Tévé-néző

A tunerek

Az analóg jelek feldolgozásáért felelős tuner teljesítményével kapcsolatban ambivalens érzések kavarognak az emberben. A csatornák nagy részénél ugyanis gyakorlatilag hibátlan a kép. Még a legkisebb képzaj, remegés, akadozás sem zavarja a műélvezetet, és persze a színek is rendben vannak. Viszont mindig akad egy-két olyan adás (még csak nem is konkrétan belőhető csatorna), amely egyszerűen nézhetetlen. Pixelesednek a mozgó objektumok, a ferde vonalak inkább bombázás utáni lépcsőnek tűnnek, a képzaj óriási, és ráadásul olykor véletlenszerű villogás dobja fel műsort.

Ez pedig azért nem az igazi, mert hiába ígérnek a szolgáltatók digitális tévéadást, dobozaikból (legalábbis annál az óriásnál, ahol mi fizetünk elő, még a közepes csomag esetén is) analóg jelek érkeznek a tévéhez. Tényleg csak két-három programról van szó egy időben, de ha beleesik épp a kedvenc, hát az piszkosul bosszantó tud lenni.

A digitális adásokkal persze mindjárt más a helyzet, azoknál ilyesmitől nem kell tartani. A kép minden esetben pengeéles, csak akkor jelentkeznek problémák, ha a jel vételével problémák adódnak, ilyenkor ugyanis azonnal atomjaira hullik az egész. A tévé kisméretű szobaantennánkkal is kiválóan elboldogult. Arra is képes, hogy elektromos árammal lássa el azt, így nem szükséges a hálózati áramforráshoz csatlakoztatni. A csatornakeresés és kezelés kifejezetten gyors és kulturált. A rendszermenüből közvetlenül elérhető ez az opció, a folyamat teljes mértékig automatizált. A beépített CI slot hiánya miatt viszont a fizetős műsorokhoz csatlakoztatni kell egy olyan perifériát, amelyen megtalálható ez a modul. Első körben egyébként nem látta az antennát, sőt maga a Csatorna menüpont is zárva maradt, ám egy áramtalanítás orvosolta problémát.

EPG

A Samsung hagyományosan erős ebben a versenyszámban. Odafigyeltek a pofás és használható grafikus felületre éppúgy, mint a könnyű kezelhetőségre. Ez pedig azt jelenti, hogy még azok is könnyedén elboldogulhatnak vele, és átlátják a rendszert, akik életükben először látnak ilyet. Ezt speciel onnan tudjuk, hogy kipróbáltuk. Egy teljesen műszaki analfabéta ismerősömet kértem meg, hogy nézze már meg, próbálja meg használni, és véleményezze. Teljesen jól boldogult az egésszel, hamar belejött a kezelésébe, és kimondottan hasznosnak ítélte.

Egy képernyőn láthatóak a csatornák, a műsorok, a sarokban fut a tévéadás képe, felül pedig rövid leírás olvasható a kiválasztott műsorról. Beállítható, hogy a készülék automatikusan odakapcsoljon egy kijelölt programra, tehát az időzítés is működik. Egy külön felületen meg lehet nézni, hogy miket választott ki az ember korábban, és ezek közül természetesen kedvére törölhet is. A távirányítón található info gomb segítségével egyébként részletes információk is kérhetőek egy adott műsorról, annak kezdési időpontjáról, hosszáról, illetve tartalmáról is, ez nem is szokatlan. Egyedül az hiányzik, hogy stílus szerint is ki lehessen listázni a programokat.

60 hüvelyk

Nem túl gyakran adatik meg, hogy egy ekkora gigászt állítsunk fel a tesztlaborként funkcionáló szobában. Sőt, ez a legnagyobb tévé, amivel addig dolgunk volt, és az élmény egyszerűen mellbevágó. A 40-48 colos tévéket hamar meg lehet szokni, de egy ekkora óriás más. Olyan, mintha tényleg egy mozi költözött volna az emberhez. Nem lehet egyenlőségjelet tenni e között és a között, ha egy kisebb képarányú modellt közelebbről néz az ember, mert egy ekkora darab uralja a helyiséget, eltörpülnek mellette az addig normális méretűnek tűnő tárgyak, a könyvespolcok vagy épp a lámpa. Olyan ez, mint a drog: most már mindig arra fogok vágyni, hogy egy ilyen méretű tévé feszítsen a falamon. És persze bele se merek gondolni, hogy milyen lehet egy 80 vagy 85 hüvelykes modellt bepakolni a szobába. Ez egyébként már tipikusan az a méret, ami mellé dukál egy normális házimozi szett. Az ugyan bármilyen megjelenítőt fel tud dobni, még egy netbookot is, de ide úgy kívánkozik, mint a tejszínhab tetejére az eper.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!