Samsung ES8000: erődemonstráció

Médialejátszó

A Samsung mindig is a pionírok közé tartozott e téren (például ők voltak az elsők, akik integrált médialejátszóval látták el tévéiket), sok szempontból a konkurencia előtt járnak, olyannyira, hogy számos újdonsággal elsőként álltak elő. Így arra számítani lehetett, hogy ezzel most sem lesz probléma.


A trendeknek megfelelően nem látható az összes fájl, hiszen előzetesen ki kell választani, hogy milyen típusú állományokkal (film, zene, fotó) foglalkozna az ember, utána csak ezek jelennek meg a képernyőn. A grafikus kezelőfelületet kicsit átszabták, de az nem változott, hogy alapvetően a Windows fájlkezelőjére hasonlít a kialakítás. A mappák és a fájlok között a kurzorbillentyűkkel lehet lépkedni, és mivel az egyes elérhető funkciókról az alsó információs sáv folyamatosan tájékoztat, így a kezelés senkinek sem okozhat gondot. A hagyományos könyvtárstruktúra mellett beállítható, hogy a rendszer név vagy dátum alapján listázza az egyes állományokat.

Hirdetés

Videók

A távirányítón található funkciógombok mellett a nyilakkal is bele lehet tekerni az anyagba, sőt arra is képes, hogy virtuális fejezetekre bontsa az anyagokat. Ezekhez képet is mellékel, ezzel jóval egyszerűbbé teszi a navigálást. És ez még nem minden, hiszen előhívható a virtuális csúszka, ahol egy szempillantás alatt nagy távolságok ugorhatóak át, emellett a számok segítségével másodpercre pontosan megadható, hogy honnan folytatódjon a lejátszás. A feliratok megjelenítése megoldott (amennyiben annak neve megegyezik a forrásanyagéval). Bár a karakterek színén és méretén nem lehet állítani, ez nem jelent különösebb gondot, hiszen a szöveg általában jól olvasható. Amennyiben valaki nem elégedett a képi világgal és a megszólalással, akár film közben is válthat az egyes profilok között. Egy gombnyomással pedig a videóval kapcsolatos információk (cím, hossz, méret, hely, felbontás, videokodek, hangkodek) is elérhetőek.


A formátumtámogatás vizsgálatához szokásos tesztcsomagunkat használtuk. És ezen a téren ez a szolgáltatás kiválóan vizsgázott, hiszen Killa_sample kivelével az összes állományt lejátszotta. Sem a hanggal, sem a színekkel sehol nem voltak problémák, emellett akadozásmentesen, gyakorlatilag döccenés nélkül jelenítette meg a videókat.

Fotók, zenék

A formátumtámogatás a fotók esetében már nem ilyen pazar, a JPG képek mellett ugyanis csak a BMP kiterjesztésű fájlokat képes a képernyőre varázsolni, azaz többek között a TIF, PNG, PSD képek mentek a levesbe, emellett a GIF és animgif szabványok is felejtősek. Lejátszási lista csak egy adott mappában lévő fájlokból állítható össze, és ebből következően a diavetítés funkció működik. A képváltás különféle effektekkel feldobható, zeneszámok is elindíthatóak a vetítés alatt. A képek forgathatóak és nagyíthatóak, emellett lekérhetőek a fotókkal kapcsolatos részletes információk (méret, keletkezés dátuma, milyen típusú géppel készült, milyen beállítások mellett stb.).

Érdekes, hogy zeneszámok esetén megoldott, hogy több könyvtárból szemezgessen a felhasználó, így remek kis lejátszási lista hozható létre. Lehetőség nyílik arra is, hogy stílus vagy előadó szerint listázzuk ki a fájlokat, azaz értelemszerűen az ID3 tagek feldolgozására és megjelenítésére is képes. Külön lejátszóképernyő nincs, de nem is hiányzik. A kötelező MP3 mellett megoldott a WMA és a FLAC formátumok lejátszása is, amiért pirospont jár.

Mindent összevetve a médialejátszó parádésan teljesített. Amellett, hogy remekül fest, nagyon felhasználóbarát, a kapcsolódó szolgáltatások valóban hozzáadott értéket jelentenek, és a formátumtámogatásra sem lehet panasz (a képeket leszámítva).

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés