Nálunk járt a legolcsóbb androidos Sony tévé

A kép minősége mellett arra is kíváncsiak voltunk, mennyit fejlődött az elmúlt fél évben az Android TV rendszer.

Értékelés

Amikor áprilisban először próbáltuk ki az Android TV rendszert (egy másik gyártó tévéjén), akkor elég sok hibát tapasztaltunk, a Google és a partnerek viszont magabiztosan közölték, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően mostanra sikerült megoldani a problémákat. Tapasztalataink azonban mást mutatnak, legalábbis ennél a tévénél mindenképp ez a helyzet. A spontán belassulások és fagyások nem válnak dicséretére, még akkor sem, ha ezzel azért együtt lehet élni.

Hirdetés

Ugyanezt lehet elmondani a hangalapú keresésről, amely elég gyatrán működik, vagy azokról a letöltött alkalmazásokról, amelyek nem indulnak el. És ha már az appok kerültek szóba: ezen a téren az Android TV már most is nagyon erős, hiszen a kínálat óriási, és az elérhető programok között akadnak kifejezetten minőségi darabok is, legyen szó videómegosztókról, zenei szolgáltatásokról, életmóddal kapcsolat szoftverekről vagy akár játékokról.

Sony KDL-43W756C
Sony KDL-43W756C [+]

A távirányító rendben van, és az is jó, hogy a tévé képes együttműködni USB-n keresztül rádugott egérrel, billentyűzettel, viszont kár, hogy ezek nem minden funkciónál működnek. A Bluetooth kapcsolat segítségével csatlakoztatott kontrollernél azonban nincs ilyen probléma, így ez nagyon hasznos kiegészítő lehet. A távvezérlő kiváltására szolgáló mobil alkalmazás is szóba jöhet, de azért tény, hogy a hagyományos vezérlőeszközök kényelmesebben használhatóak. Az előre telepített médialejátszó alkalmazások nem az igaziak, viszont ez könnyen orvosolható a letölthető appokkal. A digitális tévézéssel vannak problémák, legalábbis ami a jelfeldogozást illeti, viszont az is igaz, hogy az EPG jól működik, és az is jó ötlet, hogy közvetlenül elérhető az adott csatorna weboldala.

Az integrált hangrendszer teljesen átlagos, a dinamika hiányzik a megszólalásból, viszont az is igaz, hogy hanghibáktól sem kell tartani. A kép minősége sem hibátlan a felhősödés miatt, de ezt leszámítva nagy gondokat nem tapasztaltunk. A színek szépek, a mozgásmegjelenítés folyamatos, zajosodással nem nagyon kell számolni, és az előzetesen programozott profilok között is akadnak kifejezetten használható opciók.

A Sony KDL-43W755C jelenleg 190 000 forintért vásárolható meg, amivel ebben a méretben a Full HD készülékek között egyértelműen a drágábbak közé tartozik. Jó képminőség ide vagy oda, ezért az árért csak akkor éri majd meg ezt a tévét megvenni, ha az ígéretekhez híven egyszer kijavítják a hibákat, ami elsősorban a Google feladata. Abban az esetben még egy jó tévé is lehet belőle, mert egyelőre még nem teljesen az.

elefant

Sony Bravia KDL-43W756C androidos LED LCD televíziót Sony magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés