Seagate Momentus XT - HHD másodszor
Durván két és fél évvel a HHD bukása után a Seagate bejelentette, hogy egy újabb próbát tesz a hibrid meghajtókkal. A háttérben húzódó ok most sokkal inkább egy versenyképes termék piacra dobása, mintsem a Microsoft egyik operációs rendszerének minősítéséhez szükséges kirakatbábu elkészítése lehetett. Az immáron 7200-as fordulatú egységek a Momentus XT elnevezést kapták, amelyből a nem sokkal korábban debütált, felsőkategóriás Barracuda XT modell után már lehetett sejteni valamit.
[+]
A teljesen szabványos, 9,5 mm magasságú 2,5 hüvelykes, SATA-300 interfésszel felszerelt Momentus XT sorozat 250, 320 vagy 500 GB kapacitással került piacra, melyekhez 250 GB-os tányérokat használ fel a gyártó. A legkisebb modell egyetlen tányért tartalmaz két fejjel, míg a másik kettő 2-2 tányért 3, illetve 4 fejjel párosítva. Nálunk a legnagyobb, 500 GB-os modell vendégeskedett.
[+]
A klasszikus DRAM-alapú gyorsítótárral nem spórolt a gyártó, ugyanis 32 MB került a meghajtóba, ami ebben a kategóriában (egyelőre) ritkának számít.
A cache 32 MB DDR SDRAM személyében [+]
Az egész megoldás lényege természetesen a NYÁK-on keresendő, ugyanis mechanikailag a Momentus XT jóformán semmiben sem különbözik a Momentus 7200.4 sorozattól. Az első generációs HHD-khez képest a Momentus XT-n található NAND lapka kapacitása alaposan megnőtt. Az ONFI 2.1 szabványú SLC NAND chip által biztosított tárhely immáron 4 gigabájt, ami tizenhatszorosa a négy évvel ezelőtti kezdetleges megoldásoknak. A VBGA tokozású Micron chip a hivatalos specifikációk alapján 100 000 írási ciklust képes elviselni pályafutása során. A Micron NAND egy külön Easic márkájú vezérlőt kapott. Mivel mindössze egyetlen chip található a vezérlő mellett, ezért valószínűleg a szekvenciális írási és olvasási sebesség bőven 100 MB/s alatt lehet. Ez elsőre talán nem hangzik annyira jól, de várjuk meg, hogy mindez a gyakorlatban mire elég.
A 32 gigabites Micron NAND chip [+]
A chipet kizárólag egyszerű olvasási gyorsítótárként kezeli a meghajtó, azaz az írási műveletek nem gyorsulnak tőle. A vezérlés folyamatosan figyeli, hogy méretükből és a hozzáférés gyakoriságából adódóan mely fájlokból célszerű másolatot készíteni a 4 gigabájtnyi flashmemóriába. Ez a folyamat, amelyet a gyártó végül Adaptive Memory névre keresztelt, teljesen független minden külső tényezőtől, azaz közvetlenül sem az operációs rendszer, sem pedig a felhasználó nem tudja befolyásolni. Gyakorlatilag a funkció észrevehetetlenül teszi a dolgát háttérben. Nyilván a rendszer csak azokat a fájlokat fogja átmásolni, amelyek gyorsabban betöltődhetnek a flashmemóriából. Ergo egy 2 gigabájtos videót sosem fog odatenni nekünk, bármennyire sűrűn is használjuk azt; már csak azért sem, mert szekvenciális műveletek esetén nem egy sebességbajnok a megoldás, ellenben kis fájlok esetén még így is könnyedén lekörözheti szinte bármelyik mechanikus megoldást. Az ECC hibajavítás és az esetlegesen meghibásodott NAND blokkok kizárása itt is működik, wear leveling viszont nincs. Erre annyira nincs is szükség, mivel egy SSD meghajtóhoz képest jóval kevesebb írásnak van kitéve a NAND chip, ami nem mellesleg – ahogy már említettük – SLC-alapú is.
[+]
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
