Csúcsmemóriák magas késleltetéssel

Gyakran adunk hírt egy-egy memóriagyártó legújabb termékéről. Ezek rendszerint valamilyen magas órajelű és magas késleltetésű DDR3-as memóriáról szólnak, vegyünk példának egy DDR3-2000-es kétcsatornás csomagot (memóriapárt) CL9-es késleltetéssel – nem ritkán horribilis összegért. „CL9-es? Az már jó nem lehet” – hangzik a hozzászólás az adott hír topikjában.

Amit meg kell érteni, az az, hogy az órajelet és a késleltetést együttesen kell vizsgálni ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire gyors az adott memóriapár, hiszen a két adatból együttesen kiszámolható a memória elérési ideje. Ezt a témát egyszer már kielemeztük DDR2 versus DDR3 című cikkünkben, ennek második oldalán levezettük az elérési idő kiszámításának módját. Ebből kiderült, hogy a magas órajelű, magas késleltetésű memóriák elérési ideje gyakran ugyanolyan mértékű, mint egy alacsonyabb órajelű, ugyanakkor alacsonyabb késleltetésű memóriáé; csak éppenséggel magasabb memória-sávszélességet érhetünk el velük, és jobban bírják a strapát, ha a tuningról van szó.

A következő összesítésben az elterjedt DDR3-as memóriák órajeléből és késleltetési értékéből levezetett elérési időt (mondhatnánk ciklusidőt is) tüntetjük fel.

DDR3

DDR3-1066 CL6: 11,22 ns ciklusidő
DDR3-1066 CL7: 13,1 ns ciklusidő
DDR3-1333 CL5: 7,5 ns ciklusidő
DDR3-1333 CL6: 9,0 ns ciklusidő
DDR3-1333 CL7: 10,5 ns ciklusidő
DDR3-1600 CL6: 7,5 ns ciklusidő
DDR3-1600 CL7: 8,75 ns ciklusidő
DDR3-1600 CL8: 10,0 ns ciklusidő
DDR3-1866 CL6: 6,42 ns ciklusidő
DDR3-1866 CL7: 7,49 ns ciklusidő
DDR3-1866 CL8: 8,56 ns ciklusidő
DDR3-2000 CL7: 7,00 ns ciklusidő
DDR3-2000 CL8: 8,00 ns ciklusidő
DDR3-2000 CL9: 9,00 ns ciklusidő

Hirdetés