Lélektelen sereg
Nem sok olyan játéksorozat létezik, amelynek családfája olyan göcsörtös és szerteágazó lenne, mint az anno 1987-ben Digital Devil Story: Megami Tensei címmel (regényfeldolgozásként!) induló szériáé. Kísérletezős mellékszálaiból mára önálló lábon is megálló franchise-ok nőtték ki magukat – ember legyen a talpán például, aki össze tudná számolni a Persona-környéki játékokat. Ennél jóval kevésbé ismert melléksorozatot képvisel az öt Devil Summoner játék is – ezek általában a történelmi (bár persze démonokkal teli) Japánba vezetnek, mellőzik a gimnazista élet mindennapjait, történetük pedig általában mágikus detektívmunkára és démonokkal operáló ősi klánok küzdelmeire építenek. A sorozat két, egykor PlayStation 2-re megjelent epizódja is egy bizonyos Raidou Kuzunoha démonidéző ügyeivel foglalkozik – és az Atlus sokak meglepetésére ezek közül az elsőből készített most egy kicsit felújított verziót.
Annak, aki kicsit is ismeri a kiadó felhozatalát az utóbbi tíz évből, azt rengeteg játékelem régi barátként fogja köszönteni: sok más ismerős elem mellett itt is találkozhatunk az apró helyszínekkel, végtelenségig vívhatjuk a szörnyek elementális sérülékenységére építő harcokat, fejlődésünk kulcsfontosságú elemét pedig a besorozható és kombinálható démonok jelentik. A Raidou-játékok azonban legalább egy szempontból új színt hoztak az Atlus-játékmenetbe: a csaták valós időben zajlanak, és hősünk kombóit, kitéréseit és varázslatait direkt irányítással, az időzítésre is odafigyelve indíthatjuk el. Ezzel párban működik egy másik, ritkán látott megoldás: Raidou az egyetlen igazi csapattag, és a harcba is legfeljebb két démon kísérheti el, akik önállóan tevékenykednek körülöttünk – mi csak azt tudjuk megszabni, hogy használhatnak-e varázspontokat is.
[+]
Bár a csaták sokkal fürgébbek, mint a csaknem 20 éve megjelent eredetiben (ráadásul ott még csak egy démon kísért minket), egy kicsit még a javítások ellenére is egyszerűnek hatott. Jó lenne, ha a területre ható támadásokat szabadon helyezhetnénk, igen hasznos lett volna egy igazi védekezés gomb, és én némileg bővebb démontaktika-beállításnak is örültem volna – és hát abba a két szem kombóba is bele lehet unni, amit Raidou minduntalan ismétel. Szerencsére a harcrendszer alapjai ettől függetlenül is jól működnek, ami elsősorban a gyenge és az erős támadások közti különbségtételben nyilvánul meg. A sebzéskülönbség ezek között jóval hangsúlyosabb, mint egy hasonló rendszert használó akciójátékban, de mivel a gyenge támadásokkal lehet a legegyszerűbben MAG-ot, azaz varázspontokat termelni démonjaink varázslataihoz, kulcsfontosságú az ezek közti válogatás. Mivel a rendszer a klasszikus Atlus-harcok valós idejűvé tett változataként is felfogható, természetesen az is roppant fontos eszköz, hogy ellenfeleink gyengéit ki kell használni: a fagyos démonokat égetni kell, a széllel operálókat villámcsapással kell büntetni, a halálenergiát használókat pedig fénymágiával kell purgálni. Ez nem csak extra erősen pusztít, de kellemesen hosszú időre le is bénítja őket, lehetővé téve extrém sebzések bevitelét.
[+]
Hirdetés
A démonokat ezúttal nem harc után, afféle kincsként kaphatjuk meg, hanem a csaták során, tulajdonképpen egy speciális manőverrel kényszeríthetjük őket a csatlakozásra (ha elég magas a szintünk). Ezt követően a már ismert módszerekkel lehet őket keresztezni, folyamatosan egyre erősebb fajtákat megnyitva – és persze képességeket átörökítve. A démonok egyébként nem csak harcban támogatnak minket, de a civilek számára láthatatlanul, de mindenhol követnek és segítenek minket. Minden démon képes néhány „békés” manőverre is: gondolatolvasás és vízfagyasztás, repülés és lopakodás, telekinézis és láthatatlan-látás segítik Raidou-t a munkája során. Néha ez csak valami bónusztárgy miatt érdekes, de rengetegszer kell ezeket a sztoriküldetések során is használni. Sajnos hiába akarja a játék a detektívmunkát bemutatni, ezek a részek szinte mindig maguktól értetődők, maximálisan scripteltek, és igen sokszor amúgy is a szájunkba rágja a megoldást Gouto nevű fekete macskánk.
[+]
Sajnos a Raidou Remastered ugyanúgy fogja a kezünket, mint az Atlus többi játéka: ménkű nagy ikon jelzi, hogy hová kell menni (akkor is, ha éppen tanácstalanul keresünk valakit), a picit is gondolkodást előrevetítő helyzetekben pedig Gouto árulja el a megoldást. Ezt óriási nagy ziccernek érzem – az új kiadás tökéletes lehetőség lett volna, hogy akár csak opcionálisan a játékosra bízzanak egy kis agymunkát. Már csak azért sem érzem túlzásnak ennek elvárását, mert amúgy a fejlesztők belenyúltak az eredetibe, és nem is csak a harcokat illetően. Kaptunk 50 új démont, nehézségi szinteket és quicksave lehetőséget, angol és japán szinkront, és még a random csatákat is lecserélték egy olyan megoldásra, ahol a pályákon mindig látjuk az ellenfeleket. Még sok-sok játékóra után is zavart viszont, hogy a fix kameranézetek nem működnek együtt Raidou mozgatásával – akadt egy-két mellékutca, ahová rémálommal ért fel bemanőverezni karakterünket.
[+]
A Raidou Remastered egy furcsa jószág – 1931-ben játszódó története sokkal érdekesebb, mint például a távoli utód Soul Hackers 2 bizarr futurisztikus világa. Már csak azért is, mert az eredeti írók mindent belegyömöszöltek, ami csak az eszükbe jutott, így aztán az egyszerű lányrablással induló történet nem csak Raszputyint vonultatja fel, de gigászi szuperfegyvereket és időmanipulációt is felvonultat azért, hogy a lehető legkevésbé legyen kiszámítható. Mivel a végigjátszás ezúttal valószínűleg mindenkinél 30 óra alatt marad, ez kellemesen tömény, üresjáratok nélküli nyomozást – vagy hát ikonkövetést – jelent. 2006-hoz képest dicséretes előrelépéseket mutat fel a harcrendszer és úgy általában a játékmenet – a 2025-ös elvárásokhoz viszont még így sem sikerült eljutni. Egy teljes remake sokkal jobb végeredményt szült volna, és a magam részéről örülök annak, hogy a Persona-játékok kapcsán az Atlus is pontosan e véleményen van.
A Raidou Remastered: The Mystery of the Soulless Army PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Switch-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.
A tesztjátékot a magyar forgalmazó Cenega Hungary biztosította.
Bényi László
Összefoglalás
A Devil Summoner-szériát ironikus módon a Persona-sorozat harmadik résszel berobbanó népszerűsége tette mellékvágányra. A Raidou Remastered sok mindent tesz azért, hogy a 2006-os eredeti játszhatóbb legyen – például a harcrendszert egyszerűen átemelték az e téren sokkal jobb folytatásból –, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy igazán bele lehessen merülni az amúgy kellemesen őrült, és kellemetlenül kézenfogva vezető kalandba.
A Raidou Remastered: The Mystery of the Soulless Army legfőbb pozitívumai:
- Az 1931 mágikus Tokiója nagyszerű környezet;
- 50 új démon, bármikor lehet menteni, új szinkron;
- lényegében megkapta a folytatás sokkal jobb harcrendszerét.
A Raidou Remastered: The Mystery of the Soulless Army legnagyobb hiányosságai:
- Egy teljes remake tudta volna kiemelni a játék előnyeit;
- hiába javult sokat, a harcrendszer még így is egyszerű;
- kamerahibák és előre elárult megoldások zavarnak be.
