Hirdetés
Innovatív Gyerekkuckó
A gyerekek (illetve természetesen a felnőni soha nem akaró idősebb korosztály) vidáman legóznak az Innovatív Gyerekkuckóban, miközben egy apuka a krumplit szurkálja, hogy kinyerje a maradék töltést, bebizonyítva az aprónépnek, hogy egyszerű eszközökkel, olcsón is lehet energiát előállítani.
Közben mobiltelefonokat osztogatnak a gyerekeknek, mindenki szabadon választhat a dummy készülékek közül. Amikor apuka lemondóan próbálja rávenni a fiát, mégiscsak érdemes lenne a fekete (és persze nagyobb kijelzős) telefont választani, a kuckó háziasszonya elárulja, van elég, a felnőtt is kap hát egy, számára kedves készüléket.
A gyerekek rajzolhatnak vagy akár rajzoltathatnak az erre a célra készült robottal, összetett problémákat oldhatnak meg pedagógus segítségével, illetve kipróbálhatják a működő, miniatürizált szélerőművet is. A kisebbek körében a legnagyobb sikere az egyszerűbb játékoknak van, a nagyobbak pedig egy (félig elkészült) motoros legórepülőt hagytak hátra a később érkezőknek.
Ebédidőben jártunk a kuckóban, arra számítottunk, hogy ebben az időszakban nyugodtan (és persze észrevétlenül) kipróbálhatjuk a játékokat, de a látogatók folyamatosan érkeznek az Innovatív Gyerekkuckóba. Olyan is akadt, aki másfél órára le is adta gyermekét, amíg körbenézett az emeleten. A többség persze a kicsikkel együtt élvezi a babzsákfotelek kényelmét, kicsit fújnak két előadás között. Feltettük a kérdést a képeken látható fiatalembernek is, melyik stand tetszik neki a legjobban: "Itt tudok a legjobban játszani, de az Xbox is érdekelne, csak ott sokan vannak." – És láttad már a hajlított tévét? "Igen, olyan mintha benne lennék a filmben!".
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!