát, a Dolby Atmost, illetve a DTS:X-et. Ezeket a surround megszólalás új generációjának is nevezik, nem is alaptalanul, hiszen ez azt jelenti, hogy a korábbiaktól eltérően a hangokat nem két, hanem három dimenzióban helyezik el, azaz nem pusztán azt határozzák meg, hogy milyen irányból jussanak el a felhasználóhoz (pl. jobb, center, bal), hanem a térben elhelyezett pozícióijukat is meghatározzák, a hangsávok ugyanis tartalmazzák az ehhez szükséges metaadatokat. Így az alkalmazott hangrendszertől függően, az egyes komponensek pontos helyét ismerve egy szoftver számolja ki, hogy az adott forrás mennyire erősen szólaljon meg az egyes hangsugárzókon.

Dolby Atmos rendszer
Dolby Atmos rendszer

Ez természetesen együtt jár a hangsávok számának növekedésével. Ez a hétköznapi használat során például úgy néz ki, hogy a szokványos 5.1 csatornás (jobb, bal, center, két hátsó, mélynyomó) szetteket kiegészítik további négy, a plafonra vagy állványra szerelt hangsugárzóval, melyek feladata a magasból érkező hangok visszaadása, ami által létrejön egy 5.1.4 csatornás rendszer (vagy akár 7.1.4 csatornás rendszer kiépítésére is mód nyílik). A gyakorlatban ebből annyit érzékel a felhasználó, hogyha például a képernyőn elrepül a magasban egy helikopter, akkor annak hangját valóban a magasból fogja hallani, ami segít jobban megteremteni a valóság illúzióját.

Objektumalapú hangszabványokat alkalmazó tartalmakból még nincs sok, de ezek száma egyre bővül, illetve az optikai adathordozókon forgalomba hozott filmek mellett már vannak olyan online stream szolgáltatások is, amelyek támogatják a Dolby Atmos vagy DTS:X hangformátumú tartalmak továbbítását. A hagyományos, több komponensből álló rendszer mellett megjelentek azok az öszvér megoldások is, amelyeknél a hangfalak tetejére építenek felfelé irányított hangszórókat, így a hangok a plafonról visszaverődve teremtik meg a valódi térhatású hangzást, legalábbis elméletben, sőt már hangprojektorból is létezik ilyen kivitel.

Hirdetés