Samsung Fórum 2012: a jövő technológiája a jelen

Samsung Fórum 2012

Tavaly csupán a budapesti Műcsarnokig kellett mennünk, hogy láthassuk, milyen IT és szórakoztatóelektronikai újdonságokkal akar bennünket elárasztani a Samsung a 2011-es évben, idén viszont a cseh fővárosban, Prágában találtak helyet a nagyszabású eseménynek, a hazaihoz hasonló időjárási körülmények között. A rendhagyó módon csak és kizárólag európai újságírók és partnerek számára fenntartott rendezvény célja, hogy a meghívottak számára felvázolják, merre tartanak az óriásvállalat fejlesztései, és ez alapján milyen termékek megjelenésére lehet számítani az adott évben.

A korábban indított és már harmadik éve tartó Smarter Life koncepció mellett a Samsung most a Pushing Boundaries jeligével demonstrálta célját, ami egyszerűen lefordítva azt jelenti, hogy az eddig ismert határok feszegetése, kiterjesztése a fő csapásirány. Ez lényegében egy halom új funkciót és szolgáltatást jelent, melyek már az idei évben debütáló termékekben fellelhetők lesznek, tehát nem csak futurisztikus koncepció szintjén léteznek, sőt egy részük már a januári CES-en is bejelentésre került.

Az idei fórumot idén is Seokpil Kim, a Samsung Electronics európai elnök-vezérigazgatója nyitotta meg, aki a tavalyinál is nagyobb sikerekről tudott beszámolni. Az előző év végére a távol-keleti gyártó már 10 termékcsoportban tölt be vezető szerepet, és idén még tovább akarják növelni piaci részesedésüket. Mindamellett, hogy újabb első helyek megszerzését tűzték ki célul 2012-ben, a gyártó Európában és világszerte is szeretne az üzleti (B2B) szektorban jeleskedni, komplett megoldásokat kínálni az olyan szakterületek számára, mint az egészségügy, bank és biztosítás, oktatás stb. Mr. Kim továbbá azt is bejelentette, hogy az egész világra kiterjesztik a társadalmi felelősségvállalási program keretén belül már bevált, nehéz sorsú gyerekek megsegítését célzó akciójukat. A Hope For Youth néven futó programban az SOS Gyermekfalu alapítványnak nyújtott segítség Csehországban és Magyarországon is sikereket ért el, ami nagyban hozzájárult a folytatáshoz.

OLED és tuningolható tévék

Ami a termékeket illeti, a vállalat főként a tévék terén elért sikereket hangsúlyozta ki. 32 százalékos részesedésükkel az első helyen végeztek, és kiemelkedően szerepeltek az 1500 euró feletti árkategóriában is. A fejlesztés nem állhat meg, a vállalat továbbra is a LED háttérvilágítású tévék elkötelezett hívője, de még ebben az évben várható az 55"-es Super OLED panelre épülő készülék érkezése is. A kiállításon a prototípus ugyan megtekinthető volt, de konkrét technikai paraméterek nem derültek ki, mindenesetre a képminőség és a fizikai méretek meggyőzőek voltak.

Ezzel szemben a LED-es zászlóshajó, az ES8000 teljes pompájában látható volt a kiállításon. A kétmagos processzorral szerelt, akár 75"-es méretben is elérhető és Micro Dimming Ultimate háttérvilágítással szerelt tévé a tavaly bemutatott 8000-es Smart TV vékony kávás felépítését viszi tovább, amihez most egy különleges, művészi kialakítású talpat faragtak a mérnökök. A kinézetnél már csak az újonnan bevezetett Smart Interaction, Content és Evolution funkciók érdekesebbek, melyek az ES7000/8000, és a majdan megjelenő Super OLED készüléknél érhetők el. Az Interaction az új készülékekbe frissen beépített kamerára és sztereó mikrofonra támaszkodik, melyek alkalmazása lehetővé teszi a tévékészülék hanggal és kézjelekkel, azaz távirányító nélkül történő vezérlését! A tévé további külső kiegészítő nélkül 26 darab különböző parancsot képes 30 nyelven megérteni (de sajnos magyar egyelőre nincs).

A Smart Interaction funkció kipróbálható volt a helyszínen is, és úgy tűnt, nemcsak zökkenőmentesen működik, hanem valóban életképes az ötlet. A tévé képes külön felhasználói fiókok kezelésére és az ezekhez társított arcok felismerésére, azonosítására. Nem csak ez emeli új szintre a tévé és ember közti interakciót, hanem az is, hogy elfelejthetjük a hagyományos, gombokkal teleszórt tévétávkapcsolót, helyette ugyanis egy érintőképernyős darabot kapunk.

Változik a jól ismert Smart Hub felület is, egyszerűbb és átláthatóbb lesz, tovább bővül az alkalmazások száma, valamint gyorsabb lesz a működés is, köszönhetően a kétmagos processzor használatának. Nem csak az imént említett dolgok szerepelnek a Smart Content néven bevezetett újításban, hanem ide tartozik az AllShare Play is. Az eszközök közötti tartalommegosztásért felelős AllShare új, felhős szolgáltatásokra támaszkodó új verziója nem csak a helyi hálózatra csatlakoztatott eszközök között képes kapcsolatot teremteni és megosztást létrehozni, hanem földrajzi helyzettől függetlenül, internetkapcsolatot használva is képes ezt megvalósítani. Szintén a Smart Content részeként érkeznek a gyerekeknek és családoknak szóló, valamint fitness jellegű alkalmazások.

Az utolsó és egyben az egyik legérdekesebb újítás a Smart Evolution bővítési rendszer bevezetése. Ez tulajdonképpen a tévé egyfajta tuningolását jelenti. A Samsung tervei szerint az új modellek érkezésével nem kell feltétlenül lemondanunk az újonnan bevezetésre kerülő szolgáltatásokról, hanem a Samsung Evolution Kit megvásárlásával upgradelhetjük már meglévő tévénket. Mivel az idei modell lesz az első frissíthető típus, így leghamarabb 2013-ban találkozhatunk Evolution Kittel, ami várhatóan már egy négymagos SoC-t fog tartalmazni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés