Majdnem Ultrabook: Samsung NP900X3A

Samsung Series 9

Amikor a Samsung hordozható gépeivel belépett a magyar piacra, sokan feltették a kérdést, hogy mi keresnivalója van egy új gyártónak az olyan nevek között, mint a Dell, Lenovo, HP, vagy az akkor éppen igen sikeres Acer, akik helyére megannyian pályáznak (például a Toshiba). A koreai cégről sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy amibe belekezd, azt nem próbálja meg sikerre vinni. Gondoljunk csak az okostelefonok piacára, amiben nagyon előkelő helyen állnak, letaszítva a trónról a korábban legyőzhetetlennek hitt Nokiát. Negatív példa lehet a merevlemezek gyártása, ezt az üzletágat ugyanis el kellett adniuk, de talán pont jókor, mielőtt még nagyobb baj történt volna; az egyre fontosabb SSD-k gyártása pedig megmaradt nekik. Jobban belegondolva a HDD üzletág eladása nem is olyan nagy érvágás, hiszen cserébe a Samsung a Seagate részvényesévé vált, és mellé még pénzt is kapott, tehát valószínűleg nem csináltak rossz vásárt.

Ráadásul a koreai gyártó sem akkor látott először notebookot, más piacra szánt, saját márkanév alatt gyártott laptopjai mellett számos vállalatnak készített hordozható gépet, többek között a Dellnek is, tehát volt ideje elsajátítani a szakmát. További előny a vállalat oldalán, hogy gyakorlatilag minden fontos alkatrészt képes házon belül elkészíteni, így történjen bármi, a beszállítópartnerektől való függetlenség kulcsfontosságú szerepet játszhat, és segít a költségek alacsonyan tartásában is. Ez persze nem jelenti azt, hogy sohasem találhatunk más gyártmányú merevlemezt vagy ODD-t Samsung notebookban, hiszen gyakran külső forrásból, nagy tételben olcsóbban lehet hozzájutni pár alkatrészhez, mint a házon belüli gyártással – pláne akkor, ha körbetartozások vannak a gyártók közt.

Mindezek ellenére hírnevet szerezni egyről a kettőre nem olyan egyszerű, ezért egy-egy brand felépítése évekig, évtizedekig eltarthat. Valahogy így van ez a Samsung notebookokkal is, hiszen a piac annyira telített, hogy nehéz olyan újdonsággal előrukkolni, amivel pikk-pakk hatással lehet lenni a vásárlóközönségre. Ezen felül a gyártónak nincs könnyű dolga, hiszen ki kell tapasztalnia az európai és amerikai vásárlóközönség igényeit, mely gyökeresen eltér az ázsiaiétól és távol-keletiétől.

A kulcs a sikerhez tehát megvan, a kérdés most már csak az, hogy mennyire hatékonyan és milyen gyorsan tudják hasznosítani az elmúlt másfél év alatt gyűjtött tapasztalataikat. Az imént felsorolt pozitív dolgokat párosítva a gyártó tőkéjével, gyártókapacitásával és emberi erőforrásaival, minden esélyük megvan rá, hogy záros határidőn belül például a sorból kidőlt HP helyére lépjenek. Persze erről még korai beszélni, de ahogyan képesek voltak felkapaszkodni a mobilok és tabletek piacán, úgy megtehetik ugyanezt a notebookok esetében is.

Mindenesetre jól látható változásnak lehetünk szemtanúi az elkövetkező időszakban, amikor a teljes notebook portfólió lecserélésre kerül. Erről írtunk már blogunkban az IFA 2011 kapcsán, és az első ilyen masina, az NP900X3A már bemutatásra is került egy hazai sajtóeseményen. Az első tesztmodellek befutottak, így lehetőség szerint azonnal lecsaptunk egyre.

No, de miben más a Series 9? Blogunkban leírtuk, hogy az új hordozható gépek egy teljesen új, racionális számozási sémával kerülnek bevezetésre, melyről korábban egy másik blogbejegyzés keretén belül már részletesen beszámoltunk. Az új számozás lényegében és gyakorlatilag a Samsung tévéknél megszokott sémát követi, tehát a gyártó külön szériákra, családokra osztotta a notebookokat, melyeket számokkal jelölnek meg (2, 3, 4, 5, 7 és 9), így könnyebben beazonosítható, hogy mely kategória képviselőivel is van dolgunk pontosan. Ennek csúcsán van a most bemutatásra kerülő 9-es, mely méretét (328,5 x 227 x 15,9~16,3 mm), tömegét (1,31 kg) és felszereltségét (Intel Core i5, 4 GB RAM, 128 GB SSD) tekintve a 13,3"-es MacBook Airhez (325 x 227 x 0,3~17 mm, 1,35 kg) hasonlítható leginkább.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés