2017. november 25., szombat

Útvonal

Tesztek » Digicam rovat

Sony DSC-RX100 – apró testben nagy lélek

Papíron a Sony újradefiniálta a csúcskompaktok fogalmát a DSC-RX100-zal. Megnéztük, mit tud ez a masina.

Hi​r​deté​s

Külső, ergonómia

Amikor a Nikon tavaly ősszel bemutatta saját tükör nélküli rendszerkompaktcsaládját, az 1 J1-et és az 1 V1-et, nagyon sokan kifogásolták az „apró” 1”-os szenzort a maga 116 mm²-es felületével. A többi gyártó (például az Olympus, a Panasonic, a Samsung stb.) addigra már legalább 4/3-os (225 mm²), vagy APS-C (330-370 mm²) méretű lapkával gyűjtötte a fényt és a rajongókat. Amint azonban korábbi cikkünkből is kiderült, nem csak a képérzékelő felületének mérete, hanem felépítése is igen fontos szerepet játszik a képminőségben. Ha már mindenáron kritizálni kellene a Nikon 1 rendszerét, akkor inkább a hiányzó, fényerős objektíveket lehetne érvként felhozni. Akárhogy is, a DSC-RX100-ban dübörgő szenzornak nem sok köze van az Aptina termékéhez; a japán gyártó saját lapkát tett csúcskompakt fényképezőjébe, és durván 20 megapixelre növelte a felbontást.

Míg a piac szerint egy rendszerkompaktban „ciki” egy ekkora szenzor, addig egy (csúcs)kompakt fényképezőgépben elismerést és csodálatot vált ki. És valóban, ha a kompakt gépek jellegét és lényegét (az apró méretet) vesszük elő, akkor nagynak hat az ugrás az általánosan használt 1/2,3” és 1/1,7”, valamint 1/1,63” colos példányokhoz képest.

Már az RX100 optikáján is látszik, hogy itt nem a szokványos méretű lapkát építették be: a lencserendszer, mivel nagyobb felületre kell rajzolnia, láthatóan nagyobb – hosszában és átmérőjében egyaránt. De jobban szemügyre véve nem csak külsőleg, hanem belsőleg is látványos a méretkülönbség; a lencsetagok tiszteletet parancsolnak, noha az F1.8-as induló fényérték csak a nagylátó végére vonatkozik a rendszernek.

Még épp nálunk vendégeskedett a Canon PowerShot S100, így készítettünk pár összehasonlító képet, melyeken a Sony RX100-zal szerepel. Lenyűgöző, hogy az RX100 teste csupán hajszállal nagyobb, mint a kis zsebgépé:

Tetszetős, elegáns, lényegretörő – valahogy így lehetne jellemezni a Sony formatervét. A bevált téglatestet még egy kis markolati dudor sem zavarja meg. Ennek persze megvan a hátránya is, mert a gép fogása nem a legjobb. A hátlapon csupán egy apró hüvelyktámasz található, ami bár gumiból készült, mégis kissé csúszós. A fényképezőt tartó kéz középső ujja az optikát tudja alulról megtámasztani, így valamelyest biztosabb érzésünk van fényképezéskor.

Apropó optika: a tubus tövén látható a hatalmas paraméterező tárcsa, amely többféle funkciót képes ellátni (lásd kicsit később). A már említett Canon S100-zal ellenben itt nem kattanós, nem racsnis a tárcsa, hanem könnyedén, simán, hangtalanul elforgó, ami semmiféle visszajelzést nem ad a fotósnak. Ha például rekeszprioritásos módban a blende értékét szeretnénk megváltoztatni, nem elég egy kicsit elforgatni a körkapcsolót, hanem hol nagyobb lendülettel, hol kevesebbel kell mozgatni, ami szintén nem túl elegáns húzás. Azoknak, akik gyakran használnak állványt, van egy rossz hírünk is: ez a gyűrű nekifeszül az állványfej inzertjének, így igen nehézkes elforgatni. Két különféle cseretalppal is kipróbáltuk, ugyanaz volt a konklúzió.


A képen jól látható, ahogy a gyűrű belesüpped a cseretalp gumírozott felületébe

A hátoldalon egy 3”-os TFT uralkodik, de szerencsére maradt még megfelelő mennyiségű hely a kezelőszerveknek is. A nyomógombok és a tárcsa nagyon jó minőségűek, de a kis paraméterező forgása lehetne egy kicsit „feszesebb”. Az elülső gyűrűvel ellenben ez már racsnis, a forgást apró kattanások kísérik.

A gép alján egy nem rugós fedél mögött található az akkumulátor és a memóriakártya foglalata. A fém állványmenet elhelyezése kizárja az állványra szerelt gépen való akku-, illetve kártyacserét.

A japán gyártó mérnökeinek érdekes gondolkodásmódjáról árulkodik az is, hogy a HDMI aljzatot is a géptest aljára helyezték, holott szerintünk simán elfért volna az USB kapu mellett is, a készülék oldalában – persze ki tudja, hogy belül mi a helyzet.

A beépített vaku a fényképezőgép tetejének bal szélére került. „Kiugrasztani” csak szoftveresen (menüből) lehet, reteszbütyköt hiába is keresünk a gépen. Cserébe elfogadhatóan magasra nyílik, és kialakításának köszönhetően ujjunkkal akár a plafon felé is szegezhető.

Felülnézetben – balról jobbra haladva – a következő építőelemek fogadják a nézelődőt: a vaku, a sztereó mikrofon két apró nyílása, a bekapcsológomb, a kioldó a zoomgyűrűvel és a nagyon jól eltalált nyomatékkal működő módválasztó tárcsa. Végül itt van még két összehasonlító fotó a szintén 1”-os szenzorral szerelt Nikon 1 V1-gyel:

A Sony DSC-RX100 egy nagyon jól összerakott, minőséget sugárzó fényképezőgép. A hátsó kezelőszervek jó minőségűek, a nyomógombok jól érezhető nyomásponttal rendelkeznek, és ahogy ebben a kategóriában megszokott, elfogadható az elhelyezésük. Praktikus az elülső paraméterező gyűrű, de megvalósítása nem a legszerencsésebb, bár hosszabb használat során valószínűleg megszokható. Méretének hátránya, hogy állványra szerelve nekifeszül az állványfej cseretalpának, így nagyon nehézkesen használható. Szerintünk szerencsétlen helyre került a HDMI aljzat, az akkut és a memóriakártyát pedig nem lehetséges cserélni, ha cseretalp van a gép alján. A vaku manuális felnyithatóságának is jobban örültünk volna; cserébe legalább a plafon felé is irányítható a kis villanó.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Gyártók, szolgáltatók

Hir​de​té​s

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.