ThinkPad T460p – az erős ThinkPad visszatért

Hirdetés

Külső

A felesre sikerült ötödik – Broadwell – Core i generációból hiányoztak a négymagos mobil processzorok, így aztán, akinek izmos notebookra volt szüksége, maradnia kellett a negyedik – Haswell – Core i processzoroknál. Tavaly ősszel viszont megérkezett a hatodik – Skylake – Core i család, amiben ismét van combos, négymagos, akár nyolcszálas mobil CPU. Pont ilyet szerelnek a Lenovo ThinkPad T sorozatának legerősebb tagjába is, amit hagyományosan p utótaggal jelölnek. Kompakt, 14 hüvelykes modellről van szó, tehát a neve T460p. Elődjéhez, a két generációval ezelőtti T440p-hez képest alaposan lefogyott, míg az nagyjából 30 mm vastag volt, a T460p mindössze 24,4 mm-es, csak három milliméterrel vastagabb a sima T460-nál.

Külső burkolata az utóbbi ThinkPad generációk sötétszürke színét és hagyományos, egyszerű vonalvezetését örökölte. A magnéziumötvözet vázra üvegszálas műanyag külsőt húztak matt felülettel, ami jól illik vállalati környezetbe, de csinosnak még jóindulattal sem mondanánk. Sehol sem találtunk arra utaló infót, hogy az új modellnek lenne valamiféle extra merevítés – rollcage – a fedelében, és ezt sejteti az a tény is, hogy a felső burkolat meglehetősen rugózik. A felnyithatóságát biztosító fém zsanér viszont nagyon stabilnak bizonyult, természetesen 180 fokban fordul.

Belül sem találtunk semmi szokatlant, bár régi thinkpadesként minden új modell első felnyitásánál titkon abban reménykedünk, hogy kék Entert és hatelemű jobb felső gombcsoportot látunk. A T460p szigetes billentyűzete benne a pöcökegérrel, alatta pedig a touchpaddel teljesen azonos a többi Tx60-as modellével, és már az előző Tx50-es szériában is ezt használták. Továbbra is csak a trackpointnak vannak valódi gombjai, az érintőfelületnél integrálták őket. Látható hangszórónyílás nincs, ahogyan külön hangerőszabályzók sem, kapunk viszont a jobb oldalra ujjlenyomat-olvasót. Végre tisztességesen oldották meg a kijelzők kérdését: a Full HD-s és az UHD-s is IPS panellel bír, az 1366x768 pixeles TN panel pedig már a múlté, opcionálisan sem rendelhető.

Csatlakozók terén nem kápráztat el minket a T460p, persze egy vállalati gépnél a komoly trükköket a dokkoló tudja, aminek interfésze természetesen ott mosolyog a gép alján. Azért a gép oldalán jó lett volna olyan modern dolgokat látni, mint az USB Type-C vagy a Thunderbolt. Képkimenetből HDMI 1.4b és mini DisplayPort a kínálat, utóbbival a 4K felbontás is kihozható 60 Hz-en. Három az USB 3.0 kapuk száma, ezen felül kombinált hang ki-bemenet és gigabites Ethernet port alkotja a kínálatot. Nincs optikai meghajtó, ami így 2016-ban már nem olyan nagy probléma, viszont a kihagyásával eltűnt a második merevlemez vagy akkumulátort helye is, ami már nagyobb gondot jelent.

Az akku egyébként könnyedén leválasztható a notebook aljáról, visszafelé kompatibilis az előző ThinkPad generációkkal. Nálunk a legnagyobb, 72 wattórás verzióval járt a T460p, ez alaposan megemeli a hátulját. Van még 48 wattórás, ami szintén kiemelkedik, és 23 wattórás, ami belesimul a fenéklemezbe. A fenéklemezt egyébként egy adag csavar kitekerése után teljesen le lehet szedni, de vigyázni kell a műanyag tartópöckökkel, mert a művelet közben könnyen letörhetőek. A belső kapcsán több a rossz, mint a jó hír. Annak lehet örülni, hogy két SO-DIMM foglalat várja a DDR4 memóriát, viszont nincs belül hosszú M.2 foglalat és második akkumulátor sem. Legfeljebb a 3G/LTE modemnek kialakított M.2-2242 helyet használhatjuk flash tárolóhoz. A magas, 45 wattos TDP értékű processzor a tesztgépünkben nem kiépített GeForce 940MX grafikus alrendszerrel egy hűtésen van, ez nem ígér sok jót, még a méretes oldalsó szellőzőnyílás ellenére sem.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés