Sony W9: a Triluminos LCD tv erődemonstrációja

Sony KDL-46W905A

Mint minden más iparági szereplőt, a Sonyt is sok mindenért lehet kritizálni, de azt még a legelvakultabb ellendrukkerek is kénytelenek elismerni, hogy a vállalat még a legbrutálisabb gazdasági nehézségek és a legkedvezőtlenebb globális üzleti körülmények ellenére is kínosan odafigyelt arra, hogy termékeit évről-évre megtömje innovációkkal. Ez igaz a hardverekre éppúgy, mint a kapcsolódó szolgáltatásokra, az extra funkciókra vagy épp a dizájnra.

A vállalat a közelmúltban jó pár televíziót felajánlott tesztelésre, amelyek között akadtak a belépőszintű darabok mellett ilyen előremutató, elméletben számos finomsággal kecsegtető készülékek is. Utóbbiak közül a W9 széria 46 hüvelykes változatára esett a választásunk. Többek között azért, mert ebbe már a cég exkluzív Triluminos LCD paneljei kerülnek, melyekről a Sony munkatárasai szuperlatívuszokban beszélnek, úgyhogy nagyon kíváncsiak voltunk, hogy a valóságban tényleg olyan jó lesz-e a kép minősége, mint ahogyan azt ígérik. És, ha már a tv nálunk volt, akkor persze vetettünk egy pillantást a médialejátszóra, az elérhető internetes tartalmak körére, a digitális tévétunerek működésére, a kezelésre és az extrákra is.

Hirdetés

Dizájn

A Sony tévék sokáig egyet jelentettek a mértéktartó, konzervatív dizájnnal, azonban mindez az elmúlt három évben gyökeresen megváltozott. A vállalat talán minden más vetélytársánál messzebb ment el ezen a téren, ennek köszönhetően jó pár fura kinézetű darabbal találkozhattunk az elmúlt időszakban.

A W9 is illeszkedik a sorba, hiszen a készülékről első pillantásra süt, hogy nem átlagos darabról van szó. A legmarkánsabb formai elem mindenképpen a fémszínű, kör alakú nyakkal egybeépített talp, amely dominálja az összképet. Ez a figyelemfelkeltő modul kicsit olyan hatást kelt, mintha nem is tévéről lenne szó, hanem inkább egy dísztárgyról. Az ezüstös tónusból a készülék alsó kávájára is jutott, és ide építettek egy lámpát is, amely működés közben világít, de azért szerencsére kikapcsolható. A vékony, másfél centiméter széles, a szennyeződéseknek ellenálló matt sötétszürke kávákat türkizkék fényezésű vékony színezéssel vonták be, amely kifejezetten különlegessé teszi a termék megjelenését.

A távirányító vagy egyéb vezérlőeszköz hiányában használható kezelőgombok a hátlapra kerültek az interfészek közvetlen szomszédságába. A 3 db USB 2.0 és a 4 db HDMI 1.4-es HDMI (az egyik ARC-támogatású) mellé került rá 1-1 komponens, kompozit, digitális és analóg audió, Ethernet és SCART csatlakozó, valamint a fizetős műsorok dekódolásához szükséges kártyák fogadására képes CI slot is. A készülékház mélysége a legvastagabb pontján 3,7 centiméter, amivel ugyan a slim versenyben lemarad, de ezt a néhány centis pluszt azért könnyen meg lehet bocsátani. Tömege még a talppal együtt is csak 17,3 kilogramm, azaz egy kevésbé strapabíró állványra, polcra is gond nélkül felállítható.

Sony KDL-46W905A
Panel Triluminos LCD panel
Háttérvilágítás Edge-LED
Képernyőméret 46 hüvelyk (117 cm)
Maximális felbontás Full HD
Maximális kontrasztarány n. a.
Válaszidő n. a.
Maximális fényerő n. a.
Betekintési szög Függőlegesen és vízszintesen 178 fok
24p lejátszás Támogatott
Képbeállítások Automatikus, Auto (24p), Általános, Animáció, Fotó, Grafika, Játék, Mozi, Sport, Zenei
Hangbeállítások Normál, Mozi, Sport, Zene, Játék, Tömörített hang
Hangszórók 2 x 10 watt
Beépített digitális tunerek DVB-T, DVB-C, DVB-S2
Interfész 4 db 1.4-es HDMI, 3 db USB 2.0, komponens, kompozit, SCART, digitális audió, mini jack, CI slot, Ethernet
Extrák digitális zajcsökkentés, Smart TV rendszer, rögzítés külső USB adattárolóra, EPG, médialejátszó, 3D tartalomszolgátatás, i-manual kislexikon, aktív 3D, 2D->3D konverzió, második távirányító, Miracast támogatás
Teljesítményfelvétel 62 watt, készenléti üzemmódban: 0,25 watt
Méret 104,9 x 61,6 x 3,7 (29,8 talppal) cm
Tömeg 15,2 (17,3 talppal) kg
Gyártó honlapja www.sony.hu
Termék honlapja Sony KDL-46W905A
Fogyasztói ár kb. 500 000 forint

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés