ROG Strix Scar III: notebookot a játékosoknak!

Kipróbáltuk, mit kínál a komoly, akár esportban gondolkodó játékosokat célzó ROG Strix Scar notebookok harmadik generációja.

Billentyűzet, hang, üzemidő és értékelés

Egy ASUS gamer periféria nem lehet meg RGB nélkül – ez az AURA Syncet jegyző cégnél kötelező, így természetesen nemcsak a gépház alsó peremére kerültek színes fények, de a billentyűzetet is színesbe öltöztethetjük. Igaz, nem gombonként, csak zónákra osztva tudjuk a világítást szabályozni, viszont azt szinkronizálhatjuk az összes többi ROG eszközzel, ha éppen úgy kívánnánk. A klasszikus WASD négyes, eltérően a többitől, teljes egészében áttetsző, így ezek természetesen erősebben világítanak.


[+]

Ergonómiai szempontból a Scar III billentyűzete a jobbak közé tartozik, határozott, de nem túl kemény visszajelzéssel, kellemes tapintású gombokkal. Dedikált numerikus részt nem kapunk, ezt a különálló fizikai gombokkal rendelkező tapipad helyettesíti a NumPad funkció segítségével. A kiosztás egyébként megszokható, felül pedig még extra funkciógombokat is kapunk, amelyekkel például a ventilátorprofilt választhatjuk ki, illetve előhívhatjuk a ROG monitorozó és például RGB beállításokat kezelő szoftvert.


[+]

Mindenképpen említést érdemel a billentyűzet mellett, jobb oldalon található narancssárga elem is – ez az a bizonyos Keystone, melyről korábban már írtunk. Ez igazából egy apró, NFC chippel rendelkező hitelesítő eszköz, mely a megfelelő ROG szoftverekkel párosítva több funkciót is kínál. Ezek közül talán a legtöbbeket érintő a Shadow Drive nevű, titkosított „meghajtó”, mely akkor látható és használható csak, ha a Keystone a gépben van, ha eltávolítjuk, elérhetetlenné válik. Egyszerű és kényelmes megoldás ez a fontos adatok titkosítására. A másik szolgáltatás az Armoury Crate-ben létrehozott és a Keystone kulccsal párosított profil gyors elérése. A notebook dobozában egyébként egy helyes kis kulcstartóra emlékeztető kiegészítő is lapul a Keystone-hoz.


[+]

Megemlítenénk viszont, hogy a boltokban a Scar III jelen hardverelemekkel rendelkező változatát Keystone nélkül találjuk meg – ez utóbbit inkább a drágább, RTX-szel szerelt verzióknak tartják fent.

Hirdetés

Hangszórók, üzemidő

Az ASUS átlagos, „háttérzene” jellegű felhasználásra elegendő hangsugárzókkal szerelte fel a Scar III-at, melyek nagyjából 120 Hz-ig képesek érzékelhető minőségű mélyhangokat kibocsájtani. A hangerővel egyébként nincs igazán gond, a dinamikatartomány azonban korlátozott, minőségi zenehallgatásra nem ajánlható, de YouTube-ra, telefonálásra tökéletes így is.

Nemcsak a hangsugárzókat lehet röviden elintézni, hanem az üzemidőt is – egy gamer notebook, 45 wattos processzorral, dedikált GPU-val nem arra készül, hogy egész nap akkumulátorról menjen. Az üzemidő minimális felhasználással azért megközelíti a nyolc órát, ami jól mutatja, hogy az Intel Core i7-9750H elég ügyes, ha energiatakarékosságról van szó (és persze ilyenkor a GTX 1660 Ti helyett az integrált UHD Graphics 630 teszi a dolgát).

Akkumulátorról persze játszani biztos nem fogunk tudni, és nem csak azért, mert nagyobb terhelésen alig több mint egy órát bír a hivatalosan 66 (de tesztgépünkben csak 61) Wh-s akkumulátor, hanem azért sem, mert hálózati táp nélkül a CPU és a GPU is csak limitált szintre hajlandó felpörögni. Mindezzel egyébként a Scar III nem lóg ki a gamer notebookok kategóriájából, nem is kritizálnánk érte.

Értékelés

Nem a ROG az első márka, mely eszünkbe jut, ha jó ár/érték arányú notebookot keresünk, de a tesztelt Scar III esetében mégis azt kell mondanunk, hogy ez egy tudásához mérten teljesen elfogadható árú gép lett! Bár a Core i7-9750H+1660 Ti páros nem csúcskonfiguráció, ereje elég ahhoz, hogy a 1080p-s, 144 Hz-es panel képességeit maximálisan kihasználhassuk, mindehhez pedig megfelelő társ a 16 GB RAM és az 512 GB SSD.


[+]

A gép ebben az összeállításban tehát egy jól kiegyensúlyozott kerek egész, mely ugyan a melegedés és a zajos hűtés, illetve még inkább a G-Sync hiánya miatt behúzhat magának egy fekete pontot, viszont összességében igényes kivitelű, az olyan extrák, mint az RGB és a NumPad pedig már tényleg csak a színes cukorkák a torta tetején.


ASUS ROG Strix Scar III notebook

Wombath

Az ASUS ROG Strix Scar III notebookot az ASUS hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés