Still Wakes the Deep: Siren’s Rest DLC teszt

Tengermélyi utazás

Az óceán, amely délen képeslapra illő trópusi szigetek fövényeit nyaldossa nagy szelíden, már teljesen más arcát mutatja ezerkilométerekkel arrébb, északon, mondjuk a skót partok mentén. A víz itt hideg, szürke és tele van törmelékkel – a metsző szél által hajtva pedig inkább ostromolja a sziklás partot, mintsem dédelgeti azt. Nyaralásra nekem nem ez lenne az elsődleges célpontom, de ha egy különleges horrorjátéknak keres az ember helyszínt, ez a vidék tökéletes választás lehet. Pontosan így gondolkodtak a brightoni The Chinese Room fejlesztői is, akik egy északi-tengeri fúrótornyot tettek meg feszültséggel teli játékuk fő helyszínének – és hogy még lelombozóbb legyen a kép, az egészet a dohányfüstös, plasztikfüggönyös, poliészterpulóveres 1975-be helyezték. Az alapjátékban egy Caz nevű elektroműszerész életének legrosszabb napját követhettük nyomon: éjszaka megverték, reggel kirúgták, délelőtt a fagyos vízbe esett, ebédidőben rázuhant egy helikopter, délutánját és következő éjszakáját pedig a lassan darabokra eső fúrótorony megmentésével, illetve változatosan kudarcot valló menekülési próbálkozásokkal töltötte. Hogy pontosan mi is okozta a katasztrófát, illetve, hogy Caz napja miként is végződött, azt még a DLC kapcsán sem árulnám el – már csak azért sem, mert az bő évtizeddel később játszódik, akkor, amikor ipari búvárok érkeznek a már víz alatt pihenő romokhoz, az építmény eredeti adattárolóit keresve.

A Siren’s Rest DLC-ben 1986-ban járunk tehát, feladatunk pedig egy Mhairi nevű szaturációs búvárt irányítva „pusztán” az, hogy felderítsük a darabokra szakadt fúrótorony iszapos maradványait – fő feladatunkon kívül felkutatva a dolgozók esetleg még létező maradványait, és felszínre hozva néhány személyes emléktárgyat is. Kifejezetten érdekes élmény az egykor alaposan kiismert, szintről szintre bejárt fúrótorony néha egészen meglepő formációban a tengeraljzatra zuhant romjainak bejárása – illetve beúszása, hiszen néhány, megdöbbentő módon ennyi idő után is levegősen maradt terem felderítését leszámítva Mhairi pancsolni fog. Néha erős áramlatot kell semlegesítenie, máskor betört ablakokon, vízalatti lángvágóval megnyitott zsilipkapukon, törmelékromok szűk folyosóin tudja átnyomakodni magát.

[+]

A hangulat a DLC első felében afféle vihar előtti feszült csenddel telik, hisz Mhairi természetesen mit sem tud a fúrótorony végzetének okairól, így a játékos számára egyértelműen fenyegető jeleket sem értelmezi helyesen. Nyilván meglepődik azon, hogy egyik-másik hullát mintha korallváz – sőt, furán fémes korallváz – építette körül, de ennél többet nem lát bele a dologba. Bár egy másik búvár, illetve egy merülési koordinátor is cseveg velünk a rádión keresztül, a DLC folyamán csaknem végig egyedül leszünk. Roppant hangulatosak azok a részek, amikor Mhairinek a továbbjutás érdekében le kell csatolnia vastag kábelsodronyát, így nem csupán oxigénellátása csappan meg, de ez elvágja a többiektől, a kommunikációtól is. Ahogy egyre több időt töltünk Mhairivel, úgy derül ki az is, hogy a nőt milyen kapcsolat fűzi a fúrótoronyhoz – nem feltétlenül eredeti ez a „fordulat”, de remekül van előadva a DLC viszonylagos rövidsége ellenére is. (A három órát legfeljebb akkor éri el a játékidő, ha mindent, de tényleg mindent felfedezünk.)

[+]

Ahogy az alapjáték is ráérősen, az igazi rettegést szinte dokumentumfilmes módszerekkel előkészítve indult el, csak azért, hogy aztán még hatásosabban szakadjon rá a játékosra a horror, no meg a rengeteg érzelmi és fizikai csapás, úgy ez a feszültséggel teli indulás a DLC-nél is jól működik. A különbség az, hogy itt jóval kevesebb idő jut az akcióra, a veszélyek fokozására, az új és új rémségek ránk szakadására. Valódi harc persze a DLC-ben sincs, de menekülve úszás, „vízalatti lopakodás”, fulladásveszély és hasonlók azért akadnak itt is – csak valahogy azon jól kidolgozott ritmus, a horror-szinuszgörbe nélkül, amitől az alapjáték néha olyan hátborzongatóvá vált. Én kicsit furcsállottam azt is, hogy a játék semmit nem foglalkozik a szaturációs búvárkodás veszélyeivel, pedig eleinte azt hittem, hogy a designerek kapnak az alkalmon, és valamilyen formában fel fogják dolgozni a minden téren ide illő 1983-as Byford Dolphin búvárkatasztrófát is.

[+]

Ami benne van a kiegészítőben, az igényes, ez vitathatatlan – a törmelékkel teli víz által összeroppantott és kitekert fúrótorony kiváló játszótér egy horror kalandhoz, és bár sok idő és kifejtés nem jut neki, még az alapjáték egyedi, érzelmekkel és érzékszervekkel játszó történetvezetéséből is át tudtak venni valamit. A fő gond az, hogy a DLC átlagosan másfél-kétórás hosszát egy kicsit kurtának éreztem, és nem is feltétlenül az árazás miatt – alig jelennek meg a paranoiás, menekülős, bizarr részek, és már pörög is a stáblista. Ennek a pszichológiai horrornak kell az idő, hogy néha lelassuljon, aztán megint beinduljon – és ehhez ez a DLC túlságosan kurta lett. A Siren’s Rest érdekes kiegészítője az alapjátéknak – de én most radikálisan új megoldásként itt is inkább azt, vagyis az eredeti Still Wakes the Deepet ajánlom minden horrorkedvelőnek. Az jóval nagyobb sikert érdemelt volna annál, amit kapott, így akinek a figyelme tavaly esetleg átsiklott volna felette, az most a nyáron egész hűsítőnek élheti meg a dreich-ben való megmártózást.

A Still Wakes the Deep: Siren’s Rest DLC PC-re, PlayStation 5-re, valamint Xbox Series konzolokra jelent meg. Az alapjáték szükséges a kiegészítő elindításához.

A tesztjátékot a kiadó Secret Mode biztosította.

Bényi László

Összefoglalás

A Still Wakes the Deep egy igen hangulatos pszichológiai horrorjáték volt, ami időnként brutális kirándulásokat vezetett a body horror groteszk világába is. Az ott szinte főszerepet betöltő fúrótorony most már a tenger mélyén nyöszörög, és búvár-felderítése remek élmény, amíg kitart – sajnos ez azonban még extrém esetben sem több három óránál. Ami a DLC-ben van, az igényes – éppcsak ez túl kevés ahhoz, hogy ne többre áhítozva, hanem elégedetten tegyük le a kontrollert a kaland végén.

A Still Wakes the Deep: Siren’s Rest legfőbb pozitívumai:

• Búvárszemmel más élmény a Beira D újbóli felderítése;
• az első fele igen ügyesen építi a feszültséget.

A Still Wakes the Deep: Siren’s Rest legnagyobb hiányosságai:

• Túl rövid ahhoz, hogy igazán horrorisztikus legyen;
• nem olyan változatos, mint az alapjáték.