Új VGA-k, húsvéti malac, Star Wars ágyak

A héten történt: új GeForce, PS4 infók, lntel

A héten szinte minden nagy és ismert chipgyártó hallatott magáról, de közülük is az Intel és az NVIDIA volt a legaktívabb. Utóbbi érthető, hiszen a héten bocsátották útjára az általunk is tesztelt GeForce GTX 650 Ti Boost jelzésű grafikus vezérlőjüket, amit nem a múlt héten bemutatott AMD Radeon HD 7790 ellenfeléül szánnak, hanem az 1 GB-os Radeon HD 7850 helyére – amelyet egyébként pont a HD 7790 megjelenése miatt száműz kínálatából az AMD, mint az a héten kiderült. Az NVIDIA partnerei mindenesetre érzik a piaci potenciált a középkategóriába szánt termékben, pláne, hogy ennél a kártyánál nincs semmiféle megkötés, így az egyedi megoldások kaphatnak helyet. Ennek fényében nem meglepő, hogy a bejelentést követően a gyártók különféle megoldásai szinte elárasztották a piacot.

Mint említettük, az Intel is rengeteg hírrel szolgált, amelyeket érdemes felidézni. Korábban már pedzegettük, hogy a gyártó azt tervezi, hogy előbb vagy utóbb leáll a külön megvásárolható processzorok gyártásával, ami a PC-s, gépépítő réteg számára nem kellemes hír. Még korai lenne megásni a hat láb mély sírgödröt, noha a pletykának van alapja, de a tajvai alaplapgyártók tisztába teszik ezt a kérdést, aminek kapcsán sokan fellélegezhetnek (de nem mindenki).

A Haswell megjelenéséhez köthető érdekességekből sem volt hiány. Példának okáért már csepegnek az új generációs Ultrabookokkal kapcsolatos információk, amelyekben már az új CPU is helyet kap, de a legfontosabb, hogy az árazáson is megpróbálnak végre finomítani – ami rá is fér a szegmensre, ha nem akarnak a tabletek alattvalóivá válni. Talán ennek köszönhető az is, hogy az Intel a Haswell indulásával végre nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a játékfejlesztők támogatására, ami dicséretes próbálkozás, hiszen az Intel integrált megoldásai ezen a téren elmaradnak a riválisoktól. Miközben a Haswellre várunk, majdnem megfeledkeztünk az Ivy Bridge-E központi egységek érkezéséről, de úgy tűnik, a gyártó is, mert ennek megjelenésével megint variálnak.

Meddig kell még várni rá?
Meddig kell még várni rá?

A konzolos cégek ezen a héten nem nagyon mozgolódtak, de ez nem jelenti azt, hogy mélyen hallgatnának. A héten például pont a Sony hallatta a hangját a GDC-n, ahová meghívták a Playstation 4 AMD APU-jának a tervezőjét, aki igen érdekes háttérinformációkkal szolgált az új konzol hardvere kapcsán, amiről egyébként eddig nem sokat lehetett tudni. Az öreg motorosnak számító japán cégóriás mellett a fialnak és hamvasnak számító, a Kickstarter sztárjaként emlegetett OUYA is fontos bejelentést tett, amiben nyilvánosságra hozta a régóta várt androidos konzol megjelenési dátumát és vételárát.

Erre viszont már nem kell sokat várni...
Erre viszont már nem kell sokat várni...

Kicsit hiányoltuk az ARM-os SoC-okkal foglalkozó gyártók dömpingjét, egyedül maga az architektúráért felelős tervezőcég (maga az ARM) szólalt meg érdemben, érdekes és izgalmas jövőképet vetítve előre a GPGPU-val, azaz párhuzamosítható feladatok IGP-n való feldolgozásával kapcsolatosan, ami lassan az ultramobil gépek szegmensébe is begyűrűzhet a törekvéseknek köszönhetően, számos fontos előnyt hozva magával.

A Sony már UHD tévét is árul
A Sony már UHD tévét is árul

A hétre is jutott az utranagy felbontású, azaz UHD őrületből. Noha sok helyen még a Full HD tartalom is ritkaságszámba megy, nemhogy a 4K, de úgy tűnik, a gyártók most ezt fogják teljes gőzzel tolni. Tartalom tehát még csak nagyon limitált formában létezik, de a Sony úgy gondolja, hogy "jobb előbb, mint utóbb", ezért már most bejelentették UHD felbontás megjelenítésére képes tévéjüket. A tévé három méretben jelenik meg, amiből májusban már szinte bárki vásárolhat, feltéve, hogy valaki megengedheti magának ezt az egyébként nem olcsó szórakozást. Persze kicsire nem adunk, szoktuk mondani, így akinek a 4K kevés, annak a JVC 8K-s vetítőjét ajánljuk, ami vélhetően nem lesz minden sarkon és mindenki számára elérhető (és nem csak az ára miatt). Noha azt azért érdemes fejben tartani, hogy még a legmerészebb becslések szerint is legalább 2020-ig kell várni az ilyen felbontásra alkalmas műsorszórásra.

8K...2020-ig ne is álmodjunk róla!
8K...2020-ig ne is álmodjunk róla!

Végezetül szeretnénk megemlíteni az Acer hazai kezdeményezését. A héten bejelentett, de jövő héten induló "Acer a gyermekekért" projekt keretein belül a vállalat célja a Heim Pál Gyermekkórház Intenzív Osztályának támogatása adomány formájában, amire az összeget az eladott termékekből befolyó összeg egy részéből teremtenék elő.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés