Hirdetés

5+1 fontos tipp és tanács tévévásárlás előtt

Audiotrükkök és egy jótanács

Beépített mélynyomó, térhangzás

Hirdetés

Egy átlagos tévébe általában két, kisteljesítményű rejtett hangsugárzót építenek, a megszólalás ennek megfelelően meglehetősen erőtlen. A mély hangokat alig hallani, a hangzásból sokszor hiányzik az erő és a dinamika. Ezen próbálnak javítani azoknál a modelleknél, amelyekbe extra szolgáltatásként mélysugárzót is építenek. Ennek feladata, hogy a basszusokat kiemelje, és tény, hogy ezzel a módszerrel valamelyest lehet is javítani a megszólaláson. Azonban egy tévé még így sem veheti fel a versenyt egy direkt e célra szánt külső hangrendszerrel, tehát házimoziszettel, hangprojektorral vagy hangállvánnyal. Aki arra számít, hogy egy beépített mélynyomónak köszönhetően majd komplett (házi)mozis élményt kap, az csalódni fog.

milyen tévét vegyünk?

Ugyanez vár arra, aki elhiszi, hogy a virtuális térhatású funkció bekapcsolásával kiváltható egy több komponensből álló, minőségi külső audiorendszer. Egyszerűen a technológia jelenlegi fejlettsége mellett lehetetlen, hogy a tévékbe épített hangsugárzókkal meg lehessen teremteni a surround megszólalást.

Még egy fontos tanács!

Mielőtt valaki tévévásárlásra adná a fejét, először is érdemes alaposan tájékozódnia, hogy nagyjából milyen modellek jöhetnek szóba azon igények mentén, amelyeket támaszt a leendő tévével szemben, az adott árkategóriában. Ezenkívül pedig muszáj elmennie, és élőben, működés közben megtekintenie a kinézett készüléket! Itt, ha van rá mód, faggassa ki az eladót, a számára fontos funkciókat pedig próbálja ki, hogy azok a valóságban hogy is működnek, mert a piaci résztvevők egy része hajlamos túlzóan fogalmazni a termékkommunikáció során.

Ugyanígy némi fenntartással kell kezelni a nem szakértő ismerősöktől kapott információk jó részét is. Tapasztalataink szerint sokszor még az is előfordul, hogy aki a legnagyobb tévégurunak hiszi magát, az mondja a legnagyobb sületlenségeket, áll elő lesújtó ítéletekkel, és nyilatkoztat ki rettenetesen magabiztosan velőtrázó ostobaságokat. Úgyhogy javasoljuk, hogy tűzzük ki magunknak előre a célokat, tájékozódjunk, érdeklődjünk, és próbáljuk ki a tévéket vásárlás előtt, hiszen egy új tévé a legtöbb család életében komolyabb anyagi kiadást jelent, így nem szabad elhamarkodni a döntést!

elefant

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés