A lazacok lázadása

A tavaly tíz évessé vált Splatoon-széria fókuszában még akkor is az online összecsapások álltak, ha a három fő epizód mindegyikében volt minőségi egyjátékos kínálat is – éppen ezért meglepő, hogy ezúttal fordult a kocka, a Splatoon Raiders ugyanis egy elsősorban egyedül élvezhető élményt kínál. A sorozat világában a posztapokaliptikus földet benépesítették fejlett fejlábúak, akik nagyjából emberszerű külsejüket bármikor tintahalra vagy polipra változtathatják. Ezek az életformák a stílusmaximalizáló divatozáson és a halfőzésen túl területi háborúkat is vívnak egymással, amelyekben tintaszóró fegyvereikkel festik be a terepet. Az összecsapások így nem szimplán egymás kiiktatásáról, hanem a színkavalkád közepette festék általi területhódításról is szóltak, a játékmenet pedig rém kreatív ötletekkel használta ki ezt az újfajta deathmatch-megközelítést.

Hőseink a Splatoon 3-ból megismert Deep Cut zenei trió tagjai – a polipszerű Shiver, a tintahalszerű Frye és a manta rája Big Man –, akik karakterünkkel, a névtelen gépészpilótával zuhannak le a Spirhalite szigetcsoportnál, ahová valami rejtett kincs reményében utaztak. A csapat nemrég tudta meg ugyanis, hogy a földkéreg lemezeinek mozgása miatt újra megjelentek rég elsüllyedt földrészek, amelyek most nyilván fosztogatókra vágynak. Egy pokoli hurrikán azonban megakadályozza terveiket, így összetákolnak bázis gyanánt egy komplex hajószerkezetet, majd elindulnak kincseket keresni. Expedícióik során azonban életükre törnek a lazacszerű Salmonidok, akik gyakran masszív hordákban rontanak kapzsi hőseinkre. Célunk tehát felfedezni a terepet, bezsebelni az értékes holmikat, fejlődni és rájönni, hogy mi miatt történik mindez – és mindezt persze úgy, hogy túléljük a szinte állandó támadásokat.

[+]

A játékmenet alapjai a Splatoon 2-ben debütált Salmon Run kooperatív módból származnak, de mindezt jelentősen átgondolva, finomhangolva és kibővítve, teljes játékká bővítve kínálja a Raiders. Kezdetben majdhogynem csupaszon indulhatunk harcba, miközben a korábban említett hármasból valaki egy, a helyszínen felfedezett robotot irányítva segít minket. Fegyverünkkel szétlőhetjük a ránk támadó halmonstrumokat; a bestiák egyszerűbb típusai igen könnyen halnak, míg a nagyobbak bőven bírják a strapát. A lazackreatúrák nagyon kreatívak, komikusak és szórakoztatóak, és a grafikusok igen ötletesen építetták be látványukba a halak, valamint a tengeri hulladékok és a főzéshez használt eszközök elemeit.

[+]

A Salmonidok ugyanis valami rejtélyes, már-már szuicid oknál fogva arra vágynak, ha megennék őket – függetlenül attól, hogy egyébként harcolnak velünk. Ránk ronthatnak serpenyőkkel, ágyúgolyókkal csapkodva a földet küldhetnek ránk energiahullámokat, repkedhetnek esernyővel festéket záporozva ránk vagy zakatolhatnak vonatszerű szerkezeteken, úgy szórva a tintát. Szerintem nagyon frappánsak és jópofák mind a kialakítás, mind a különböző képességek szempontjából: szinte minden típus valami másra jó és más-más taktikát igényel.

Mostan színes tintahalakról álmodom

Az ellenfelek által spriccelt folyadékban nehezebben mozgunk és sebeink lassan gyógyulnak, így fontos, hogy mi is befessük a terepet amellett, hogy szétlőjük a gonoszokat. Kezdetben sima, tintával töltött vízipisztollyal lesz dolgunk, de később közelharci ecsettel, kardszerű ketyerével, nagyot löttyentő vödörrel, szélesebben szóró ernyővel és sok egyéb fegyvertípussal lesz dolgunk. Ezek nagyon ötletesek, és nagyon tetszett, hogy alaposan meg lehet őket vizsgálni: vödrökből, hordókból, olajostartályokból, biciklikerekekből, sílécekből és mindenféle kacatokból készülnek, amiket matricák, virágok, fityegő kabalafigurák és egyebek díszítenek. Mindez karakterességet kölcsönöz az egésznek.

[+]

Harc közben elfogyhat a tintánk, ilyenkor pedig az általunk befestett felületekbe süllyedve-úszva visszatölt a muníciónk, gyorsabban regenerálódik az életerőnk, jóval fürgébbek leszünk, és akár még a falra is fel tudunk suttyanni, ha az a mi szmötyinkben úszik. A Splatoon korábbi részeihez hasonlóan tehát a taktika szerves része, hogy ne csak az ellenséget, hanem a környezetünket is lőjük, hogy legyen mozgásterünk vagy épp menekülési útvonalunk. Többféle pályatípus van, amelyek más-más tálalásban kínálják gyakorlatilag ugyanazt: kezdetben végig kell haladnunk a szakaszokon, kilőve a támadókat, gyűjtögetve a zsákmányt és megfúrva a kristályszerkezeteket, amik további jutalmakat adnak. Később lesznek időlimites, többszintű arénák; nagyobb, nyitott terepek, ahol tetszőleges sorrendben kalandozhatunk; valamint akadálypályák, ahol specifikus eszközökkel kell az azokra szabott próbatételeket teljesítenünk.

[+]

Sima fegyverünk mellett ugyanis több eszközt is kapunk. A legfőbb, hogy milyen tintatartállyal vonulunk: ez lehet a sebzésre fókuszáló, a gyorsaságot előtérbe helyező vagy taktikai. A hátunkra szerelt tároló határozza meg azt is, hogy milyen kellékeket vihetünk magunkkal. Ha a támadás útját választjuk, akkor van egy fejszeszerű alkalmatosság, amivel ráronthatunk a gonoszokra; elérhető egy kesztyű, amivel a magasból lesújtva zúzhatunk oda; vagy körülöttünk keringő lemezeket idézhetünk meg. A gyorsaságpártiak tintát szóró durranással ugorhatnak előre vagy hátra, kilőhetnek egy zsineget, amivel közelebb repülhetnek ellenségekhez vagy tereptárgyakhoz, vagy elhajíthatnak egy bumerángot is. A taktikus irány pedig automata lövőállványokat tesz elérhetővé; összekapcsolódó bombákat vagy egy tornyocskát, ami egy lézernyalábot köt hozzánk, és támad mindent, ami közöttünk van. Ezek rengeteg lehetőséget biztosítanak arra, hogy megtaláljuk saját stílusunkat, és igen könnyen lehet váltani közöttük. Erre jönnek még rá társaink, akiket a lazacoktól beszerzett ikrákkal vethetünk be egy szupertámadás erejéig, a trió tagjai pedig úgy erősödnek, ahogy egyre többet használjuk őket.

[+]

Idővel fejleszthetünk új kütyüket, és beléjük pakolhatunk mindenféle módosító elemet, amik jelentősen kibővítik lehetőségeiket: megfagyaszthatják vagy felgyújthatják az ellenségeket; rövidítik az újrahasználáshoz szükséges időt; vagy növelik a hatótávolságot. Később a fegyverek is erősíthetők és extra attribútumaik is módosíthatók, ráadásul minden megszerzett kincs elérhetővé tesz plusz tulajdonságokat. Az erősebb tartályok bónusz képességeket kínálnak, és elkezdhetjük vegyíteni is a taktikai, gyorsasági és erőorientált elemeket. Mindez mély változatosságot kínál, amit fokozatosan nyit meg a játék, így nem fogunk belezavarodni a millió lehetőségbe.

Sushi uzsicsomag jöhet?

A pályák remekül festenek, és kifejezetten jól fut és néz is ki a játék. Nincsenek akadások, minden nagyon fluid, reszponzív és kezelhető, és nagyon jó élmény szaladgálni ezeken az elhagyatott, lepusztult helyeken, legyen szó trópusi szigeti hangulatról, lávás-sziklás vidékről vagy jeges-fagyos területekről. Én nagyon szerettem a nagyobb, nyitott részeket, ahol egyfajta kockázati játékot űzhetünk: minél több ellenfelet győzünk le, annál nagyobb szorzóval távozhatunk, viszont nyilván el is bukhatjuk a nagy jutalmat, ha túlságosan bátorrá válunk. Egyébként fair a program, és a megkaparintott dolgainkat megtarthatjuk, így, ha veszítünk is, ugyanúgy fejlődhetünk. Tény azonban, hogy nem túl változatos a pályadizájn, még ha bele is pakoltak azért mindenféle extra akadályt. Idővel azon kapjuk magunkat, hogy igazából csak megyünk és lövünk, hajhászva az egyre nagyobb és nagyobb számokat, de nézelődésre, extra teendőkre, neadj’isten fifikázásra sehol sincs szükség.

[+]

A Splatoon Raiders ugyanis egy looter shooter, ahol a játékélmény szerves része az, hogy ugyanazokat a pályákat teljesítjük ismételten. Ahogy haladunk, elérhetővé válik egy – majd aztán még egy – nehézségi szint, amik időnként már abszurd mértékű haláradatokat zúdítanak ránk, aránytalanul strapabíró formában. Fontos, hogy maximalizáljuk felszerelésünket, így hatalmas a fókusz a program metáján: hogy mindenből a legjobb legyen, és azt még tovább tudjuk csiszolni, plusz egy kicsi százalékkal vagy bónusszal. Ez, ha elkap, igen erős függőséget tud okozni, ami nyilván a játék élvezhetőségéről árulkodik. Ha viszont nem ezt várnánk egy Splatoontól, akkor unalmassá válhat az önismétlés.

[+]

Ahogy más looter shooterek, itt is az alapsztori teljesítése után jön a java. Elérhetjük a maximum szintet, és belevethetjük magunkat egy kezdetben százszintes, egyre fokozódó kihívássorozatba, ahol hármasával kell venni a pályarészeket, ráadásul időre. Ennek a végén még egy szuperfőgonosz vár, majd gyakorlatilag a végtelenségig haladhatunk egyre mélyebbre, hogy bezsebeljünk még mindent, amit csak lehet. A játék különlegessége, hogy ilyen maximalista, „mindentmegakarokcsinálni” szinten is működik. Tény, hogy itt a színkavalkádból inkább egy ingertúlterhelés keletkezik, ahol recsegnek-ropognak a Switch 2 gombjai, miközben próbáljuk aktiválni támadásainkat, kihasználni az azzal járó sebezhetetlenséget, és valahogy életben maradni a képernyőt teljesen beborító számok és ellenfelek végeláthatatlan orgiájában.

[+]

Az ismétlődés ellenére is azonban egy nagyon szórakoztató játékról van szó, ami egyáltalán nem követeli meg, hogy megcsináljunk mindent. Bőven kiélvezhető mérsékelt szinten is, ráadásul ezt is lehet játszani másokkal, akár helyben, akár online. Sőt, be is segíthetünk, és kérhetünk is asszisztenciát, ami ad egy új dimenziót az egésznek. A fejlesztőcsapat sikeresen tudott erős alapokra felhúzni egy impozáns élményt, ami gyakorlatilag elejétől a végéig élvezetes tud maradni azok számára, akik szeretik az ilyesmit: ha bírod a Destinyt, a Borderlandset vagy mondjuk a The Divisiont (és nem zavar a razjfilmes körítés), akkor ezt is élvezni fogod.

[+]

A Splatoon Raiders tehát egy erős „igen“ arra a kérdésre, hogy a Splatoon mechanikái megállják-e a helyüket önállóan, egy nem a versus csapatháborúkra épített játékban is. A príma ábrázolásmód, a jópofa karakterek és hangulat, a kiváló fegyvertervezés, a jól felépített mechanikák és a remek teljesítmény elképesztően addiktívvá és pörgőssé teszik az egészet, a festékes fókusz pedig továbbra is kreatív taktikai csavar a millió egykaptafás lövölde között. Önismétlővé válhat persze, de ez műfaji sajátosság. Ha viszont elkap, akkor szinte letehetetlen, főleg, mert állandóan jutalmaz valamivel. Ráadásul kompakt, és nem több száz órát kell belerakni ahhoz, hogy a rendes vagy a titkos befejezést elérjük. A Switch 2 így egy újabb minőségi címmel gazdagodott, és kíváncsi leszek, hogy milyen elemei köszönnek majd vissza az elkerülhetetlen Splatoon 4-ben – vagy épp egy újabb spin-off-ban.

A Splatoon Raiders kizárólag Switch 2-re jelent meg.

A tesztjátékot a kiadó Nintendo biztosította.

Georgiadisz Leonidas

Összefoglalás

A Splatoon Raiders ízig-vérig looter shooter. Baromi addiktív és élvezetes, és bár a pályák és feladatok önismétlők, az előadásmód príma, ahogy a teljesítmény is. Ha bírod a Destinyt, a Borderlandset és társaikat, akkor ezt hiba lenne kihagyni.

A Splatoon Raiders pozitívumai:

• Remekül vált egyjátékos-fókuszúvá a sorozat;
• addiktív játékmenet;
• remek teljesítmény és képi világ.

A Splatoon Raiders hiányosságai:

• Önismétlő lehet;
• magasabb szinteken gyakorlatilag lebegő számokat nézünk;
• nem túl változatosak a pályák.