Shuttle XPC Z170 – barebone tuningpotenciállal

Próba

A félkész Shuttle XPC SZ170R8-ra a komponensek beszerelése után egy 64 bites Windows 10 Prót telepítettünk, a szükséges szoftverekkel. Először a fogyasztást mértük meg. Nyugalmi állapotban az mindössze 34 wattot mértünk a Voltcraft Energy Logger 4000 konnektoros fogyasztásmérőnkkel, ami kiváló értéknek számít. Ekkor a processzormagok 28-30 °C-osak, a GPU 35 °C-os, az SSD pedig 33 Celsius-fokos voltak tesztlaborunkban, ahol körülbelül 19-20 °C-os hőmérséklet uralkodott. Nagyjából 20 dB-es zajszintet tapasztaltunk, ami ugyan alacsony, ugyanakkor egy kimondottan csendes üzemre megépített konfiguráció ugyanezzel a CPU-val, VGA-val és merevlemezzel valószínűleg lehetne még ennél is csendesebb. A videokártyát eltávolítva, üresjáratban elképesztően alacsony, 18 W-os érték virított a teljesítménymérőn. Ezt a Skylake és a Windows 10 fejlett energiagazdálkodásának köszönhetjük. Levittük a gépet készenléti állapotba is, ahol 1,8 W volt a fogyasztás, akár benne volt a videokártya, akár IGP-t használtunk.

A terhelt hőfokok - alapbeállításokkal. A hozzá tartozó ventilátorfordulat is látható a galériát megnyitva.
A terhelt hőfokok alapbeállításokkal. A hozzá tartozó ventilátorfordulat is látható a galériát megnyitva. [+]

Terhelésnek az AIDA 64 rendszerstabilitás-tesztjét választottuk, ez kellően meg tudja hajtani a processzort és a grafikus kártyát is. Azért az utóbbit az Unigine Heaven DirectX 11-es Demo futtatásával is ellenőriztük, és az AIDA-val egyező értékeket kaptunk a GPU hőmérsékletét vizsgálva, így egyszerűsége okán maradtunk a magyar fejlesztésű programnál. Csak a processzort terhelve a magok hőmérséklete 60-70 °C között ugrándozott, ami nem rossz érték, tekintve, hogy a kupak alatt nem forrasztást, hanem hővezető pasztát alkalmaz az Intel. A videokártya és az SSD ezalatt nem melegedett számottevően korábbi értékükhöz képest. A hátul, a hűtőventilátor és a tápventilátor felől mért hangerő ekkor 27 dB-re nőtt. A hangerő mérését csendes szobában, Roline RO-1350 hangerőmérővel végeztük. A konnektoros mérő a GeForce-szal együtt 125 W, míg csak a beépített videokártyát használva 99 W energiaáramlást jelzett. Mindezek megfelelő értékek, tekintve a 100%-os CPU kihasználtságot.

Nyugalmi állapot CPU terhelése CPU + VGA terhelése
CPU hőmérséklet 30 °C 68 °C 72 °C
GPU hőmérséklet 35 °C 36 °C 83 °C
SSD hőmérséklet 33 °C 33 °C 34 °C
Fogyasztás 34 W 125 W 395 W
Zajszint hátul 20 dB 27 dB 36 dB
Zajszint elöl 14 dB 20 dB 28 dB

A fenti táblázat összefoglalja a tapasztalatainkat. A pontosabb kép érdekében elölről, az előlap felől is megmértük a hangerőt, és szerencsére az sokat csillapít. Az otthoni használat során is a gép előlapjával találkozunk és nem mögé hajolgatunk ellenőrizni a zajszintet. Elölről hallgatva a morgás sem hallatszott olyan kifejezetten a ventilátorból. A videokártyát is terhelve ellenőriztük a gépház burkolati hőfokait Voltcraft IR 110-1S típusú infrahőmérőnkkel is. Hátul, a tápegység fölött és a VGA GTX 980 Ti logója fölött 36-38 °C, míg az előlap fölött közvetlenül és a videokártya ventilátorával egy vonalban 25-28 °C értékeket mértünk. Ez megnyugvással tölthet el mindenkit: korrekt a gépház szellőztetése.

Ezek a terhelt mérések érdekes meglepetéssel szolgáltak, ekkor még az alapbeállítások szerepeltek az UEFI-ben. Fel-felemelte kissé a processzorhűtő a fordulatszámát, és morgós, mély hangszíne volt, amit a csendes szobában kifejezetten zavarónak találtunk. A BIOS beállításokkal addig játszottunk különböző ventilátorprofilokat megadva, míg rájöttünk a turpisságra. Az Ultra-Low, Low, Mid és Full módokat választva fix fordulaton járnak a légkavarók, míg a Smart Fan Mode értéken az alaplap szabályozza, ahogy neki jól esik, ilyenkor ebbe nem szólhatunk bele semmilyen paraméter állításával.

A mi fülünknek a melegebb, de halkabb üzem felelt meg - Ultra-Low ventilátorbeállítás.
A mi fülünknek a melegebb, de halkabb üzem felelt meg: Ultra-Low ventilátorbeállítás [+]

Az Ultra-Low beállítás adott számunkra elfogadható hangerőt, és itt a morgás is alig hallatszott. Az alacsony fordulat miatt a 90 °C-ot is meg-megnyaldosta a processzor hőfoka, ami tolerálható érték ennél a típusnál. A mérés a szilícium belsejéből veszi az adatot, és csak 100-105 °C elérésekor kezdi el az órajelét visszaszabályozni (ún. thermal throttling), hogy a túlmelegedéstől megvédje magát. Erre nem kellett, hogy sor kerüljön, de mi kíváncsiak voltunk. Prime95 in-place terhelést adtunk központi egységünknek, és figyeltük a reakciókat. A beavatkozási hőfokot sosem értük el, mert az alaplap 95 foknál felülbírálta a ventilátorprofilt, és egy pillanatra jó magas fordulatszámra kapcsolta a hűtést.

A terhelt hőfokok a Low ventilátorprofillal
A terhelt hőfokok Low ventilátorprofillal [+]

Ez azt jelenti számunkra, hogy szándékosan vagy véletlenül sem tudunk károsodást előidézni, mert mind a processzor, mind az alaplap figyel, és közbeavatkozik. Az Ultra-Low beállítás terhelési grafikonja fentebb tekinthető meg. A Low beállítást is megnéztük, az pedig jelen bekezdés felett látható (és a galériában léptetve a hozzá tartozó, jól kivehetően statikus ventilátorfordulat is). Az egyes ventilátorprofilok közt jelentős a hangerőkülönbség. Ízlés függvényében a Low vagy az Ultra-Low beállítást javasoljuk, de a többinek is megmértük a hangerejét, és ábrázoltuk az alábbi grafikonon.

Jól kivehető, hogy mindegyik beállítás fix fordulatot ad, így a hangerő sem tér el a terhelt és üresjárati értékeket tekintve, kivéve az első, Smart Fan Mode esetet. A gépház piciny méretét figyelembe véve még azt is megnéztük, hogy tudja hűteni magát a grafikus kártyánk. Ehhez a Heaven Demót használtuk, és az alábbi MSI Afterburner szenzorképernyő tárult elénk.

Hamar 200 Mhz-cel alacsonyabbra boostolt a GTX 980 Ti
Hamar 200 Mhz-cel alacsonyabbra boostolt a GTX 980 Ti [+]

Sajnos a kicsi gépnek kicsi a légtere, és a videokártya hűtőventilátora sem az ideális méretű beömlőn jut friss levegőhöz, csak kis lyukakon. Az eredmény az lett, hogy a specifikált 83 °C-os GPU-hőfokot elérve szépen vissza-visszavett az órajeléből, egészen 990 MHz-ig, hogy ott megállapodhasson. A fenti képernyőn igen szemléletesen látható a stagnáló hőfok melletti csökkenés.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés