Aero Fighters Reunion
Noha a shoot ’em upok is folyamatos műfaji evolúción mentek át és mennek keresztül a mai napig, 1987, vagyis az eredeti R-Type megjelenése óta folyamatosan csökkent az anyagi értelemben vett jelentőségük a teljes játékpiachoz képest. Ez még akkor is így van, ha a kilencvenes évek első felében a játéktermi kultúra egyik legfontosabb pillérét jelentették: mivel nem kellett hozzájuk 3D-s hardver, olcsó volt ilyen automatákat gyártani, ezért rengeteg – főleg japán – kisebb cég ezekbe ölte minden kreativitását. Ez néha igazi klasszikusok létrejöttéhez vezetett, máskor pedig kifejezetten gyászos lett a végeredmény. A Sonic Wings-sorozat – ami angolul eddig Aero Fighters címmel jelent meg – a két véglet közti középutat képviselte: volt egy sajátos hangulata, voltak rajongói és voltak jobban sikerült részei is, de játékmenet terén sosem tudott igazán nagyot húzni. Az eredeti kiadó már rég lehúzta a rolót, a fejlesztők később a Psikyo kiadóhoz áttelepülve a sokkal jobban sikerült Strikers 1945-játékokkal mutatták meg tudásukat, és mindenki azt hitte, hogy a Sonic Wingsek megmaradnak az emulátoros shoot ’em up-rajongók feledésbe merülő kiváltságának. Aztán jött néhány cégbedőlés, egy rakás felvásárolt jogok és megannyi új vállalkozás – és most, 28 éves kihagyással mégis megjelent egy új epizód.
Bár a Sonic Wings Reunionról sokáig az a hír járta, hogy az a sorozatindító epizód remake-je lesz, a végül megjelent verziót már folytatásként hirdeti a kiadó. A különbség elsősorban a választható karakterek listáján és különleges képességeiken érhető tetten: bár alaphelyzetben itt is nyolc pilóta vár ránk, az öt ismerős mellett két újonc, valamint a Sonic Wings 2-ben debütált delfin, Whity szerepel a listán. Néhány végigjátszással a lista bővíthető is, nekem eddig két extra karaktert sikerült megnyitni, kifejezetten tápos repülőkkel. Merthogy a valós vadászgépek és fantáziaszülte masinák között vannak azonnal érezhetően gyengébb és erősebb darabok is. Az utólag megnyitható Kotomi például gépágyúja mellett nyomkövetős rakéták egész felhőit eregeti, amivel sokkal hatékonyabb, mint mondjuk Keaton F-18-asa. A játék egyébként nem nehéz: Normal fokozaton második nekifutásra egyetlen continue felhasználásával értem a végére. Ez amúgy narratív örömet nem nagyon okoz, hiszen a Fata Morgana nevű szervezet ellen vívott háború zéró extra kontextust kap a pályák közti nonszensz minipárbeszédek nyomán.
[+]
ár a Sonic Wingsek játékmenete sosem volt különösen komplex, kicsit sajnáltam, hogy a mai modern korunkban, a trükkös ötletekkel teli riválisok mezőnyében készült Reunion sem akart különösebb újdonságokat bevezetni. Egyszerű ikonok növelik öt fokozaton keresztül harci erőnket, és ezekből olyan sok potyog, hogy szinte állandóan maximumon leszünk. Ezen felül mindössze pontot jelentő ikonokat, valamint bombákat vehetünk fel – és ez utóbbiak működése jelenti az egyetlen jól működő újítást a játékban. Induláskor ugyanis választhatunk, hogy karakterünk mellé akarunk-e egy kísérő pilótát, avagy inkább eggyel több bombával indulunk. A bomba is hasznos persze, hiszen hatalmasat robban, majdnem az egész képernyőt sebezve – de a wingman bevetésepotenciálisan sokkal hasznosabb lehet. Őket ugyanúgy egy bombát felhasználva idézhetjük meg, mintha egy verekedős játékban hívnánk be a második karaktert egy erős kombóra. E támadása minden karakternek más, és e téren is óriási eltérések vannak köztük: Hien brutális lézere két-három ismétléssel például a legnagyobb bossokat is kivégzi, de a Mao Mao által megállított idő is életmentő lehet. Ehhez képest Whity csak egy keveset sebző dupla lökéshullámot generál, ami hatását tekintve inkább simogató, mintsem destruktív erővel bír.
Hirdetés
[+]
A Reunion megőrizte elődje random pályasorrendjét, de mivel egy végigjátszás alatt ezek mindegyikét látni fogjuk, ez azért nem jelent olyan változatosságot, mint amit mondjuk a Sonic Wings Limited nyújtott, aminek randomizált kilencpályás „kampánya” összesen 17 helyszínből sorsolta ki az utat. Bár az eredeti stúdió, a Video System a széria minden klasszikus részét telepakolta más játékaikból szedett karakterekkel, járművekkel és jelenetekkel, ezek most hiányoznak – a sok marháskodás közül csak a legkevésbé humoros darab, Osaru, a kibergorilla főellenfél maradt meg, aki néha az utolsó, a maga absztraktságában rém ocsmány pályán tűnik fel néha.
[+]
Bár a PC-n még ma is érvényes 60 eurós (!) árhoz képest a konzolos verziók – pontosan ugyanazzal a tartalommal – féláron jelentek meg, ezt is túlságosan magasnak érzem, hiszen sokkal jobb shoot ’em upok kaphatók ennél jóval olcsóbban minden digitális piactéren. Ha a széria mind az öt része – vagy legalábbis a sprite-alapú kvartett – itt lenne emulálva, sokkal bátrabban ajánlanám a műfaj rajongóinak a vásárlást. De az is sokat nyomna a latban, ha a kivitelezés igényesebb lenne; értem én, hogy a Reunion büdzséje parányi volt, és hogy ennek köszönhető a hátterek és a sprite-ok sajnálatosan gyenge és homályos mivolta, de hát amikor az egyfejlesztős Vostok 2061 nagyságrendekkel jobban néz ki, ezt elég nehéz megemészteni. Főleg, amikor a stáblista szó szerint szaggat, a barcelonai pályán az ellenséges lövedékek zavaróan beleolvadnak a háttérbe, az Északi-sarkon tengeri gödörbe (?) zuhanó anyahajó megvalósítása pedig komikusan béna.
[+]
A Sonic Wings Reunion vákuumban nézve még úgy sem nevezhető igazán rossznak, hogy sorozatában szerintem csak az utolsó, Nintendo 64-es résznél lett jobb, a sok eltérő karakter miatt pedig bőven van benne játékidő, ha az ember úgy döntene, hogy szeretné tényleg kitanulni minden apróságát. Ha azonban tágabb kontextusban próbáljuk értékelni az új kiadást, rengeteg panasz előkerülhet: miért nincs annyi pálya, mint a korábbi részekben? hová tűntek a folytatások remek karakterei? egyáltalán – miért nincsenek itt azok a régi játékok?! És persze ott van a korábban említett panasz a technológiai körítésről meg az árról… Ezek olyan akadályok az azonnali vásárlás előtt, amelyeket egy ennyire telített piacon szinte lehetetlen megugrani valami nagyon komoly leárazás nélkül.
A Sonic Wings Reunion a tavaszi PC-s megjelenést követően most PlayStation 4-re és Switch-re jelent meg.
A tesztjátékot a kiadó Red Art biztosította.
Bényi László
Összefoglalás
Egy régi shoot ’em up-széria furcsa feltámasztása: az első rész folytatásaként a régi folytatások ötleteiből vajmi keveset vesz át, pedig hát bőven ráférne a tartalmi bővítés. Talán sokkal jobban sült volna el, ha a korábbi öt epizódot fűzik egybe egy igényes emuláció mellett, mert ez a verzió a régi rajongókat csak visszafogottan képes kielégíteni, újakat pedig szinte biztosan nem fog szerezni.
A Sonic Wings Reunion legfőbb pozitívumai:
- A karakterek speciális képességei jól használhatók;
- többé-kevésbé hozza a régi Sonic Wings/Aero Fighters-érzést.
A Sonic Wings Reunion legnagyobb hiányosságai:
- Sajnálatosan gyenge lett grafikailag;
- a korábbi folytatások újításait figyelmen kívül hagyta;
- PC-n érthetetlenül drága, konzolon „csak” túl drága.
