Hirdetés

Ilyen lesz a tévézés jövője a világ egyik legnagyobb gyártója szerint

A TCL gyárában jártunk, ahol a cég elárulta a terveit, melyben meglepetésünkre egy csomó fontos technológia nem szerepel.

Így készülnek a tévék

A Varsó közelében fekvő Żyrardówban található gyárat még a Thomson húzta fel 1997-ben, hogy CRT tévéket állítson ott elő. A Thomson nem bízott az LCD technológiában, azt gondolták, hogy a projektoroké a jövő, így az üzemet nem is fejlesztették. Így mikor a vállalat a TCL fennhatósága alá került, már meglehetősen elavultnak számított, emiatt be is zárták egy időre. 2007-ben nyitotta meg újra kapuit az átalakítás után, és itt is megkezdték az LCD televíziók gyártását. Az első időszaktól kezdve az volt a koncepció, hogy a saját márkák mellett másoknak is készítsenek tévéket ODM partnerként, emiatt pedig kiemelt szempont volt a kapacitás növelése, így az évek során újabb és újabb gyártósorokat állítottak üzembe.

TCL gyár Zyrardowban
TCL gyár Żyrardowban [+]

Egyébként talán helyesebb lenne inkább összeszerelőüzemnek hívni ezt a gyárat, hiszen itt hagyományos értelemben vett gyártás nem történik. Minden egyes komponens, legyen az egyébként házon belül készülő panel, elektronika, hangszóró, készülékház vagy kiegészítő, más helyekről, elsősorban Kínából érkezik külön pakkban. Ezeket pedig Żyrardowban "csupán" összelegózzák, ami persze szintén nem kis feladat, hiszen nagyon komoly logisztikát, fegyelmet és állandó fejlesztést igényel, hogy tartani tudják a lépést az iparág folyamatosan változó kihívásaival.

Csúcsra járatva

Jelenleg hat gyártósor működhet, amelyből kettő csak a TCL és a Thomson márkának van fenntartva, a többi pedig a külső partnerek megrendeléseit szolgálja ki. Előfordul, hogy a teljes készüléket a TCL-től kérik saját márkával "matricázva", de arra is akad példa, hogy a komponenseket ők szerzik be, így Żyrardówban csak az összeszerelés zajlik. 2019 csúcsév volt a gyár történetében, hiszen mintegy 3,2 millió készüléket állítottak itt elő, mint ahogyan azt is megtudtuk Marcin Gerlachtól, a vállat új termékek bemutatásáért felelős menedzserétől, hogy 2019 novembere volt a legerősebb hónap, amikor is 420 000 tévé gurult le a sorokról. Amikor teljes gőzzel üzemel a gyár, akkor mintegy 4000 embert foglalkoztatnak, de értelemszerűen közöttük sok az idénymunkás, azaz akit csak akkor állítanak csatasorba, amikor rengeteg a megrendelés, például a karácsonyi szezonban.


[+]

Tavaly azért is volt kiemelkedő a legyártott készülékek száma, mert a kereskedelmi háború miatt az Egyesült Államokba is szállítottak Lengyelországból tévéket. Egészen pontosan egymillió darabot, ami nyilván jóval drágább volt, mintha a szokásos módon Kínából érkeztek volna az USA-ba a termékek. Ha enyhül a feszültség, visszavonják a kínai cégeket érintő szankciókat és visszatér minden a régi kerékvágásba, akkor várhatóan a lengyelországi gyár teljesítménye is lecsökken körülbelül évi 2 millió darabra.

A gyártás

A bejárás során sok újdonságot nem tapasztaltunk, tehát az alkalmazottak a futószalagok vagy munkapadok mellett serénykedve végzik feladatukat. Összeépítik a komponenseket, ha kell, szoftvert frissítenek, és végigfuttatják a meghatározott ellenőrzési protokollokat, hogy lehetőleg kiszűrjék a hibás termékeket. Minden egyes alkatrészt és munkafolyamatot adminisztrálnak, így ha valamilyen gikszer merül fel, akkor lehet tudni, hogy hol volt a gond. Ez nagyon jól jött például akkor, amikor egyes vásárlók tíz éve a Thomson tévé dobozában szerető gonddal kiválogatott téglákat találtak, ám a dokumentumok végignyálazása során kiderült, hogy pontosan melyik franciaországi raktárban cserélték ki a készüléket építőanyagra.


[+]

Robotokat, hi-tech megoldásokat nem nagyon láttunk, a munka dandárját humán erőforrás végzi – a Samsung jászfényszarui üzeme például modernebbnek tűnt. Viszont megmutatták a gyár kínzókamráját, azaz tesztlaborját, ahol különféle extrém körülményeknek teszik ki a tévéket. Egy alaposan felfűtött szobában például azt vizsgálják, hogy hogy reagálnak a modellek, ha hosszú időn át nagy melegnek teszik ki őket.

A dobozdobáló gép, és az utazásszimulátorA dobozdobáló gép, és az utazásszimulátor A dobozdobáló gép és az utazásszimulátor [+]

Egy másik helyiségben párásítanak, vízzel spriccelik a készülékeket, hogy megtudják, hogy mit szólnak a nedvességhez. Találkoztunk egy ide-oda dönthető paddal, amelynek segítségével kiderül, hogy az egyes modellek milyen ferdeséget tolerálnak még anélkül, hogy orra buknának. Láttunk dobástesztet, amikor a dobozt a földre hajította egy gép, és ezt követően megnézték, hogy esett-e bántódása a terméknek, valamint megmutattak egy rázópadot is, amin azt szimulálják, hogy mi történik, ha kétezer kilométert kell utaznia a televíziónak egy teherautó rakterében az európai utakon.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • TCL

Előzmények

Hirdetés