Pa-pi-pu-pe-po, jaj-de-szívató
Nincs kifejezetten jó ritmusérzékem, és nem is játszom hangszeren, de kifejezetten imádom a ritmusalapú videójátékokat, legyen az Guitar Hero, Metal: Hellsinger vagy épp a Crypt of the Necrodancer. Sőt, úgy gondolom, hogy a maga módján a legtöbb akciójáték is ritmusjáték – főleg a soulslike-ok. Azonban egyik alkotás sem kínál olyan egyedi megközelítést, mint a Rhythm Paradise, ami idén 20 éve, hogy szórakoztatja a Nintendo-konzolok birtokosait. A WarioWare-szériához hasonlóan minijátékok gyűjteményét kínálja, azzal a különbséggel, hogy itt minden a ritmusra és a zenére van felhúzva. Az utolsó epizód 2015-ben jelent meg, azonban az korábbi részek kínálatát gyúrta egybe, így gyakorlatilag a 2011-es Rhythm Paradise Fever óta nem volt részünk új epizódban. Azonban most itt a Rhythm Paradise Groove, hogy több mint 100 játékkal alakítsa a ritmus oltárává a Switch-et.
A képlet végtelenül egyszerű. Fokozatosan válnak elérhetővé különféle minijátékok, amelyekben mindenféle vicces, jópofa szituációba kerülünk. Az első bevezetőben például fehér, csak lábakkal rendelkező, golyószerű lények menetelnek előre és ugrálnak át karikákon. Minden ugrásnál sorban kántálják, hogy „pa-pi-pu-pe-po” (építve a japán ábécé alap szótagjaira): pontosabban mi vagyunk a „pa”, ha időben nyomjuk a gombot. A kamera direkt olyan szögben van elhelyezve, hogy vizuálisan nehezebb legyen eltalálni az időzítést, és így tényleg ritmusérzékünk dolgozzon. Minden szegmens elején van egy (szerencsére átugorható) oktatórész, ami bevezet az aktuális fő tevékenységbe... Ha teljesítjük a feladatot, jön a következő, minden negyedik után pedig egy remix vár, ami, ahogy neve is utal rá, összefűzi a korábbiakat.
[+]
A játék külön ki is hangsúlyozza, hogy a ritmust kapjuk el, ezért állandó zavaró vizuális tényezőkkel próbál erre nevelni. Például a kezdeti menetelő „pa-pi-pu-pe-po” lényeknél besötétül a kép, hogy csak saját karakterünket lássuk. Maguk a témaválasztások és a zavaró tényezők egyébként elképesztően jópofák és viccesek: irányíthatunk élelmet a zugukba eljuttató rákokat, akik elé lekerül egy sörösdoboz; lehetünk háttértáncosok, ahol az előadó mögött kell teljesítenünk; részt vehetünk egy akadálypályán, ami beglitch-csel és begyorsul, miután elnyúlik a kép; zúzhatunk ütemre fém üdítősdobozokat egy masszív cica felügyelete alatt; repíthetünk tavirózsalevelekről békákat a magasba, miközben a kamera megvadul, elénk ugrik egy táncoló cimboránk vagy épp a fröcsögő víz ködösíti látóterünket – és így tovább. A cél tehát egyértelműen az, hogy a zenére és az ütemre hangolódjunk, más ritmusjátékokhoz képest meglepően egyszerű módon.
[+]
Mindez pedig elképesztően szórakoztató, és állandóan mosolyt csalt az arcomra. Pontosabban: így volt ez eleinte, még mielőtt szembesültem volna azzal, hogy a Rhythm Paradise Groove egyébként milyen elképesztően szigorú is. Ez önmagában persze nem probléma, de mindenki készüljön fel arra, hogy a siker nem jön könnyedén, az extra tartalmak feloldása pedig komoly elköteleződést igényel. Minden pálya teljesítése után négy értékelést kaphatunk: az első a bukás, amivel nem enged tovább a program; a következő kettő az elégségesnek és jónak feleltethető meg; míg a csúcs (kezdetben) a „lenyűgöző” (vagy később) „szuper”, ami egy érmével jutalmaz.
[+]
Hirdetés
Ha elég érménk van, akkor extra minijátékokat és plusz lehetőségeket oldhatunk fel, de ezekre később térek ki. A maximalisták pedig elképesztően komoly kihívásokkal nézhetnek szembe. Azokon a pályákon ugyanis, ahol elnyertük az érmét – ami gyakran szinte hibátlan végigjátszást követel meg –, véletlenszerűen elérhetővé válhat a tökéletes futam lehetősége. Ilyenkor három lehetőségünk van hibátlanul végigcsinálni a minijátékot, hogy elnyerjünk egy szívecskébe zárt P-betűs pecsétet. Ha ez nem lenne elég, akkor megkísérelhetjük zsinórban háromszor abszolválni ezt, ami után jutalmunk egy szivárványos-szíves P-betű, plusz az „éjszakai mód” az adott játékhoz. Utóbbi azt jelenti, hogy vakon, szimplán a hangokra hagyatkozva kell teljesítenünk a pályát. Mindez pedig jópofa kis képregényeket és extra infoszösszeneteket eredményez, no meg kidagadó ereket és görcsölő izmokat, ahogy mindent bevetve próbálunk a ritmusra, az ütemre koncentrálni.
[+]
Ebbe csak azért mentem bele ennyire részletesen, hogy ezzel is szemléltessem: a hangon és a ritmuson van a hangsúly. (Meg hogy dicsekedjek, haha!) Ezekkel a megoldásokkal is egyértelműen abba az irányba terel a program, hogy átadjuk magunkat a ritmusnak és a zenének. Ha pedig ez sikerül, elképesztő flow-ba tudunk kerülni, még úgy is, hogy mennyire szigorú és kíméletlen tud lenni az értékelés. Amennyire élveztem, ugyanannyira bosszankodtam azon, hogy egy-egy szakasz után miért nem kaptam meg azt a fránya érmét. Viszont tényleg azt éreztem, hogy egyre jobb a ritmusérzékem, egyre inkább a hangokra fókuszálok, néha pedig becsuktam a szemem vagy félrenéztem, hogy ne zavarjon a vizuális kavalkád. A Rhythm Paradise Groove így egyszerre tud maximalista mennyország és pokol is lenni, ugyanis rengeteg mindent lehet megnyitni benne, de óriási elköteleződést igényel, masszív kitartást és lézerpontos fókuszt.
Tam-ta-tamm, már-megint-el....
Az extra tartalmak egy része a már említett, egyszerű kis képregényekben vagy vicces történetekben merül ki, azonban vannak plusz játékmódok is. Például részt vehetünk egy tapsolós vetélkedőn, ahol a műsorvezetőt kell leutánoznunk; gördeszkázhatunk kockacukrokon, tojásokon és keksztornyokon átugrálva; hintázva elrúghatjuk minél távolabbra a cipőnket vagy baglyokkal huhoghatunk. Van egy elképesztően komplex dobiskola, ahol mindenféle ütős hangszert tanulhatunk meg kezelni, illetve egy soundboardon magunk is összeállíthatunk dallamokat az elérhető hangeffektek segítségével. A legösszetettebb pedig a Beatspell, egy gyakorlatilag különálló, RPG-elemekkel fűszerezett alkotás.
[+]
A Beatspellben démonokkal kell megküzdenünk, ritmusra hajtva végre a varázslatokat. A különféle ellenfelek más-más tempót diktálnak, nekünk pedig egyensúlyoznunk kell a támadás és a gyógyítás között. Idővel még több és még komplexebb bűbájok nyílnak meg előttünk, amik építenek az elementális gyengeségekre vagy épp erősítenek minket. A tűz ellen a víz, a víz ellen az elektromosság hatékony, de tudunk majd méregfelhőt kibocsátani vagy épp támadóerőnket vagy védelmünket ideiglenesen növelni. Bizonyos varázslatokhoz az ütemek közé is be kell ékelni gombnyomásokat, ami meg tudja bolondítani a folyamatot. Plusz, időnként vannak furcsa szörnyek, akik szokatlan tempót diktálnak, és itt már akár negyedütemekben is gondolkodnunk kell.
[+]
A Beatspell ráadásul meglepően mély és komplex, miközben időnként kíméletlen kihívásokat kínál. Az egyre összetettebb mágiák feloldása mellett elveszítjük vizuális ritmussegítőnket, így itt is csak a hangzásra kell összpontosítanunk. Ez elképesztően nehéz tud lenni a nagyon gyors ütemű főgonoszoknál, gyakran frusztrálóvá téve egy egyébként nagyon innovatív és élvezetes élményt. A fő sztori mód teljesítésével pedig még egy roguelike mód is megnyílik még több lehetőséggel és extrával; szerintem bámulatos, hogy még ezt is sikerült beleszuszakolni a programba. (A Beatspell fejezeteihez egyébként szintén érmékre van szükség.)
[+]
Persze mindennek a lelke maga a muzsika, ami tökéletesen illeszkedik a játékmenethez. Ismét Tsunku♂ a producer, aki a kezdetek óta felelős a szériáért. A művész igen meghatározó alak a japán zene világában, 2014-ben viszont torokrákkal diagnosztizálták, rá egy évre pedig kiműtötték a hangszálait a kezelés részeként, így talán nem meglepő sajnos, hogy azóta kevésbé aktív, és hogy ennyi idő kellett egy új Rhythm Paradise epizódhoz. Őszinte leszek: kész csoda, hogy ezek után motivált volt egy új fejezetre, mert talán nem kell magyarázni, hogy egy ilyen jellegű, önmagában is nyomasztó diagnózis milyen hatással lehet valakire, aki a hangjával (is) keresi a kenyerét. A zene iránti szenvedélye azonban nem hagyott alá, a tragikus háttér ellenére pedig kiválóan átadják a dallamok ezt a bohókás, bolondos, dinka hangulatot, amit árasztanak magukból a minigame-ek is. Nem mondom, hogy külön hallgatnám őket, de remekül illeszkednek az élményhez, és jellegükből fakadóan ideálisak arra, hogy el tudjuk kapni a ritmusukat.
[+]
Szóval a Rhythm Paradise Groove egy kiváló alkotás, tele tartalommal, feloldható extrákkal és rengeteg humorral. Szépsége egyszerűségében rejlik, és abban, ahogy rávilágít arra: hiába hitted, hogy nincs, könnyen lehet, hogy neked is van ritmusérzéked. Arra persze fontos felkészülni, hogy az alap végigjátszás rövid, viszont a széria és még inkább ezen epizód szerves része, hogy újra és újra nekiveselkedjünk a próbatételeknek, hajhászva azt az elsőre elérhetetlennek tűnő kiváló fokozatot. Néha úgy éreztem magam, mint egy emberi metronóm, stabilan tartva az ütemet például a stockfotók előtt folyamatosan pacsizó brigád esetében; máskor pedig mint valami megszállott kántáltam azokat a szavakat, amiket ki véltem hallani a dalokból. Hiába tud elképesztően frusztráló is lenni, óriási élmény, és nagyon örülök, hogy a Nintendo befektetett újra egy ilyen a legjobb értelemben bizarr alkotásba. Rengeteg órányi nyomkodás után pedig tényleg úgy érzem, hogy fejlődött a ritmusérzékem, amit kamatoztathattam a PS-en elérhető, szintén egyedi, szintén gyilkos Gitaroo Manben... no de az egy másik történet.
A Rhythm Paradise Groove kizárólag Switch-re jelent meg.
A tesztjátékot a kiadó Nintendo biztosította.
Georgiadisz Leonidas
Összefoglalás
A Rhythm Paradise Groove újra az a minijátékokból összeállított, ritmusalapú gyűjtemény, amit a széria már 20 éve képvisel. Tele van szeleburdi, dilis élményekkel, de a jópofa látszat ne tévesszen meg: gyakran megy vérre az egész, ugyanis a program nagyon szigorú.
A Rhythm Paradise Groove pozitívumai:
- Kiváló játékélmény;
- rengeteg extra tartalom;
- imádnivaló humor.
A Rhythm Paradise Groove hiányosságai:
- Elképesztően szigorú;
- számos feloldható elem sokaknak elérhetetlen lehet;
- egy-két irritáló szegmens.
