Fúró nélkül a falon át
Egy régi bölcs (indián) mondás szerint hálózatot építeni jó. Igen ám, de gond lehet akkor, hogy ha olyanokkal lakunk együtt, akik nem szeretnek drótok közt pókként élni, és kifogást emelnek a falak átfúrása, ajtókeretek kivésése ellen is. Ilyenkor segít a(z indián) varázslat: építsünk kapcsolatot az éteren át.
Tény, hogy sokszor gond lehet a kábelezés, nehéz több szobát összekötni, ha meg egyszer kialakítottuk a fix végpontjaink helyét, az kötöttséget jelent. Előfordulhat hogy az otthon időnként előkerülő laptopunkról a nappali asztalon szeretnénk internetezni, de ezért nem célszerű kábelt fektetni a fél lakáson át. A drót nélküli eszközök ára is annyira lement mára, hogy drágább lehet egy hosszabb vezetékes szakasz, mint egy rádiós hozzáférési pont.
Az elérhető ár mellett a mai helyzetre jellemző a különböző technológiák burjánzása, eltérő szabványok és a gyártók eltérő megoldásai tarkítják életünk, és teszik nehézzé a választást. Ezek után ha saját magunknak szeretnénk WLAN-t (vezeték nélküli helyi hálózatot) építeni, nem árt, ha tisztában vagyunk egy-két dologgal.
Technikai háttér
Az IEEE 802.11 szabvány foglalkozik a vezeték nélküli LAN-okkal, melynek további verziói specifikálják a nagy sebességű WLAN-okat. Öt éve jelentek meg a 802.11a és b jelű szabványok. Az elterjedtebb a b, amely egy nagy sebességű, szórt spektrumú eljárás (HR-DSSS), illetve komplementáris kódkiosztás (CCK) segítségével a 2,4 GHz-es szabadon használható ISM-sávban (Industrial Scientific Medical Band) működik 11 Mb/s átviteli sebességgel. Az e szabványt követő hálózatokat hívják WiFi-nek (Wireless Fidelity) is. Ennél gyorsabb az 5 GHz-es ISM-sávban működő, ortogonális frekvenciaosztásos nyalábolást (OFDM) használó a, amely 54 Mb/s átviteli sebességre képes, ugyanakkor a működési tartománya jelentősen kisebb a másikénál.
Az ezredfordulóra az OFDM technológiát továbbfejlesztették, hogy működjön a 2,4 GHz-es tartományban, és jó egy éve már kereskedelmi forgalomban is kaphatunk a 802.11g szabványt megvalósító eszközöket, amelyek szintén 54 Mb/s átviteli sebességet tudnak elérni, de a b szabvánnyal is kompatibilisek. A helyzetet színesíti, hogy egyes gyártók saját eljárásokat fejlesztettek ki a 802.11b-re alapozva, aminek segítségével a 11 Mb/s-ot megduplázták, és a 802.11g szabványra is jelentek meg további fejlesztések. Azt is tudnunk kell, hogy a névleges felső sebességhatárokat a konkrét adatátvitel sosem éri el, mert a különböző protokollkommunikáció és a titkosítás is megcsapolja az értékes sávszélességet, és gondot okozhatnak a mikrohullámú sütők, vezeték nélküli telefonok, kapu- és garázsnyitók, amelyek szintén a 2,4 GHz-es tartományt használják.
Első pillantásra ijesztőnek tűnhet a sok különböző megoldás, de azért nem nehéz kiigazodni közöttük. Először is célszerű 802.11g-re épülő rendszer mellett döntetünk, mert ma már megfizethető és tényleg nagyon gyors. A "lefelé" való kompatibilitás sem elhanyagolható szempont, egy ilyen hálózat gond nélkül tud együttműködni a 802.11b-n alapuló eszközökkel. Ugyanakkor legyünk tisztában vele, hogy "keverve" az egész hálózat sebessége csökken. Arra figyeljünk vásárláskor, hogy olyan egységeket vegyünk, amelyek biztosan azonos szabványt támogatnak. (További szempont lehet az azonos chipset kérdése is.)
Hogy mi kell egy ilyen hálózat fizikai megvalósításához? A rádiós hálókártyákon kívül szükségünk lehet egy hozzáférési pontra (Access Point), amely képes a már meglevő kábeles hálózatunk és a drót nélküli hálózati kártyával (wireless ethernet card) felszerelt egységek közti kapcsolat megteremtésére. Természetesen ha csak két gépet akarunk összekötni az éteren át, ezt megtehetjük közvetítő nélkül is, a bázisállomás megléte nem törvényszerű. Otthoni hálózatok építésénél célszerű beszerezni egy wireless broadband routert, amely a hozzáférési ponton kívül router, DHCP-szerver, NATol és esetleg még sok más hasznos szolgáltatással rendelkezik, így egymagában képes menedzselni a teljes hálózatunkat, akár kábellel, akár anélkül csatlakozunk hozzá.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
