4+1 olcsó akciókamera tesztje

Bevezető, tesztmetódus

Nincs könnyű helyzetben az, aki olcsó, de jó minőségű, vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy "már" használható akciókamerát szeretne vásárolni. A választék az elmúlt 1-2 év során hatalmasra duzzadt, többen csak átcímkéznek, kérdéses a minőség, a támogatás, és a legrosszabb: a legnépszerűbbekből megjelentek a hamisítványok is. Mára eljutottunk oda, hogy a kínaiak a kínait másolják. Hiába, jótól lopni nem szégyen, az viszont már annál inkább, ha az csak silány minőségben sikerül – márpedig csodát ne várjunk egy hamisítványtól. Igazából tesztünk szereplői közül a másolással kapcsolatos dolgok leginkább az SJCAM-et érintik, de erről majd később.

Tesztünk apropóját egyébként az adta, hogy még tavalyi Computex túránk után sikerült Hongkongban vásárolni egy Xiaomi Yi kamerát, amiről szerettünk volt úgy tesztet leközölni, hogy nem csak egy szál magában, hanem más olcsó alternatívákkal együtt vizsgálunk meg, hogy pontosabb képet kapjunk a tudásáról. Sajnos a Yi szoftvere akkoriban nagyon kezdetleges volt, mind mobilos applikáció terén, mind pedig firmware-ben, így inkább várakozó álláspontot vettünk fel, mivel egymást követték a frissítések, amelyekben jobbnál jobb funkciókat hívtak életre. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a tesztfelvételeket nem most, hanem még tavaly ősszel készítettük, de szerencsére azóta nem jött olyan frissítés, ami idejétmúlttá tenné a felvételeket (mondjuk egy minőségugrás miatt), ezen a téren kicsit megnyugodtak a kedélyek. De legalább nincs hiány napsütötte videókban.


[+]


[+]


[+]

Ami a tesztelt eszközöket illeti, a Xiaomi Yi mellett két Evolveo érkezett, a "puska" kialakítású, régebbről már ismert X3, valamint egy újabb modell, a W8. Az SJCAM-től két SJ4000 landolt nálunk (de ezek tulajdonképp majdnem azonosak), egy Wi-Fi-s, valamint egy sima verzió, ezeket ugyanis még mindig rengetegen keresik, és bár tudtuk, hogy képminőség téren mire számíthatunk a belül szinte teljesen egyforma kameráktól, inkább arra szerettünk volna rávilágítani, hogy van-e értelme a vezeték nélküli vezérlővel szerelt változatnak. Végül a sokak szemében etalonnak számító GoPro sem maradt ki a sorból, itt a legolcsóbb Hero modellre esett a választásunk.

A tesztmetódus egyszerű volt: fogtuk mindegyik kamerát, kiválasztottunk több helyszínt, és egymás után felvettük velük ugyanazokat az útvonalakat, ugyanazokat a jeleneteket. Így készítettünk felvételt kerékpárra rögzítve nappal és éjjel, autó szélvédője mögé tapasztva, bukósisakra rögzítve robogón, illetve víz alatt egy akváriumban. Noha a fotózás ezeknek a kameráknak nem elsődleges feladatuk, az állóképek készítéséről sem feledkeztünk meg, time lapse felvételeket viszont nem készítettük, ám az erre irányuló képességet jelöltük az összehasonlító táblázatban. Felbontásból mindenhol az elérhető legjobbat választottuk, kivéve a Xiaominál, ott ugyanis a "2K" (vagyis inkább az annak nevezett opció) a maximum, így a leggyakrabban használt Full HD-ra váltottunk vissza – de természetesen 2K felvételek is készültek az összehasonlíthatóság kedvéért.

Az elkészült fotókat módosítás nélkül tettük elérhetővé, ám a videókat a YouTube csatornánkra száműztük, mivel az akciókamera-tulajdonosok többsége is így (vagy átkonvertálva) tárolja anyagait. Persze maximálisan tisztában vagyunk azzal, hogy ez tetemes minőségromlással jár, sőt még a színeket is torzítja a folyamat, de minden egyes nyersanyagot nem tudunk elérhetővé tenni, mivel az közel 40 GB-ot tenne ki. Éppen ezért minden kameránál kiválasztottunk egy közös jelenetet, amit letölthetővé tettünk nyers formátumban, így bárki ellenőrizheti azok valódi minőséget is. A teszt végén az összehasonlításnál és elemzésnél a nyersanyagokat vettük alapul, és az abból kivágott képeket használtuk fel, végül ítéletünket is ezek (mármint a nyers videók) alapján hoztuk meg.

Táblázat: paraméterek, tartozékok, felbontások

Négy olcsó akciókamera tesztje (A táblázat kattintással nagyítható!)
Evolveo SportCam X3 Evolveo SportCam W8 GoPro Hero SJCAM SJ4000 SJCAM SJ4000 WiFi Xiaomi Yi Sport Camera
Képérzékelő típusa 1/4" CMOS Panasonic (1/2,3") OnSemi AR0833 (1/3,2" CMOS) OnSemi AR0330 (1/3" CMOS) OnSemi AR0330 (1/3" CMOS) Sony IMX206CQC/IMX206HQC
(1/2,3" CMOS)
DSP típusa n.a Ambarella A7L Ambarella A7LS34 Novatek NT96650 Novatek NT96655 Ambrella A7LS
Natív szenzorfelbontás n.a n.a 8 megapixel 3,4 megapixel 3,4 megapixel 16,35 megapixel
Optika 170° halszem, F2,4, fixfókusz 150° halszem, F2,8, fixfókusz 127°/170° halszem, F2,8, fixf.  170° halszem, F2,8, fixfókusz  170° halszem, F2,8, fixfókusz  155° halszem, F2,8, fixfókusz
Optikai képstabilizátor Nincs Nincs Nincs Nincs Nincs Nincs
Mikrofon Monó Monó Monó Monó Monó Monó
Hangszóró Nincs Van Nincs Van Van Nincs
Wi-Fi Nincs Van Nincs Nincs Van Van
Bluetooth Nincs Nincs Nincs Nincs Nincs Van (4.0)
Fotó JPEG, max. 5296x3968 felbontás JPEG, max 4608x3456 felbontás JPEG, max. 2592x1944 felbontás JPEG, max. 4032x3024 felbontás
(interpolált)
JPEG, max. 4032x3024 felbontás
(interpolált)
JPEG, max. 4608x3456 felbontás
Videó MPEG-4/H.264; MOV konténer;
Full HD@30 fps
MPEG-4/H.264; MP4 konténer;
Full HD@60 fps
MPEG-4/H.264; MP4 konténer;
Full HD@30 fps
MPEG-4/H.264; MOV konténer;
Full HD@30 fps
MPEG-4/H.264; MOV konténer;
Full HD@30fps
MPEG-4/H.264; MP4 konténer;
2304x1296@30 fps;
Full HD@60 fps
Time lapse Nincs Van Van Van Van Van
Webkamera funkció Van Nincs Nincs Van Van Nincs
Folyamatos rögzítés – loop Nincs Nincs Nincs Van Van Van
Car mode Nincs Nincs Nincs Van Van Nincs
Időbélyeg (overlay) Nincs Nincs Nincs Van Van Van
Rendszám (overlay) Nincs Nincs Nincs Van Van Nincs
Mozgásérzékelés Nincs Van Nincs Van Van Nincs
Képfordítás Nincs Van Van Van Van Van
Akkumulátor Cserélhető (1000 mAh) Cserélhető (1050 mAh) Integrált (1180 mAh) Cserélhető (900 mAh) Cserélhető (900 mAh) Cserélhető (1010 mAh)
Beépített kijelző Nincs 2" hátlapi 0,8" Előlapi monokróm
(80x70 képpont)
1,5" hátlapi (960x240 képpont) 1,5" hátlapi (960x240 képpont) Nincs
Vízállóság Vízálló 10 méterig Tokkal 60 méterig Vízálló 40 méterig Tokkal Tokkal Tokkal (opcionális)
Csatlakozók speciális USB mini USB, mini HDMI mini USB micro USB, micro HDMI micro USB, micro HDMI micro USB, micro HDMI
Adattárolás microSDHC microSDXC (64 GB) microSDHC microSDHC microSDHC microSDXC (128 GB)
Támogatott mobil
op. rendszer
Nincs Android Nincs Nincs Android, iOS Android, iOS, Windows Phone
Méret 104 x 32 mm 58 x 46 x 38 mm  71,3 x 67,1 x 39 mm 59,2 x 41 x 29,8 mm 59,2 x 41 x 29,8 mm 60,4 x 42 x 21,2 mm
Tömeg 104 gramm 60 gramm 111 gramm 58 gramm 58 gramm 72 gramm
Ár 20 483 Ft 33 000 Ft 43 900 Ft 24 900 Ft 29 900 Ft 22-29 000 Ft
Forgalmazó Evolveo Evolveo Mofo Hungary Kft. WayteQ Europe Kft. WayteQ Europe Kft. -
Akciókamerák gyári tartozékai (A táblázat kattintással nagyítható!)
Evolveo SportCam X3 Evolveo SportCam W8 GoPro Hero SJCAM SJ4000 SJCAM SJ4000 WiFi Xiaomi Yi Sport Camera
Kétoldalú tappancs (egyenes) Van Van Van Van Van Nincs
Kétoldalú tappancs (hajlított) Van Van Van Van Van Nincs
Kormányrögzítő (csőre) Van Van Nincs Van Van Nincs
Tapadókorong Nincs Nincs Nincs Nincs Nincs Nincs
Sisakrögzítő Van Van Van Van Van Nincs
Vízálló tok Nincs Van
(zárt és nyitott hátlappal)
Van
(zárt és nyitott hátlappal)
Van
(zárt és nyitott hátlappal)
Van
(zárt és nyitott hátlappal)
Nincs
Kameraállvány-menet Nincs Van Nincs Van Van Van
Kameraállvány-menet
füles rögzítő (tokhoz)
Nincs Nincs Nincs Van Van Nincs
Tépőzáras bandázs
(sisakrögzítő)
Van Van Nincs Van Van Nincs
Törlőkendő Nincs Nincs Nincs Van Van Nincs
Távirányító Nincs Van Nincs Nincs Nincs Nincs
Akkumulátortöltő Nincs Nincs Nincs Van Van Nincs
Pótakkumulátor Nincs Van Nincs Nincs Nincs Nincs
Gyorskötöző Nincs Nincs Nincs Van Van Nincs
Biztonsági acélhuzal Nincs Nincs Nincs Van Van Nincs
Csíptetős befogó Nincs Nincs Nincs Nincs Nincs Nincs
Matrica Nincs Nincs Van Van Van Nincs
Akciókamerák támogatott felbontásai (A táblázat kattintással nagyítható!)
Evolveo SportCam X3 Evolveo SportCam W8 GoPro Hero SJCAM SJ4000 SJCAM SJ4000 WiFi Xiaomi Yi Sport Camera
2304x1296 ("2K") - - - - - 30, 25 fps
1920x1080 (Full HD/1080p) 30 fps 60, 50, 30, 25 fps 30, 25 fps 30 fps 30 fps 60, 50, 48, 30, 25, 24 fps
1600x1200 (UXGA) - 60 fps - - - -
1280x960 (SXGA/UVGA) - 60 fps - - - 60, 50, 48 fps
1280x720 (HD/720p) 60 fps 120, 100, 60, 50, 30 fps 60, 50 fps 60, 30 fps 60, 30 fps 120, 100, 60, 50, 48 fps
848x480 (WVGA) - 240 fps - 60 fps 60 fps 240, 200 fps
640x480 (VGA) - - - 60 fps 60 fps -

Evolveo SportCam X3 bemutató

Nem ismeretlen márka a sportkamerák piacán az Evolveo, hiszen az X3 korábban is járt már nálunk. Most újból megkaptuk a másik kamerával együtt, és ha már nálunk volt, újból bevettük a tesztelt kamerák körébe. Már csak azért is, hogy lássuk, mennyit fejlődött a technika az évek során az olcsó kalandkamerák piacán, másrészt ez volt az egyetlen, ami külsőben jelentősen eltért a többitől, így jó alkalmat adott arra, hogy az ezzel kapcsolatos tapasztalatainkat összegezzük.


[+]

Az X3 különlegessége ugyanis a hengeres kialakítás, ami miatt gyakran becézik ezt a formát puskakamerának is, a puskamikrofonok után szabadon. Hovatovább, az X3 strapabírás szempontjából az első helyen van, mivel ez a hengeres ház fémből készült, így ez a második legnehezebb a csoportban (persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Hero tömege házzal együtt értendő, de erről majd később), cserébe ezért már a víz- és ütésállóságot is biztosítja (IP68, hogy pontosak legyünk). Illetve a vízállóság abban az esetben állja meg a helyét teljes mértékben, ha a hátuljára a hangáteresztő helyett a vízálló kupakot csavarjuk fel a vízálló tömítések felhelyezése és némi vazelines kenegetés után. Ez végül is majdnem a tokos kamerákhoz hasonló megoldás, csak itt a tömítést is nekünk kell külön felhelyezni – cserébe egyiket sem kell külön megvásárolni, minden benne van a csomagban.


[+]

A kupak mögött található a cserélhető akkumulátor, a microSD foglalat, illetve a kezelőszervek. Az X3 esetében nincs kijelző, se okostelefonos összeköttetés, így egyrészt a beállításokat itt tudjuk elvégezni kapcsolók segítségével, másrészt szemre kell belőnünk, hogy jó irányba néz és egyenesen áll-e a kamera. A beállítások nem túl bonyolultak: választhatunk fotó és videó mód, Full HD és HD felbontás között, illetve bekapcsolhatjuk a digitális képstabilizátort (mi bekapcsolt állapotban teszteltünk).


[+]

Nem annyira fontos, de megjegyzendő, hogy a pontos idő beállítására is van lehetőség, ehhez létre kell hozni a memóriakártyán egy time.txt fájlt, amiben megadhatjuk a pontos időt, bekapcsolás után pedig a kamera ennek megfelelően automatikusan beállítja ezt a paramétert. Ezen felül kapunk még egy mini USB portot is, aminek szabványa nem túl gyakori, ami nem túl jó hír, ha otthon felejtettük a kábelt és tölteni kellene. Viszont ezen keresztül PC-hez csatakoztatva webkameraként is használható az X3 a driver feltelepítése után. Ha felcsavartuk a zárókupakot, mindössze egy gomb áll rendelkezésünkre a készülékház hátán, ami a világítás színével (zöld, kék, piros) és villogással tudatja, mit művel éppen és mekkora az akkuban a töltöttség. Ugyanakkor hangalapú visszajelzés nincs, cserébe fantasztikus a haptikus (rezgő) visszajelzés.


[+]

A tartozékokat illetően a felhozatal nem rossz. A dobozban egy olyan kezdőcsomagot találunk, amivel többféle körülménynek megfelelően is elkezdhetjük használni a kamerát. Sajnos a rossz hír, hogy az Evolveo által használt rögzítési rendszer csak ránézésre olyan, mint a GoPróé, valójában nem kompatibilisek, így ezek beszerzését az Evolveo partnerein keresztül lehet és kell megoldani.

Evolveo SportCam X3: tesztvideók, fotók

Videók

Evolveo X3 1080p@30 fps Scene 2 (823 MB) nyersanyag letöltése

Általánosságban vizsgálva az X3-mal készített videó minőségét, megállapítható, hogy kicsit elhaladt felette az idő. A dinamikatartomány szűk, emiatt a világos részek hajlamosak beégni, a sötét részekben pedig elvesznek a részletek, sőt a képzaj is jelentősen felerősödik ezeken a részeken. Ez főként a nagyon sötétben felvett jeleneteknél látszódik, ám az is igaz, hogy a minimális közvilágítás mellett rögzített felvételen a nagy zaj ellenére is látható valami, nem úgy, mint egyes konkurenseknél.

Sajnos a színek tompák, és a színhelyesség sem az erőssége az X3-nak. Képélesség terén is lenne mit javítani, ugyanis csak a közeli dolgok vehetőek ki könnyen, távolodva egyre kevesebb részlet látható. A mikrofonja nem rossz, bár a rázkódás során minden zajt összeszed, akárcsak a többi hasonló kamera. Ezen lehetne javítani, ha az Evolveo kicsit feszesebbre tervezné a rögzítésre szolgáló becsúsztatható papucsokat, mivel eléggé lötyögős gyárilag. Sajnos a puska formának megvan az a hátránya, hogy hossza révén könnyebben billen előre és hátra.

Fotók


[+]

A fotókat illetően megtalálhatóak ugyanazok a negatívumok, amelyeket a videó során megemlítettünk. Sajnos a szűk dinamikatartomány, a zajosság és a gyenge színek eléggé hazavágják a minőséget, ehhez pedig adódik némi kromatikus aberráció is. Sajnos a fókuszbeállítás sem az igaz, csak a közeli tárgyakra fogható rá, hogy élesek valamennyire.

Evolveo SportCam W8 bemutató

A második versenyző az Evolveo portájáról a W8 típusjelzést viseli, a W7 utódja is egyben. Ez már sokkal inkább hasonlít a "ma divatos" akciókamerákhoz mind formára, mind felépítésre, ennek megfelelően a vízállóságot is külön akriltokkal érik el, ami persze része a csomagnak. Megjelenés tekintetében a W8 a sok lecsapott éllel megbolondított szögletes kialakítása révén nem mondható hétköznapinak, bár érzésünk szerint a mérnökök kicsit túltolták a dizájnt, mindenesetre a plasti dipbe mártott matt fekete külső fogásra tetszetős. Reméljük tartós is lesz, de koszolódni legalább nem fog.


[+]

A használathoz először az akkut kell berakni, amit az előlap egy részének levételével tudunk megtenni. Sajnos, ha már bent van az akku, és cserélni szeretnénk, akkor ez korántsem olyan könnyű mutatvány a köröm leszakadása nélkül, érdemes valamilyen segédeszközhöz folyamodni. A csatlakozókat és a kártyanyílást viszont ízlésesen elrejtették egy gumiajtó mögé, amit nem fogunk elhagyni, erről gondoskodtak. Érdemes megjegyezi, hogy az USB és a HDMI kimenet egyaránt mini szabványú. Előbbi nem túl örvendetes, hiszen így nem használható akármilyen telefontöltővel, és akkupakkról való töltéshez bűvészkedni kell egy összekötőkábelt, ha nem vittük magunkkal. Még szerencse, hogy van saját pótakkuja a dobozban (nagy plusz pont!), amit magunkkal vihetünk (feltéve, hogy előtte otthon feltöltöttük).


[+]

A készülék hátulját az LCD kijelző uralja, ezen keresztül minden információt megkapunk, láthatjuk az élőképet, illetve vissza is nézhetjük alkotásainkat. Gombokból is bőven jutott, több is, mint amire feltétlenül szükség lenne, és ezt a gyártó is így gondolhatta, mivel a tetején lévő négy gomb közül kettő a tokban nem is nyomható meg, így gyakran kell a tokból kivenni és betenni, ha valamit módosítani szeretnénk. A tokban egyébként sem túl jó érzés nyomkodni a gombokat, mert nem érezni határozott nyomáspontot.

Visszajelzőből is jutott két méretes az előlapra, és egy a fedélre. Az előlapon lévő piros színű visszajelző a fedlapon lévővel szinkronban az aktuális állapotot mutatja, azaz folyik-e felvétel, képkészítés, vagy várakozó állapotban van-e a készülék, továbbá ez jelzi, ha töltőn van a kamera. A másik előlapi visszajelző, a kék színű a standby állapotról tájékoztat: ha kék, akkor a távirányítóval használható a kamera, ha nem világít, akkor teljesen kikapcsolt állapotban van.


[+]

A W8 Wi-Fi kapcsolat megteremtésére is képes, ha valaki mindenképp telefonról szeretné vezérelni az eszközt, netán azon szeretné visszanézni az elkészült műveket. Ugyanakkor a beállítások száma jóval karcsúbb így, mintha magán a kamerán zongorázzuk végig a lehetőségeket, tehát főként akkor érdemes használni, ha nincs karnyújtásnyira a kamera. Ez esetben viszont nem csak a Wi-Fi, hanem a mellékelt tölthető távirányító is segítséget nyújt. Igaz, ezzel beállításokat nem fogunk tudni módosítani, de felvételt elindítani, leállítani, exponálni és a készüléket kikapcsolni (és standby módban bekapcsolni) minden további nélkül lehetséges.


[+]

Egyébként a W8-nál is egészen használható kezdőcsomagot állítottak össze hozzávalókból, amelyek az X3-hoz hasonlóan nem kompatibilisek a GoPróval, hanem a gyártó sajátjai. Ez sajnos lecsökkenti a beszerzési lehetőségek tárházát, valamint sok ötletes, GoPróval és több más kamerával kompatibilis kiegészítő kiesik a használhatóság köréből.


[+]

Sajnos ez a kamera sem mentes a hibáktól, de nagy részüket valószínűleg a firmware frissítésével orvosolni tudják. Gyakran előfordult, hogy bekapcsolás után a kamera 0 GB szabad helyet jelzett a kártyán, és csak a menet közbeni kártya ki-be rituálé oldotta meg a problémát, addig felvételt nem tudtunk indítani. Egyetlen alkalommal az is előfordult, hogy felvételnél csíkos volt a kép, de szerencsére ez az LCD-n is látszódott, és egy ki-/bekapcsolás megoldotta ezt is.


[+]


[+]

Evolveo SportCam W8: tesztvideók, fotók

Videók 1080p@60fps

Evolveo W8 1080p@60 fps Scene 2 (823 MB) nyersanyag letöltése

Videók 1080p@30fps

Evolveo W8 1080p@30 fps Scene 2 (682 MB) nyersanyag letöltése

Tisztán látszik, hogy képminőségét tekintve a W8-as Evolveo egy teljesen másik kort képvisel, mint az X3. Ez azonban nem jelenti az, hogy tökéletes lenne, de ezt egyik olcsó akciókameráról sem lehet elmondani. A kép élessége már nagyon jónak mondható, a fénymérés is jóval ügyesebb, jól reagál a fényváltozásra, összességében ezeknek hála sokkal kevesebb a beégett rész, cserébe az összkép is sötétebb, könnyebben vesznek el részletek. A dinamikatartományon még lenne mit javítani. A színek kicsit lágyak, de legalább nem túlszaturált, és a színhőmérséklet sincs bántóan elcsúszva nappali körülmények között.

Este használva a W8 teljesítménye nem az igazi, nagyon zajos képet rögzít, elvesznek a részletek, a kép picit vibrál, a színek elcsúsznak. A kamera viszont egész jól tűri a vibrációt, a kép nem hullámzik, csak picit remeg, nem lesz tőle rosszul a néző. Nem tudunk a mikrofonról kiemelkedően jót mondani, de igazából rosszat sem. A szélzajt, mint minden induló, ez is összeszedte, de ha ez nem volt, akkor azért felfedezhető például a felvételen a motorhang és egy-két részlet, noha az alsóbb frekvenciákat nem igazán rögzítette a kamera. Cserébe a rezgésékből fakadó hangokat sem erősítette fel annyira, hogy az élvezhetetlenné tegye a felvételt.

Fotók


[+]

A fotóktól nem érdemes csodát várni, viszont szükségmegoldásként bőven megteszi. Akciókamerás viszonylatban a képélesség rendben van, noha a nagyon távoli dolgok nem elég élesek. Ugyan van képzaj, és a JPEG tömörítés is erős, de nem vész el minden részlet, a kromatikus aberráció pedig egészen visszafogott.

SJCAM SJ4000/SJ4000 Wi-Fi bemutató

Az SJCAM igen ismert névvé nőtte ki magát az akciókamerák piacán, bár tagadhatatlan, hogy ebben az olyan negatív dolgoknak is nagy szerepük volt, mint a tömeges hamisítás. A kínai cég ugyanis a legelsők között rukkolt elő igazán jól használható, sokoldalú, és nem utolsósorban valóban olcsó GoPro alternatívával. Ennek az lett az eredménye, hogy a származási országban boldog-boldogtalan elkezdte lemásolni magát a terméket és annak minden apró részletét (beleértve a dobozt is), amelyek aztán együttesen lepték el az internetes bevásárlótereket, boltokat. Nem csoda, ha ezek után rengeteg felhasználó futott bele akaratlanul kamu példányokba, amire csak akkor jöttek rá, amikor kézhez kapták a terméket és az nem hozta a várt eredményeket.


[+]

Aki tehát SJCAM-et szeretne vásárolni, annak nem árt alaposan tájékozódni, honnan rendelhet eredeti példányt. Szerencsére fórumunkban az SJCAM topikban minden fontos információ megtalálható, és sok aktív látogatója van, így tökéletes kezdőpontot jelent. Időközben idehaza is lett hivatalos forgalmazója a márkának, ami látszólag mindent megtesz a hamisítás elleni harcban. Ha vásárolni készülünk, akkor keressük a dobozon a hologramos matricát, aminek a lekaparható rétege alatt lapuló biztonsági kóddal ellenőrizhetjük, valóban eredeti terméket tartunk-e a kezünkben.


[+]


[+]

Rátérve a kamerára, az SJ4000 és SJ4000 WiFi változatot kaptuk meg próbára, ahogy azt a bevezetőben említettük. A két kamera között egyébként külsőre semmilyen különbség nincs, a feliratot és azt leszámítva, hogy utóbbinak az egyik gombjával aktiválható a vezeték nélküli kapcsolat. A tégla formájú készülék hétféle színben kapható, a dizájnt viszont nem vitték túlzásba, de nem is baj, jól áll neki az egyszerű megjelenés az érdesített kerettel és a vidám színekkel, pláne, hogy a funkcionalitás a lényeg egy ilyen eszköz esetében. Előlapján a be- és kikapcsolásra, illetve módválasztásra használható gomb lakik, a tetején pedig az OK gomb, ami csak a menüben funkcionál így, valójában exponálásra, a felvétel indítására és megállítására is ez használható.


[+]

A jobb oldalon a fel-le nyilakkal szintén a menüben lépkedhetünk, illetve a WiFi kiadásnál a felfele nyíllal aktiválhatjuk a Wi-Fit is. Visszajelzőből több is van, a tetején, illetve a hátsó kijelző mellett is. Apropó a kijelzőt véleményünk szerint vehették volna valamivel nagyobbra, hiszen látszólag van hely, mindenesetre ami van, az bőségesen elegendő a menühöz, a kamerakép pontos pozicionálásához, illetve a felvett anyagok visszanézéséhez. Alul csak az akkutartó ajtaját láthatjuk, sajnos állványmenet nincs, pedig néhány esetben jól jönne. Balján csúsztatható be a memóriakártya, illetve itt található a micro USB aljzat és a micro HDMI kimenet is. Ezt nem takarja ajtó, ami egyrészt jó, mert nem kell bajlódni vele és még véletlenül sem hagyjuk el, másrészt rossz, mert a csatlakozók védtelenek a por és egyéb behatások ellen.


[+]

A kiegészítők terén brillírozik az SJCAM, hiszen a tapadókorongos felfogatást leszámítva szinte minden van a csomagban, amire első körben szükség lehet, tehát egy nagyon jó kezdőcsomagot kapunk. Mivel az alkalmazott rendszer kompatibilis a GoPróval és a Yi Camerával is, így az utángyártott kiegészítőkkel Dunát lehet rekeszteni, és ezek beszerzési forrása is kiapadhatatlannak tűnik.


[+]

Az SJ4000 menüjéről is csak jókat lehet elmondani. A szoftver stabil, gyors, és rengeteg a beállítási lehetőség, a tervezők szinte mindenre gondoltak, amire a többi gyártó nem, ennek köszönhetően a kamera igazán sokrétűen használható. A legjobb példa erre, hogy akár a kocsiban a fedélzeti kamera szerepét is elláthatja, hiszen ezen a téren olyan funkciókat pakoltak bele, mint a saját rendszám feliratozása a felvételre, gyújtásra indulás és motor leállítására kikapcsolás. Ha lehet azt mondani, az SJCAM szoftveres tudása alapján a kamerák svájci bicskája lehetne.


[+]


[+]

Ami a Wi-Fi-s verziót illeti, ugyanezeket tudja, de ezzel kapcsolatban arra voltunk kíváncsiak, hogy az okostelefonos alkalmazással ebből mi tudunk kiaknázni. Nos, a rossz hír, hogy nem sokat. A felvétel indításán és leállításán, valamint a visszanézésen és módválasztáson túl csak alapvető dolgokat tudunk beállítani, mint például a felbontások, kicsit tekergethetünk a fotók fehéregyensúlyán és pár apróságon, de korántsem érhető el minden, ami egyébként a kamera saját menüjében igen. Ennek tudatában a feláras tudást annak érdemes megfizetnie, akinek feltétlenül szüksége van a távoli exponálásra vagy felvételkezelésre, máskülönben a kijelzőnek hála teljesen mellőzhető ez a funkció – véleményünk szerint.

SJCAM SJ4000/SJ4000 WiFi: tesztvideók, fotók

Videók

SJ4000 1080p@30 fps Scene 2 (589MB) nyersanyag letöltése

SJ4000 WiFi 1080p@30 fps Scene 2 (547 MB) nyersanyag letöltése

Már volt dolgunk az SJCAM SJ4000-rel korábban, de az akkor kialakult vélemény felemás volt, főleg a fórumozók véleményét figyelembe véve, így adtunk neki még egy esélyt. Pontosabban dupla esélyt, hiszen két SJ4000-rel is végigcsináltuk ugyanazt a kört.

Szó ami szó, az SJ4000 jelentősen túlvilágosítja a képeket, aminek megvan az előnye, ugyanakkor enyhe fátyolosodás itt is megfigyelhető bizonyos körülmények között, és ilyenkor a színek is jobban el vannak csúszva hidegebb (kékesebb) irányba. Emiatt az égbolt árnyalata kevésbé valósághű, és a színek is tompábbak egy picit, ám vannak olyan helyzetek, amikor pozitív irányba változik. Példaértékű a kép élessége, a részletek visszaadása, ami mind a nappali, mind az esti felvételeknél jól megfigyelhető.

A fénymérés kellően gyors, hamar képes "leköveti" a változásokat, de ennek van pozitív és negatív oldala egyaránt. Ami ezeket a változásokat illeti, a világosítás és sötétítés közötti átmenet kicsit darabosra sikeredett (ez az aluljárós résznél jól megfigyelhető). Sötétben a kép kissé kásás, zajos, és enyhén vibráló, cserébe jó az élesség, könnyebben kivehetőek a részletek (például rendszámok) távolabb is, így egy jó minősítést mindenképp megérdemel.

Ami sajnos jelentősen rontja az élményt, az a kép remegése, hullámzása. Ezen tompít a bekapcsolt elektronikus korrekció, de a kerékpáros felvételt nézve könnyű hamar (szó szerint) rosszul lenni a hullámzó képtől. Illetve még egy negatívum: 720p beállításnál a 60 fps-t a képkockák duplázásával éri el a kamera, tehát nem tud valós 60 képet rögzíteni másodpercenként. Ez utóbbi gyakori vitatéma a fórumokban, de Avidemuxban kikockázva a felvételeket az eredmény egyértelmű.

Fotók

SJCAM SJ4000 tesztfotók SJCAM SJ4000 tesztfotók SJCAM SJ4000 tesztfotók SJCAM SJ4000 tesztfotók SJCAM SJ4000 tesztfotók
SJCAM SJ4000 tesztfotók [+]

SJCAM SJ4000 WiFi tesztfotók SJCAM SJ4000 WiFi tesztfotók SJCAM SJ4000 WiFi tesztfotók SJCAM SJ4000 WiFi tesztfotók SJCAM SJ4000 WiFi tesztfotók
SJCAM SJ4000 WiFi tesztfotók [+]

Nos, a legfontosabb, hogy 12 megapixeles beállítás ide vagy oda, az SJ4000 és a WiFi változat is interpolálva éri ezt el. Csodák persze nincsenek, a kamerában lévő szenzor csak 3,4 megapixeles, a fizika korlátait pedig nem lehet áthágni. Ezt követően ne várjunk DSLR minőséget, és nem azért, mert kevés lenne a 3,4 megapixel (bár ma már mindenképpen az), hanem mert többé-kevésbé használhatatlan fotókat készít. Persze van konkurense a mezőnyben, ami ezen is túltesz, de egyértelmű, hogy a kromatikus aberráció, a részletgazdagság hiánya (és még sorolhatnák) ellene dolgoznak.

GoPro Hero bemutató

Egy név, amit senkinek sem kell bemutatni. Lényegében a hozzá nem értők számára a GoPro egyet jelent az akciókamerával, legyen az egy teljesen ismeretlen nevű, használhatatlan vacak, vagy a legújabb Hero4 Session. Olyan ez, mint a Vileda vagy a Szilvia, és még sok hasonló márkanév, ami az évek alatt összefort a jelentést adó termékkel. Nemhiába, a cég ügyesen marketingelt, de ehhez persze kellett az is, hogy jó minőségű termékeket tegyenek le az asztalra.


[+]

A Hero, bár kifejezetten olcsónak nem nevezhető, mégsem lehet a tesztből kihagyni, hiszen a márka egyfajta referenciaként szolgál az akciókamerák világán belül. Ezzel a modellel a vállalat a belépőszintet célozta meg házon belül árban, de szolgáltatásban a többi olcsó kamerával összehasonlítva annyira nincs "pariban" – hiába, a márkanevet és a minőséget meg kell fizetni. Márpedig a minőséggel egyáltalán nincs baj. A Hero egy nagyon masszív szerkezet, és gyárilag tokkal együtt érkezik; ha egész pontosak akarunk lenni, ez egyben hátrány is, mivel a sötétszürke színű kamera nem kivehető a tokból, azaz ha valamilyen oknál fogva megsérül, akkor azt csak a szervizben tudják kicserélni.

Cserébe biztosan nem fog lötyögni benne a kamera, és az egész úgy van megkomponálva, hogy egy stabil egész egységet képezzen. A lenyíló hátlap viszont cserélhető, azaz van teljesen vízálló és hangot átengedő opció is. A zárszerkezet kiváló, a két gomb pedig remekül működik. Az előlapi a ki- és bekapcsolást, a menübe belépést, illetve az opciók közötti léptetést szolgálja, a felső pedig az exponáló, felvétel kezelésére és a menüben a beállítások megváltoztatására szolgál. Véleményünk szerint a tesztben szereplő összes kamerával összehasonlítva ennek a legjobb a gombjait nyomkodni, és ennek a legkényelmesebb a zárja is.


[+]

Sajnos a költségcsökkentés áldozata lett a hátlapi kijelző, mindössze egy kicsike monokróm kijelzőt találunk az előlapon, amin keresztül elvégezhetjük a legfontosabb beállításokat, és napfényben sincs gond az olvashatóságával. Hangsúlyozzuk, hogy csak a legfontosabb beállításokat kapjuk, tehát távolról sem bővelkedünk annyi opcióban, mint az SJCAM vagy a Xiaomi kamerája, de arra gondoltak, hogy a fénymérés változtatható, illetve a kép elfordítható legyen, csodákat viszont ne várjunk! A legnagyobb hátrány, hogy vezeték nélküli kapcsolat, így mobilos összeköttetés és élőképes ellenőrzés sincs.

Ennek hiányát legfőképpen akkor fogjuk érezni, ha be kell állítani, pontosan merre nézzen, mit vegyen a kamera (például egy bukósisakra szerelve). Ezzel a hiányossággal együtt lehet élni, de bizonyos helyzetekben némi gyakorlatot igényel a pontos pozicionálás. Nincs közvetlen képkimenet sem, csak egy microSD foglalat és mini USB portot kapunk a felvétel visszajelzésére szolgáló LED-del egyetemben (amiből az előlapra is jutott egy méretesebb darab). Sajnos a mini USB porttal nem annyira tudunk azonosulni, tekintve, hogy a legtöbb hordozható akkupakkhoz és telefonhoz micro USB jár, emiatt nem túl kényelmes, hogy szükség esetén nem tudunk akárhonnan előrántani egy mini USB kábelt, ha elfelejtettük magunkkal vinni és tölteni szeretnénk.


[+]

Egyértelmű, hogy a vállalat célja a minél könnyebben kezelhetőség, ezt pedig a kamera képes is teljesíteni. Nincs bonyolult beállítás, okostelefonnal való bajlódás, csak pár gombnyomás, és már mehet is a felvétel. Kevésbé hozzáértők, kényelmesek ezt a képességét minden bizonnyal díjazni fogják. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a Hero dobozában sem igazán találunk kiegészítőket, de az öntapadós tappancsokkal és a hozzá rögzíthető karral már el lehet indulni, amíg megrendeljük és megérkezik hozzá a többi kiegészítő. Hivatalos kiegészítőkből is akad szép számmal, mi egy tapadókorongos felfogatót és krokodilcsipesz és Gorillapod szerelemgyerekéhez hasonló tartót kaptunk mutatóba, melyek minősége egyébként nagyon rendben van.

Sajnos nem gyári csomagot kaptunk, de legalább ezt a két, utólag megvásárolható kiegészítőt kipróbálhattuk
Sajnos nem gyári csomagot kaptunk, de legalább ezt a két, utólag megvásárolható kiegészítőt kipróbálhattuk [+]

A Hero egyedüliként a mezőnyből kisebb látószöget is támogat, amit SuperViewnak becéznek házon belül. Ez mindössze annyit csinál, hogy 4:3 képarányban rögzíti a felvételt, majd középről indulva a jobb és a bal szélek felé haladva fokozatosan, egyre nagyobb mértékben húzza szét a képet 16:9 képarányúra. Ezzel sokkal inkább a kép közepén történő események kerülnek fókuszba, cserébe a széleken jóval nagyobb lesz a torzítás. Egyesek kedvelik ezt a módot, mások kevésbé, mi az összehasonlíthatóság végett a normál 16:9-es rögzítést használtuk, de a lehetőség adott.

GoPro Hero: tesztvideók, fotók

Videók

GoPro Hero 1080p@30 fps Scene 2 (549 MB) nyersanyag letöltése

Ami a GoPro használatakor azonnal feltűnik, az a kép világossága, emiatt felhős időben picit fátyolosabb az összhatás, és bár a részletek így kétségkívül jól kivehetőek, ugyanakkor jóval nehezebb megállapítani, hogy milyen napszak van. Mondhatni, kissé steril benyomást kelt. Erős napsütésnél vagy jó megvilágításnál (akvárium) viszont változik a kép, enyhén túlszaturált lesz, így élettel telibbnek hat majd azoknak, akik szeretik ezt a kissé meseszerű képi világot.

Sötétben, közvilágítás mellett viszont a GoPro képességei nem túl erősek. Összességében véve a zajosodáson kívül túl sötét a kép (minimálisan megvilágított helyeknél ez szinte totális sötétséget eredményez), elvesznek a részletek, például a rendszámokat már nehéz vagy bizonyos távolságon kívül akár lehetetlen elolvasni. Mikrofonja az Evolveo W8-hoz hasonló, annál viszont több mély hangot vesz fel, és jobban összeszedi, felerősíti a zajokat a tokon keresztül.

Fotók


[+]

Ha egy szóval kellene jellemezni a GoPro fotózási képességeit, akkor az lenne: felejthető. A felbontás kicsi, a JPEG tömörítés pedig teljesen tönkreteszi a részleteket, a kép emiatt egyáltalán nem tűnik élesnek.

Xiaomi Yi Sport Cam bemutató

A kínai gyártót talán nem kell senkinek bemutatni, hiszen manapság mindenhol képviseltetik magukat. Vannak remek okostelefonjaik, kiváló hordozható töltőik, okos karperecük, és megannyi kütyüjük. No és persze akciókamerájuk is, aminek már csak a híre is azonnal nagy port vert fel, köszönhetően annak, hogy a vállalat kifejezetten az alsó árszegmenst célozta meg úgy, hogy közben a technikai paraméterek igen jónak ígérkeztek. Mielőtt azonban tovább mennénk, gyorsan tisztázzuk, hogy a cég nevét még véletlenül sem X-szel ejtik ki, hanem "sáomi"-nak vagy "saomi"-nak (Hugo Barra, a cég alelnöke ebben a videóban ad erről pontos felvilágosítást).


[+]

Most, hogy tisztába tettük a nyelvi dolgokat, nézzük meg, mit is kínál a sokak által kedvelt kamera, ami fehérben és sárga-zöld színösszeállítással kapható, de a legfrissebb hírek szerint a hivatalos, világszerte elérhető verzió fekete lesz. Az iménti mondat kulcsfontosságú, mivel a Xiaomi kamerája (amit egyébként a Xiaoyi gyárt) egy belpiacos terméknek mondható, nincs hivatalos forgalmazója Európában, és nem is erre a piacra szánták. Ettől függetlenül számos helyen lehet kapni, idehaza akár számlával, garanciával, de a nagy ismert kínai webáruházak is közvetlenül szállítják a világ szinte bármely pontjára.

Ha utóbbi utat választjuk, akkor nem árt észben tartani, hogy a kamera behozatala az ára alapján áfaköteles, de nem biztos, hogy fennakad a vámvizsgálat során, ami azt jeleni, hogy olcsóbban juthatunk a kamerához, mintha itthon számlával vásároljuk meg. Ugyanakkor rendkívül fontos, hogy ez nem legális! Ilyen esetben a hivatalos út, hogy utólag kell bevallani és befizetni. Az más kérdés, hogy ezt mennyien teszik meg, de nem szeretnénk senkit sem adócsalásra buzdítani, ezért fontosnak tartottuk ezt mind leírni a tisztánlátás végett! Kiindulópontnak egyébként ez esetben is ajánljuk a kamera népszerű phohardveres fórumtopikját!


[+]

Visszatérve a kamerához, az olcsóságnak ára van. Például a csomagolásban nem találunk semmit a leíráson, az akkumulátoron, egy kb. 15 cm-es USB kábelen és a kamerán kívül, egy árva kiegészítőt sem, ezeket mind utólag kell megvásárolni. Hozzátennénk azt is, hogy hivatalos kiegészítőkből is nagyon kevés létezik. Van például szelfibot, távirányító, valamint vízálló tok. Szerencsére utóbbit úgy alakították ki, hogy a GoPro, így sok más kamera (például az SJ4000) kiegészítőkkel kompatibilis legyen, azaz semmi perc alatt összevásárolhatjuk az internetről a nekünk szükséges kiegészítőket.

Egyik sem gyári tartozék, de utólag ezek a GoPro/SJCAM kompatibilis kiegészítők minden gond nélkül megvásárolhatók hozzá
Egyik sem gyári tartozék, de utólag ezek a GoPro/SJCAM-kompatibilis kiegészítők minden gond nélkül megvásárolhatók hozzá [+]

Ez abból a szempontból előnyös, hogy csak a szükséges elemeket vesszük meg, azokból is annyit, amennyire szükségünk van, ugyanakkor bosszantó, hogy vásárlás után nem tudjuk azonnal rendeltetésszerűen bevetni a kamerát. Az utángyártott alkatrészekre egy komplett iparág szakosodott, így fillérekért hozzá lehet jutni bármihez, ám a vízálló tokkal érdemes vigyázni, mert nagyon sok a silány minőségű, ami beázik vagy az átlagosnál nagyobb mértékben hajlamos párásodni. Az eredeti tok (aminek zárját szépen lekoppintották a GoPróról) vásárlásánál pedig arra kell figyelni, hogy rendívül sok a hamisítvány, ami megtévesztésig hasonlít az eredetire (csomagolás, leírás stb. téren is). Szerencsére ezt a kamerát nem hamisítják (még), de a tokra ráálltak már.


[+]

Apropó, rendeltetésszerű használat: kijelző nincs a házon, sőt a gombok számát sem vitték túlzásba. A felvételt ugyan el tudjuk indítani, valamint leállítani, továbbá választhatunk a fotó/videó mód között, de mindenképpen szükségünk lesz egy Wi-Fi-s okostelefonra (vagy táblagépre) és a Yi Camera alkalmazásra, hogy a beállításokat el tudjuk végezni, enélkül a Yi Camera egy félkarú óriás csupán. Szerencsére az appban megadható, hogy mi legyen az alapértelmezett beállítás a bekapcsolást követően, így nincs szükség mindig a telefonra, hacsak nem kell újrapozicionálni a kamerát, esetleg a képet 180 fokkal elfordítani, az élőképet ugyanis kizárólag a telefonnal tudjuk ellenőrizni a kijelző hiányában.

Ha ezzel meg tudunk barátkozni, akkor a Yi Cam alkalmazásról csak jót tudunk mondani. Kezdetben voltak ugyan problémák a párosítás körül, de aztán ezek megszűntek, több androidos telefonnal próbálva is stabilnak tűnt a kapcsolat és a szoftver is. Rengeteg beállítás van (például a végletekig paraméterezhető a time lapse, beállítható a fénymérés stb.), a felület szép, könnyen kezelhető, egyetlen negatívuma, hogy a felvett anyagok közül nem lehet mindet visszajátszani, ha mégis, a minőség hagy némi kívánnivalót maga után, így reméljük, otthon senkit sem érnek meglepetések. Ugyanakkor jó hír, hogy engedélyezett a scriptek futtatása, így különféle beavatkozásokat lehet végrehajtani, amit a lelkes közösség nem rest kihasználni. Ennek hála például lehet fotókat készíteni RAW formátumban, 35 Mbps-os felvételeket készíteni, csak hogy a legnépszerűbbeket említsük.


[+]


[+]

A kamera általános minősége jó, a firmware inkább közepesnek mondható, noha mára sok hibát kiküszöböltek. A dizájn véleményünk szerint remek, jó az anyagminőség, az összeszereléssel látszólag nincs baj, nem recseg-ropog, jók a gombok. Sajnos a microSD, micro HDMI, valamint töltésre is használható micro USB ajtaja nincs semmilyen módszerrel a házhoz rögzítve, tehát fokozottan ügyelni kell rá, hogy el ne hagyjuk. Szerencsére magától kiesni nem fog, abban biztosak lehetünk. A házon van szabvány állványmenet, és több (oldalt, hátul, alul lévő) piros LED is, ami mutatja, hogy épp mit csinál a kamera, de ezek fényerő szempontjából lehetnének valamivel erősebbek. A Wi-Fi gombja oldalt kapott helyet, ezzel lehet a Bluetooth-t is aktiválni, állapotáról a felette lévő erős kék LED ad tájékoztatást.

Ezen kívül még két gombot kapunk: a felvétel indítására és leállítására is szolgáló exponálógomb a ház tetején foglal helyet, elöl pedig a ki-bekapcsolásra, valamin a fotó-videó üzemmód váltására szolgáló gomb foglal helyet, amit gyűrűszerűen körülvesz az állapotjelző. Ennek színe és villogásának üteme több mindenről tájékoztatja a felhasználót, például arról, hogy épp mit csinál a kamera (statikus: várakozik; villog: rögzít), mennyi kraft van még az akkuban (kék: 100-50%, rózsaszín: 50-15%, vörös: <15%). Hangjelzést is ad egyébként a kamera, méghozzá majdnem egy az egyben úgy csipog, mint a GoPro.

A Yi legnagyobb hátránya, hogy az AS-módszer ("Ahogy sikerül") szerint készül, így azért akadnak súlyos problémák. Erről valószínűleg Kínában is tudnak, mivel immáron a hatodik revízió (Z23S) látott napvilágot a termékből, de egyik sem mondható hibátlannak. Sajnos a különböző revíziók közötti különbséget senki nem tudja egyértelműen meghatározni, mivel ezeken belül is voltak eltérések, emiatt zsákbamacska, hogy vásárláskor mit kapunk. Két általános hiba az életlen kép és a rossz hangminőség. Mindkettőre van házi, kamera szétszedésével járó gyógyír, ám utóbbi a hiba jellegtől függően nem minden esetben javítható, mivel egyes verzióknál túlvezérelt a mikrofon, és a nyílás letakarása sem segít. Szintén házilagosan javítható hibák voltak, hogy a bekapcsolt Wi-Fi bezavart a hangfelvételbe, illetve kikapcsolva is nagyon hamar lemerült a kamera, de ezeket a későbbi modelleknél automatikusan javították.

Sajnos egyes hírek szerint időközben az IR-szűrőt is elhagyták, emiatt az újabb verziók közt vannak, amelyek rosszul viselik az erős (becsillanó, bevilágító) napfényt. A tesztelt típus egy első generációs (Z22) modell, aminél gyárilag többé-kevésbé rendben volt a fókusz (mi legalábbis direkt nem csavargattuk, ennél eddig sokkal rosszabbakat láttunk gyári állapotban), viszont ahogy azt hallani lehet a tesztvideókon, hogy a hang borzasztóan rossz, viszont a napos felvételek képminősége rendben van. Egyik tesztnél viszont egyáltalán nem vett fel hangot, ami abból a szempontból érdekes, hogy már rengeteg felvétel készült előtte is a kamerával, és csak most az egyszer produkálta ezt a fajta hibát.

Xiaomi Yi Sport Cam: tesztvideók, fotók

Videók 1080p@60 fps

Xiaomi Yi Camera 1080p@60 fps Scene 2 (862 MB) nyersanyag letöltése

Videók 1080p@30 fps

Xiaomi Yi Camera 1080p@30 fps Scene 2 (436 MB) nyersanyag letöltése

Videók 2K@30 fps

Sajnos a YouTube a 2K-nak becézett felbontást nem támogatja natívan, hanem lekonvertálja azokat, ezért csak a szemléltetés végett töltöttük fel oda az anyagokat. Ha valaki komolyabb összehasonlítást szeretne, azoknak itt feltétlenül a nyersfájlt ajánljuk letöltésre innen: Xiaomi Yi Camera 2K Scene 2 (583 MB)

A Xiaomi kamerája a középutat képviseli sok szempontból. Színek terén jobb mint a GoPro, mert megvan ugyanaz az életteli színvilág, de kevésbé van túltolva, kevésbé meseszerű, miközben a színhőmérséklet is elfogadható, a dinamikatartomány pedig hasonló. Részletesség tekintetében közel egyforma helyzet, bár tény, hogy a mi Yi kameránk fókusza sem tökéletes, emiatt veszít élességéből. Ugyanakkor felhős időben nem tapasztalható fátyolosság, és nem annyira sötét a kép, mint az Evolveo W8 esetében, tehát sikerült az egyensúlyt megtalálni, ami viszont azt is eredményezi, hogy a kevésbé fényes helyeken kevésbé kivehetők a részletek, de kevesebb a beégett rész is. Sötétben (auto low light beállítással teszteltünk) a Yi közepesnél valamivel jobbra értékelhető, a már valamire használható kategóriába esik.

30 fps-sel ne is próbáljunk ilyen jeleneteket rögzíteni, mert a végeredmény darabos lesz, 60 fps mellett viszont helyreáll a rend. Azt mindenképp meg kell jegyezni, hogy normál körülmények között valós 60 fps-re képes a kamera, de alacsony megvilágítás mellett ezt az értéket a képkockák duplázásával éri el. A képet eléggé kivilágosítja ahhoz, hogy jól lássuk, mi az, amit rögzítettünk, és közben nem lesz olyan zajos a kép sem, de sajnos a zajszűrés elnyomja a részleteket is. A Yi hangja nem lenne rossz, ha nem lenne ennyire túlvezérelve. Ez jó, amennyiben csak beszélgetést kell rögzíteni, hiszen minden apró neszt rögzíteni lehet, de akció közben borzalmas recsegéssé változik, és minden rezgést, koppanást idegőrlő mértékben felerősít, ami kvázi használhatatlanná teszi éles helyzetben.

Fotók


[+]

Állóképeket készíteni a Yivel nem nagy élményt az eredményt látva. Szörnyen erős a zajelnyomás és a tömörítés, minden erősen elmosódott, a távoli dolgok mintha olajfestmények lennének. Mint azt említettük, a Yi egy kis trükközéssel RAW fotókat is készít, amikkel viszont meglepő eredményeket lehet elérni. Ezt mi nem próbáltuk ki, de az interneten számos leírás és példa van rá, tehát a rossz minőségű fotókkal kapcsolatos hátrány, ha meg nem is oldható, de kis plusz munka árán áthidalható.

Képminőség összehasonlítás

Az alábbi képkockákon könnyedén összehasonlítható, hogy miként teljesítenek a kamerák egyes helyzetekben: megfigyelhető, hogy milyen a fénymérés, az élesség, mekkora valójában a FOV, milyen a lencsék torzítása, és természetesen a színeltérések.


[+]


[+]


[+]


[+]


[+]


[+]


[+]

Sajnos az utolsó összehasonlításból kimaradt az Evolveo X3, ami dupla szerencsétlenségnek köszönhető. Az előző teszteknél semmi jelét nem adta korábban, hogy a kamera merülne, és a robogós teszt közben fogyott ki a szufla belőle. Ezt követően majd egy hónapot (!) vártunk rá, hogy meg tudjuk ismételni ezzel a kamerával a tesztet a korábbinak megfelelő időjárási is fényviszonyok között, ami sikerült is, de a felvételt tartalmazó SD kártyánk beadta az unalmast, amiről a fájlt nem tudtuk megmenteni, több ismétlésre pedig nem volt lehetőségünk.

Összegzés, értékelés

Végignézve és végigpróbálva az akciókamerákat, egyvalamit biztosan leszűrhetünk: fotózásra egyik sem igazán alkalmas. Legalábbis olyan szinten nem, amilyen képeket szívesen elnézegetnénk akár évek múltán is, legfeljebb akkor érdemes használni, ha nagyon nincs más, és nem annyira számít a minőség. Ezen a téren egyébként az Evolveo W8 szerepelt a legjobban. A másik, amire mérget vehetünk, hogy ebben az árkategóriában nincs tökéletes videós képminőséget kínáló készülék, így tökéletes választás sem. Ugyanakkor kompromisszumokat kötve bőven együtt lehet élni némelyikkel, ha nem akarunk súlyos pénzeket áldozni a drágább modellekre, és tisztában vagyunk vele, hogy mire akarjuk majd használni.


[+]

Ez azért fontos, mert a kamerák nagyon eltérő képminőséget kínálnak az egyes helyzetekben. Ilyen például az esti felvétel, ahol a legtöbb tesztalany elvérzett, nagyjából csak az SJ4000 és annak Wi-Fi-s változata volt, ami kompromisszumokkal, de valamennyire még használható, ám tökéletesnek nem mondanánk. Gyaníthatóan az akciókamerák használói úgyis inkább nappali fényeket részesítik majd előnyben a használat során, ezeknél is jelentős eltéréseket észlelhettünk attól függően, hogy teljesen napos vagy felhős az idő. Éppen ezért nagyon nem könnyű sorrendet felállítani a tesztalanyok között, ezért inkább általánosan értékeljük mindegyiket.

Az Evolveo SportCam X3 lett a teszt legkevésbé kívánatos darabja. Nem mai darab, így nem hozza a ma elvárható képminőséget, funkciók terén is elmarad a tudása versenytársaiétől, egyedül fémből készült háza pozitívum, de összességében ez is kevés. A gyártó másik indulója, a W8 sokkal jobb eresztés, mint említettük, mind közül végszükségben ezt lehet fotózásra leginkább használni, ráadásul van kijelzője és tud 60 hertzes Full HD felbontású videót rögzíteni. A videó minősége nem rossz, főleg napos időben; borús időben, késő délutáni fényeknél kissé sötét a kép, viszont van hozzá két akku, és el lehet indulni a kezdőszettel. Sajnos az mindenképp negatívum, hogy nem GoPro rendszerű kiegészítőket használ, így kiesik az utángyártott kiegészítők köréből, illetve az említett szoftveres gondok sem biztatóak.


[+]

Kissé ellentmondásos számunkra a Xiaomi Yi kamera is. Tudását és árát tekintve ott van az élbolyban, ha meg tudunk békélni a kijelző nélküli kivitellel és a mobilos kezelőfelülettel, ami egyébként tényleg szuper. Videós képességei nem rosszak; napos időben hozza a GoPro Hero szintjét nagyobb felbontás és nagyobb képkockasebesség mellett, zordabb megvilágítás mellett pedig még jobban is viselkedik nála. Ám sajnos a tény, hogy a gyártó szinte képtelen jó fókuszbeállítású masinát kiadni a keze közül, plusz kiszámíthatatlan minőségi problémákat is el kell viselni, tehát van rizikó bőségesen, ha mellette döntünk. Akkuja sem túl izmos, Full HD 60 fps mellett, kikapcsolt Wi-Fivel nagyjából 55 percet bír, még szerencse, hogy fillérekért lehet hozzá kapni pótakkut töltővel együtt. Cserébe lehet vele pepecselni, különféle firmware-ekkel és scriptekkel variálni, tehát egy igazán jól moddolható kamerát kapnak azok, akik szeretnek ilyennek bíbelődni. Már olyat is láttunk, hogy valaki mikrofonbemenetet applikált a házra.

A GoProról nem tudunk sokat elmondani, hiszen képminőségét már belőttük az imént, kezelhetőségben egyszerű, mint a faék, nem tud sokat, viszont amit tud, azt stabilan hozza. Mellette szól az is, hogy iszonyú jó az akkumulátora, beállítástól függően 2,5 vagy akár majdnem 3 órát is kibír, nem kell gyakran töltögetni a többihez képest. Cserébe nincs is kivehető akkuja, így ha lemerül, csak a töltés segíthet.

A GoPro mellett a leginkább összeszedett versenyzőnek az SJ4000 és SJ4000 WiFi tűnt. Csomagja rogyásig van kiegészítővel, de GoPro rendszerének hála jól bővíthető, és lekapcsolt kijelzővel 100 perc körüli üzemidejével akkuja a második legjobb a sorban (bekapcsolt kijelzővel 70 perc a hivatalos). Kétségkívül nem hibátlan az SJ sem, például a színvilág nem tökéletes, könnyedén beégeti az eget, és bizonyos körülmények között (akvárium) nem áll ettől sem távol, hogy túltolja a színeket. Viszont csodásan vette az aluljárós akadályt, bár ahogy beszámoltunk róla, kicsit lépcsős és durva az átmenet, ezen még lehetne finomítani. Az élesség viszont kiváló, akárcsak a részletgazdagság, noha kicsi szemcsésedés van, ami az éjszakai felvételnél felerősödik. Ugyanakkor az éjszakai felvétel terén ez a két modell nyújtotta a legjobbat. Tény azonban, hogy sajnos vannak olyan hátrányok, mint a nem valódi 60 fps, vagy éppen a rezgés következében hullámzó kép, amelyekkel meg kell békélni, ha rájuk esik a választásunk, de vélhetően a gazdag tudás (például dashcam funkciók), amit belepréseltek szoftver szinten, az kárpótolja a vásárlót.


[+]

Mindezeket összegezve látható, hogy ezért a pénzért kompromisszumokat kell kötni, mert nincs tökéletes kamera, tiszta szívvel egyikre sem vágnánk rá, hogy ezt vagy azt érdemes megvenni. Mégis úgy gondoljuk, hogy az SJCAM SJ4000 megérdemel egy óvatos ajánlást, mert rendkívül jutányos áron kínálják, ezért pedig könnyű lenyelni a hibáit. Ezek talán nem annyira elviselhetetlenek, és remek belépő az akciókamerák világával ismerkedőnek. Nekik egyébként a GoPro Hero is jó választás lenne, mert nehéz vele mellényúlni, de nem annyira tetszett nekünk borsos ára, és hogy ezért nem sok kiegészítőt kapunk, sőt tudása is korlátozott. Hasonló a helyzet az Evolveo W8-cal, mármint abban az értelemben, hogy egészen jó képminőséget ad, és tudása, használhatósága is rendben van, mégis kicsit lejjebb kéne még pozicionálni árban, plusz ott van a nehezebb bővíthetőség is. Az SJCAM esetén a (feláras) Wi-Fi képesség nem nélkülözhetetlen funkció, de tetszett nekünk, hogy van ilyen változat is.


[+]

A Xiaomi Yiben viszont van valami, ami megfogja az embert, és tengernyi kiegészítőt vásárolva hozzá is költséghatékony maradhat. Ajánlani a felsorolt negatívumok miatt nem tudjuk, de a rendkívül jól összerakott app, az extra felbontás és a bütykölés lehetősége, valamint a vállalható képminőség nekünk tetszett, de mindenképp csak vállalkozó kedvűek szánják rá magukat a vételre, ők viszont nagyon boldogok lehetne vele. Talán a beharangozott európai verzió már mentes lesz ezektől a hibáktól.

SJCAM SJ4000 SJCAM SJ4000 WiFi
Xiaomi Yi Sport Cam

Daywalker

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés