Rekorder SSD, visszaeső tabletpiac, lopott bitcoin

  • (f)
  • (p)
Heti szemle – Írta: | 2016-08-05 19:37

Eladósorban a SoundCloud, már van 8K tévéadás, és vége lehet a Moore-törvénynek, de most tényleg.

Csúcs-VGA, csúcstévé és csúcs-SSD

Az idei évben olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a szokásos nyári uborkaszezon elkerülte az IT ipart. Legalábbis eddig, ugyanis a héten már érződött, hogy a cégek takarékos üzemmódban működnek, és az őszi iskolakezdésre készülnek. Ez persze augusztus elején elfogadható, főleg úgy, hogy voltak érdekes bejelentések.

Ezt a hetet sem úsztuk meg VGA-k nélkül, noha most nem konkrét leleplezésről, hanem startról volt szó. Az AMD a Radeon RX 470-es megoldásokat küldte piacra, amelyet le is teszteltünk, és már számos gyártó bejelentette az egyedi dizájnokat. Eközben az NVIDIA a Titan X nevű csúcs-VGA hivatalos elérhetőségét jelentette be, amelyből csak referenciamodell lesz, ráadásul azt is csak az NVIDIA forgalmazza. A VGA-piac legszomorúbb híre a hétre a VTX3D távozása, ugyanis a TUL leányvállalata bejelentette, hogy lehúzzák a rolót. Ez azonban túl nagy változást nem hoz majd a piacon, mivel a TUL másik leányvállalata, a PowerColor átveszi a VTX3D szerepét, és átvállalták a már eladott termékek garanciáját is.

A Radeon RX 470-es tesztünk szereplői
A Radeon RX 470-es tesztünk szereplői

A vízhűtők szerelmesei is megkapták heti adagjukat. Többek között elérhetővé vált az EK blokkja a Titan X-hez, illetve a Gigabyte friss promóciójában EKWB blokk jár bizonyos alaplapokhoz.

A Microsoftnak is fontos volt ez a hét, hiszen a Windows 10 frissíthető a 1607-es jelölésű Anniversary Update csomagra, ez ugyanakkor hoz majd korlátozást is, mivel megváltoznak a meghajtók telepítésével kapcsolatos lehetőségek. Az Anniversary Update csomaggal együtt azonban a vállalat adott némi előzetest a Shader Model 6.0 wave operation intrinsics függvényeiről, amely várhatóan a következő nagyobb frissítésbe kerül bele.

Az adattárolók piaca is hasított a héten, ha leszűkíthetjük a szegmenst az SSD-kre. A kezdőlökést a Plextor M8Pe NVMe SSD-k adták meg, amelyek tizenkét variációban érkeznek. A folytatást az alaplapjairól ismert Biostar szolgáltatta, ugyanis a cég beszáll az SSD-piacra. Végül a slusszpoénnal a Samsung készült, ugyanis elérhetővé tették a PM1633a jelzésű SSD-családot, amelynek csúcsmodellje 15,36 TB-os kapacitást kínál, de ezt tízezer dolláros áron teszi.

Sony ZD9
Sony ZD9 [+]

A házimozi-rajongók étvágya is csillapítva lett, sőt a héten talán ez a terület sziporkázott igazán, ugyanis előkerült a Sony egyedi háttérvilágítást alkalmazó, ZD9 jelzésű csúcstévéje, továbbá az Epson bejelentette, hogy Magyarországra is elhozza EH-TW9300W jelzésű csúcsprojektorát. A Samsung sem maradt csendben, így megtudhattuk, hogy érkezik a HDR konverzió a vállalat tévéire is.

Lenovo Miix 510
Lenovo Miix 510

A mobil PC-k piacán a Lenovo Miix 510 tablet bukkant fel, de ezen a héten azt is megtudhattuk, hogy a tabletpiac mélyrepülésben van, bár az üzleti megoldások köszönik, jól érzik magukat.

10 nm-en ragadunk!
10 nm-en ragadunk!

A hét főbb érdekességét egyébként az ITRS legújabb előrejelzése szolgáltatta, amely szerint 2021-ig tartható fent gazdaságosan a Moore-törvény. Utána új utakat kell keresni a teljesítmény növelésére, de erre már vannak is ötletek.

További híreink az utolsó oldalon található videós összefoglalóban nézhetőek meg.

8K adás, lopják a bitcoint, kórházi robotok

Miközben az emberek jelentős része úgy érzi, még mindig nincs elég elérhető 4K tartalom, mások szerint a minőségbeli javulás közel sem akkora horderejű, mint amit annak idején a HD-élmény jelentett, addig Japánban a héten elindították a világ első műholdas 8K tévéadását. Igaz, most még csak tesztfázisban működik a csatorna, így országszerte kénytelenek közösségi tévéket is telepíteni a közszolgálati televízió munkatársai.

Azoknak, akik felsóhajtottak, hogy mikor lesz pénzük 8K tévére, talán az Apple siethet a segítségére. A vállalat ugyanis végre belevágott a mások által már évek óta nagy sikerrel alkalmazott hibavadász programba, vagyis mostantól a termékeikkel kapcsolatos sérülékenységek felfedezőinek hajlandóak a probléma súlyának függvényében akár 50 millió forintot is fizetni a bizonyítékként megvalósíthatósági tanulmánnyal érkezőknek.

Magyarországon még a KSH szerint is hatalmasat nőtt a hiány a munkaerőpiacon, a tavalyihoz képest mintegy harmadával gyarapodott a betöltésre váró helyek száma. Tehát megfelelő szaktudás birtokában a munkavállalók megpróbálhatják rávenni a munkaadókat, hogy anyagilag támogassák 8K televízióval kapcsolatos álmaikat.

Úgy tűnik, ismét eladósorba került a SoundCloud: az évek óta egyre nagyobb veszteséget termelő zenei streamszolgáltatást nyújtó céget a piac 700 millió dollárra árazta, a tulajdonosok viszont a pletykák szerint egymilliárdot szeretnének a vásárlótól.

Nem számít viszont, hogy mit gondolnak a kínai személyszállító cégekkel utazók, miután nem csak az Uber, de a piacvezető társaság sem tudott nyereséget termelni, ezért előbbi inkább onnan is kivonul, amit a gyakorlatban részvénycserés egyesüléssel oldanak meg, végképp esélyt sem adva a kisebb flottával és ügyfélszámokkal dolgozó konkurenciának. A briteknél kicsit más a helyzet, ott taxival mennek rá az utasok a pokémonokra.

A Szupergyors Internet Program sikerét biztosítandó a héten a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség bejelentette, hogy hálózatfejlesztést támogató monitoring rendszert fejlesztenek, ezzel elősegítve a határidők betartását, illetve a támogatások megfelelő helyre kerülését. Az EKÁER szabályváltozásai a 3,5 tonna feletti járművekre is kiterjesztik a kontrollt, az áttekinthetőség jegyében havidíjas konstrukcióban gondolkozó alkalmazás is készült.

A bitcoin-hívőknek jó eséllyel hagyott ki egy (vagy több) ütemet a szívük, amikor kiderült, a bűnözők 119 756 bitcoint, nagyjából 77 millió dollárnak megfelelő virtuális valutát loptak el, az árfolyam mellett a bizalmat is a földbe állítva, megint.

A Comcast az amerikai Szövetségi Távközlési Bizottságot győzködte a napokban, hogy ha már az internetes cégek, keresők és szolgáltatók adhatják-vehetik az ügyféladatokat, igazából nekik sem kéne megtiltani, és akkor még az áraikból is faraghatnának egy kicsit. Érdekes világ jön, ha erre engedélyt kapnak.

Már csak azért is, mert hangos zúgolódás támadt a megfigyelések ellen különböző módszerekkel tiltakozó közösségekben a hír hallatán. Ideje volt ismét összefoglalni röviden, mit tehet, akit zavarnak a hátába fúródó kíváncsi szempárok.

A nyári hőség különösebben nem fenyegeti a ma éppen 20-22 °C-os levegőjű Belgium lakóit, de más egészségügyi problémákkal járhatnak és járnak is rendszeresen orvoshoz. A japán SoftBank felismerve a túlterheltségből fakadó problémákat, megoldási javaslattal állt elő: elhozták Európába szociálisan érzékeny, emberszerű robotjukat, hogy segítsen be kicsit a kórházakban. Az emberek imádják.


[+]

Az Amazon saját, csomagszállító repülőgépflottát vezet be; a Prime One 2020-ra válhat egésszé, onnantól pedig sokkal gyorsabban érkezhetnek majd a megrendelt termékek a nagyvilágból. Andy Vajna nem volt ennyire innovatív, sőt: úgy tűnik, rossz lóra tett, amikor nem a mobilos tartalomszolgáltatás felé fordult, hanem tévés portfólióba és Izaura TV-be fektetett.

Blogoló: Acer, Fujitsu

Két érdekes notebookot néztünk meg mostanában az Acer blogban. Az Aspire S13 egy új, vékony, könnyű és elegáns csúcsmodell, melynek első példányai mostanában érkeztek a hazai piacra. A 13,3 hüvelykes laptop mindössze 1,3 kilogrammot nyom és 14,58 milliméter vastag. Házát csinosra szabták, kijelzője IPS paneles és Full HD felbontású, fürgeségéről természetesen hatodik generációs Core i processzor és SSD gondoskodik. További információk vele kapcsolatban a blogban olvashatóak.

Teljesen friss a vállalati vonalra szánt TravelMate X349, amiből máris kaptunk egy korai próbadarabot. A 14 hüvelykes, vékony és könnyű, de mégis strapabíró laptop dizájnos fémházat kapott. Nem az a végletekig konfigurálható és könnyen bővíthető fajta, viszont könnyű, karcsú és elegáns, így egy modern iroda megfelelő kiegészítője lehet. Teljesítményért sem kell a szomszédba mennie, akár Core i7-6500U processzorral és 512 GB-os SSD-vel is felszerelhető. A notebookkal kapcsolatos tapasztalatainkért irány az Acer blog.

A Fujitsu blog keretében áttekintettük a Celvin hálózati adattárak kínálatát. Ezeket a NAS-okat otthoni és kisvállalati felhasználásra ajánlott bevetni; formátumuk a szokásos, olyanok, mint egy kisebb dobozka, viszont akad köztük olyan is, ami akár hat merevlemez befogadására képes. Hardver terén a konkurens megoldásokhoz hasonlóan ARM-alapú, Freescale megoldásokkal indít a Fujitsu, a komolyabb modellek pedig egyszerűbb Intel központi egységekre épülnek.

Beszámoltunk egy érdekes fejlesztésről is a blogban, amire a Japán Torna Szövetség kérte fel a Fujitsut. A cél, hogy a szertornát pontozó bírók munkáját tudják egyszerűbbé, gyorsabbá és pontosabbá tenni az egyre bonyolultabb gyakorlatok értékelésénél. Ehhez 3D-s lézer érzékelőket, iletve fejlett alakfelismerő és tanulásra képes kiértékelő algoritmust terveztek, aminek már most javában folyik a tesztelése. A 2020-as tokiói olimpián élesben szeretnék bevetni.

Foglalkoztunk az egyre nagyobb és bonyolultabb szervertermek hűtésével is. Kevesen gondolnák, hogy ezeknél a gigantikus gépparkoknál a munka közben termelődő hő kezelése kiteheti a teljes fogyasztásnak akár a 30-50%-át is. Így aztán komoly energia és pénz spórolható meg a hűtés optimalizálásával, amihez jósoló algoritmust fejlesztettek. Az előzetes szimulációk ígéretesek, 20%-os megtakarítást mutatnak a hűtési számlán.

Szintén érdekes téma a Hibrid IT, amiben a Fujitsu különösen érdekelt. A felhőalapú, gyors és a saját szerverekre támaszkodó, robusztus informatika ötvözéséről van szó. Nem könnyű feladat ez még a nagy technológiai vállalatok számára sem, de a Fujitsu a legelső, hardveres lépéstől a szoftveres elemekig minden komponensére kínál megoldást. A Fujitsu Cloud Service K5 felhőszolgáltatása nyílt forráskódra alapoz, ennek köszönhetően kevesebb váratlan meglepetésre, elzárt részletre számíthatunk. A felhő vállalati szerverekkel való összekapcsolására szolgál a Fujitsu Hybrid Cloud Connection szolgáltatása, ami a problémás internetes kapcsolat helyett magánhálózati csatlakozást biztosít a két rész között.

Videós hírösszefoglalók

-szp-, Rage23, Abu85, rudi