Radium Reactor XT – épített PC-t a boltból

A készre szerelt konfigurációk táborából egy felsőbb kategóriába tartozó modellt teszteltünk.

Bevezetés, konfiguráció

Aki nem szeretne vagy nem tud magának számítógépet összeépíteni, de a márkás PC-k árait sokallja, az a nagyobb boltokban rendszerint választhat magának többféle, előre összeválogatott konfigurációból is. Ezek a polcokon amúgy is megtalálható alkatrészekből állnak össze, így nélkülöznünk kell az egyediséget, ami persze a későbbi bővítések, javítások esetén előny is lehet, ugyanakkor az árak is kedvezőbbek, mintha a komponensek mellett még a márkanévért vagy extrém dizájnért is fizetnénk. Sőt: ha szerencsénk van, akkor még annál is olcsóbban jöhetünk ki, mintha ugyanezeket a komponenseket magunk szerelnénk össze.


[+]

Tesztünk alanya most éppen egy ilyen „bolti PC”, mégpedig a Radium Reactor XT, mely felső kategóriás, Intel-alapú konfigurációt kapott, játékra is ajánlható és még a LED-es beltéri világítást kedvelőknek is képes a kedvében járni.

Konfiguráció áttekintése

A Reactor XT összeállításakor a Radium alapnak egy Core i7-8700 processzort választott, melyet 2 x 8 GB DDR4-3000 memóriával párosított, a grafikai feladatokat pedig egy GTX 1070 grafikus kártyára bízta. Mindezek mögé egy 500 GB-os NVMe SSD, illetve egy 3 TB-os HDD került, az egész rendszert pedig Alpenföhn hűtő és Raijintek ventilátorok igyekeznek hűvösen tartani. A komponensek számára a helyet egy NZXT S340 ház, az energiát pedig egy 650 wattos Seasonic Focus+ tápegység biztosítja.

Specifikációk
Termék megnevezése Radium Reactor XT
Alaplap ASUS ROG Strix B360-G Gaming
Processzor Intel Core i7-8700 – 3,2/4,6 GHz, 65 W TDP
Memória 2 x 8 GB Kingmax Zeus Dragon RGB DDR4-3000
Grafika Gigabyte GeForce GTX 1070 Mini ITX OC 8G
Adattároló - 500 GB Samsung 970 EVO SSD
- 3 TB Toshiba HDD 7200 rpm, SATA III
Optikai meghajtó nincs
Kommunikáció - Intel I219-V Gigabit Ethernet
Interfészek Házon:
- 2 db USB 3.1 Gen1 Type-A
- különálló audio ki- és bemenet
Alaplapon: - 1 db PS2
- 2 db USB 3.1 Gen2 Type-A
- 2 db USB 3.1 Gen1 Type-A
- 2 db USB 2.0 Type-A
- Gigabit Ethernet
- HDMI
- DVI-D
- optikai digitális hangkimenet
- analóg többcsatornás hangkimenet
- analóg vonalszintű hangbemenet
Videokártyán: - 2 db DVI
- HDMI
- DisplayPort
Hűtés CPU:
- Alpenföhn Ben Nevis hűtő
Egyéb:
- 2 db Raijintek Aura RED 12 cm ventilátor
Tápegység Seasonic Focus Plus 650 watt
Számítógépház NZXT S340
Termék honlapja Radium Reactor XT
Fogyasztói ár 489 990 forint
Garancia 3 év

Ház és tápegység

Vizsgáljuk most akkor meg részletesebben is a komponenseket! Kezdjük mindjárt a házzal: az NZXT S340 nem egy mai darab, annyira, hogy mi például több mint három éve teszteltük. Ettől még nincs miért szégyenkeznie, mert az anno ajánlott minősítést érdemlő gépház ár/értékben most is a jobbak között van, a Radium által választott, fényes fekete színű, ablakos oldalpanellel szerelt változat pedig jól illeszkedik ahhoz a vörös világításhoz, amit az összeszerelést végzők választottak.


[+]

Az egyetlen, amit az S340 kiválasztása ellen felhozhatunk, a mérete: mint látni fogjuk, a többi komponens elférne egy microATX házban is, így egy kompaktabb PC építése is lehetséges lett volna. A nagyobb S340 előnye – azon kívül, hogy a földre helyezve kényelmesebb elérni a felső csatlakozókat – a későbbi bővíthetőségben mutatkozhat meg. Egyébként amennyiben az S340 mégsem nyerné el tetszésünket, a Reactor XT a hozzá tartozó weboldalon más házakkal is rendelhető.

Nem szükséges kritizálni a tápegységet sem, a Seasonic megbízható márka, a teljesen moduláris Focus Plus széria pedig 80+ Gold minősítéssel rendelkezik, így a hatékonysággal sem lesz problémánk. A teljes hardver zajszintjét segít majd kordában tartani a hátoldalon található kapcsolóval aktiválható passzív üzemmód is, aminél a 12 cm-es ventilátor 30%-os terhelés alatt kikapcsol – ez a 650 wattos teljes kapacitást figyelembe véve 195 wattot jelent, ami bőven meghaladja például az irodai munkák, böngészés alatt mért fogyasztást, sőt a tisztán CPU-alapú terheléssel is csak megközelíteni tudjuk ezt az értéket. Természetesen a konfiguráció igényeit az 550 wattos Focus Plus modell is ki tudná elégíteni, de ez sem az áron, sem a fogyasztáson nem csökkentene számottevő mértékben.

Konfiguráció elemzése

Alaplap, CPU, memória

Bár ATX házba került, a Reactor mégis alapvetően egy microATX méretű PC szeretne lenni, ahogy az az alaplapnak választott ASUS ROG Strix B360-G Gamingből is látszik. Bár a ROG Strix család tagja, azért ez mégis csak egy belépőszintű modell, hiszen a B360 lapkakészletre épül – ennek megfelelően például a processzor tuningjára nincs lehetőségünk és egyben a DDR4-3000 memória is kicsit feleslegessé válik, hiszen itt DDR4-2666 sebességen fog üzemelni, igaz, az 3000 MHz-es XMP profilnak megfelelő időzítésekkel (a Radium volt olyan kedves, és ezt már beállította a UEFI-ben). A tápellátást biztosító egységeket masszív bordázat hűti, a melegedéssel tehát nem lesz probléma.


[+]

Visszatérve az alaplapra, ezen négy memóriafoglalat, két x16-os és két x1-es PCIe sín található. A lapkakészlet limitációi miatt itt csak az első, egyébként fémerősítésű foglalat dolgozik x16-os kiosztásban, a másodiknál x4-es sebességet kapunk, és ezek nem is módosíthatóak úgy, mint például a Z370 esetében lehetne. Mivel előre összeállított konfigurációról beszélünk, ez nem baj, az NVMe SSD pedig úgyis a lapkakészlethez csatlakozik (a B360 nem támogatja a CPU-hoz kapcsolódó PCIe tárolót), amely további 12 sínt kínál. Szintén a lapkakészletnek köszönhetjük, hogy két 10 Gbps sávszélességet kínáló USB port is került hátulra, ezeken felül ennél az alaplapnál még a kategóriában megszokottnál jobb hangrendszert (SupremeFX S1220A) is kapunk. Egy szó mint száz, a B360-G Gaming egy jó ár/érték arányú választás ebbe a gépbe.

Hirdetés

Processzorból az Intel Core i7-8700-at kapjuk – hat mag, 12 szál, 3,2 GHz-es alap- és 4,6 GHz-es egymagos Turbo órajel: látszik, hogy nem kispályás alkatrészről van szó, és illeszkedik is a játékosokat megcélzó irányvonalba. Azon lehet vitatkozni, hogy megérné-e a valamivel gyorsabb, de drágább K változat beépítése – alighanem nem, hiszen annak tuningpotenciálját itt nem használhatnánk ki, az órajelekben mutatkozó előny pedig nem biztos, hogy arányban lenne az árbeli különbséggel.

A memóriákra kérdésére visszatérve, két darab 8 GB-os Kingmax ZEUS Dragon DDR4-3000-es modul dolgozik a gépben, mint említettük, DDR4-2666-os sebességgel. A memória mennyisége elegendő, a hőelosztó lemezek mögött elrejtett RGB LED-ek pedig képesek együttműködni az AURA Synckkel.

Videokártya, adattároló

Egy játékra ajánlott konfigurációban kiemelten fontos a grafikus kártya. Ebben a szerepben itt egy Gigabyte GeForce GTX 1070 8G OC ITX dolgozik, az a modell, amelyet mi is teszteltünk már. Egyértelmű, hogy a gép összeválogatásakor az aktuális beszerzési ár döntött, hiszen egy microATX alaplapra, egy teljes méretű ATX házba került egy Mini-ITX gépekhez ajánlott VGA, amely kis mérete miatt pont, hogy sem tuning, sem zajszint szempontjából nem a legjobb. Ennek ellenére azt megjegyeznénk, hogy mint tesztünkben is kiemeltük, a Gigabyte aprósága a körülményekhez képest kifejezetten jól teljesít. Az OC rövidítés itt enyhe, 25-50 MHz-es gyári tuningot jelöl, csak ezért, önmagában nem lenne érdemes ezt a modellt választani.

SSD és HDD teljesítménye SSD és HDD teljesítménye
SSD és HDD teljesítménye [+]

A háttértár a mai asztali gépeknél gyakorlatilag klasszikusnak mondható, SSD+HDD páros – az utóbbi egy 3 TB-os Toshiba egység, elegendő kapacitással egy húzósabb Steam előfizetéshez és jó pár évadnyi sorozathoz, az előbbi pedig a Samsung 970 EVO 500 GB-os változata, amely az NVMe kategóriában kiváló választás, és bőven elég nemcsak a Windows és a gyakran használt applikációk tárolására, de marad rajta hely arra is, hogy az aktuálisan legtöbbet használt néhány játékot ide tegyük a jóval lassabb betöltést kínáló HDD helyett. Ezt figyelembe véve mindenképpen dicséretet érdemel, hogy az olcsóbb 250 GB-os modell helyett a nagyobb, 500 GB-os verzióval szerelték ezt a gépet.

Nagyon amatőr hiba lenne – és szerencsére a gépet összeszerelők nem is estek ebbe a hibába –, ha az alaplap x2-es interfészt kínáló M.2-es foglalatába szerelték volna az SSD-t, de az az őt megillető, x4-es sávszélességet kínáló foglalatba került.

Összeszerelés, teljesítmény

Az eddig felsoroltakon túl az Alpenfhön Ben Nevis CPU-hűtője, illetve két 12 cm-es Raijintek Aura ventilátor dolgozik a szellőzésen, utóbbiak vörös színű LED-del ellátva, ami nagyjából meg is határozza azt, hogy hogy érdemes beállítani a többi világító alkatrészt az AURA Sync panelen. A szellőzési megoldás egyébként alapvetően a felső traktusra koncentrál, a CPU környezetéből távolítja el a felmelegedett levegőt. Bár használat során nem tapasztaltunk túlzott melegedést, mi azért tettünk volna egy befelé dolgozó légkavarót a videókártya magasságába is, az előlap mögé, ez ráadásul nemcsak a GPU, de az NVMe SSD számára is több friss levegőt biztosítana.


[+]

Egy boltban összeépített PC-nél alapvető elvárás, hogy a kábelezés, a gépház belső „felépítése” is kellő odafigyeléssel készüljön. Ezen a téren ismét jól vizsgázott a Radium: a kábeleket igényesen, a rendelkezésre álló átvezetéseket és az NZXT S340 kínálta kábelcsatornát jól kihasználva vezették el. Egyedül alul láthatunk hosszabb vezetékeket, a ház hangcsatlakozóihoz és az egyik ventilátorhoz vezető kábelek kerültek ferdén elrendezésre, ez azonban az alaplapi tálcán kialakított átvezetéseknek köszönhető.


[+]

Teljesítmény

Nem szeretnénk a szót szaporítani, beszéljenek helyettünk a táblázatok és a diagramok! Mint ezekből is látszik, a Reactor XT azt nyújtja, amit a beépített hardverek alapján várhatunk, általános felhasználásra bőven elegendő, és nem fog zavarba jönni képszerkesztés, videóvágás és más, erőforrás-igényes feladatoktól sem, köszönhetően a gyors CPU-nak és a 16 GB RAM-nak.

Mérés Eredmény
7-Zip Single / Multi 5191 / 38 620 MIPS
Cinebench R15 OpenGL / CPU 135,92 fps / 1373 cb
Veracrypt SHA 256 / SHA 512 235 MB/s / 127 MB/s
PCMark 8 Home Conventional / OpenCL 4037 / 4324
PCMark 8 Work Conventional / OpenCL 3448 / 4635
PCMark 8 Creative Conventional / OpenCL 5275 / 7117
PCMark 8 Office 2013 3045
PCMark 8 Storage (SSD) 4944
PCMark 10 Extended 6014
PCMark 10 Essentials / Productivity 6956 / 5832
PCMark 10 Digital Content Creation / Gaming 7229 / 12 057
SpecWPC 7-Zip Compress* 101,9 s
SpecWPC Handbreak Normal / HQ 74,8 fps / 27,5 fps
SpecWPC Maya Shaded Wire 80,5 fps
SpecWPC Python SciPy* 119,2 s

Persze professzionális vágóállomáshoz dupláznánk a memóriát, és az NVMe háttértár méretét is bővítenénk, ez azonban egy játékra ajánlott összeállítás.


[+]


[+]


[+]

Ezen a téren a várt eredményeket kapjuk: a GeForce GTX 1070 Full HD felbontásban a legtöbb játéknál lehetővé teszi minden szemgyönyörködtető beállítás használatát, aki pedig inkább a felbontást részesíti előnyben, 2560x1440 pixelt is választhat, közepes vagy annál valamivel jobb minőségi szinten.

Tapasztalatok, értékelés

A Radium XT egy halk, de teljesen nem néma konfiguráció: bár a tápegység félpasszív üzemmódban dolgozik, és pusztán a Windows, némi netezés vagy chatelés alatt fel sem pörgeti a ventilátorát, a HDD, a processzorhűtő és a házventilátorok még kihallhatóak a burkolat mögül. Ez alatt a konnektornál 49 wattos fogyasztást mértünk, a CPU hőmérséklete a 22 °C-os szobában 24 °C körül mozgott.

AIDA64 alatt, CPU+FPU terheléssel a fogyasztást 147 wattra tornáztuk fel, a Prime95 futtatásával pedig 167 wattot mértünk a konnektornál. Amennyiben a GPU-t is terhelni kezdtük, 278 wattig emelkedett a gép energiaéhsége, majd némi tuninggal is megpróbálkoztunk, az 1900 MHz-re húzott VGA-val 286 watt lett végül a maximum, amit ki tudtunk hozni a Reactor XT-ből. Mindezek alatt a hűtés, bár hangja erősödött, egyszer sem vált kellemetlenné, hangszíne végig elviselhető maradt, maximális hangerőként 46 dB(A)-t mértünk.

Nem volt probléma a throttlinggal sem, a processzor 4290 MHz-en, a GPU pedig 1860 MHz-en dolgozott, utóbbi 5 perc után körülbelül 1822 MHz-re lassult vissza, miközben a CPU maximális hőmérséklete 58 °C körül, a GPU-é pedig 69 °C körül tetőzött.

Értékelés

Kiegyensúlyozott hardver, esztétikus külső, igényes összeszerelés, és a mai, LED-mániás időkhöz képest kifejezetten visszafogott dizájn – a Radium által összerakott Reactor XT nekünk nem okozott csalódást, és valószínűleg annak sem fog, aki ezt választja a különböző bolti összeállítású PC-k közül.


[+]

A legnagyobb vetélytárs persze ilyenkor sosem egy másik bolti PC, hanem az otthoni összeszerelésben készülő számítógép, amivel összevetve a Reactor XT sem adja meg azt az örömöt, amit egy saját magunk által összeépített konfiguráció első elindulása nyújt – ugyanakkor aki ezt nem is igényli, annak nyugodt szívvel ajánljuk a Radium gépét, nem fog benne csalódni. Aki pedig szereti maga össze- és beállítani számítógépét, az alighanem más hardvert választ úgyis, hiszen ebből a példányból hiányoznak a tuningolással kapcsolatos lehetőségek.

Felmerülhet a vásárlóban az is, hogy vajon a félmilliós ár reális-e ezért az összeállításért? A válaszunk az, hogy – sajnos – jelenleg teljes mértékben az: az Intel gyártási nehézségei, a csúcson bóklászó memóriaárak, a még mindig érezhetően drága grafikus kártyák mind-mind okai annak, hogy ilyen nagyságrendű összeget kell a boltban hagynunk ezért a teljesítményért.


Radium Reactor XT számítógép

Wombath

A Radium Reactor XT számítógépet Radium.hu biztosította a teszthez.

Előzmények

Hirdetés