Bevezető

A tavalyi évben végre igazi konkurenciát kapott a full frame szenzoros MILC kamerák piacán az a Sony, aki már 2013 óta sorra mutatja be megoldásait, miközben a két legnagyobb kameragyártó, a Canon és a Nikon továbbra is inkább a DLSR-ek mellett tette le a voksát, ezzel egyeduralkodóvá válva a kategóriában. Ám a tükörreflexes masinákat technikai fejlődés tekintetében hamar lehagyták tükör nélküli riválisaik. Ez láthatóan a Canon és Nikon felhasználóknak is fájó volt, hiszen a Prohardver közösségében is többen váltottak más rendszerre, és mindezidáig az egyetlen, APS-C-nél nagyobb szenzoros opció – a középformátumot leszámítva – a Sony Alpha sorozata volt.

[+]

2018 ősze felé közeledve aztán három konkurens vállalat is szinte egyszerre mutatta be azokat a modelleket, amelyekkel fel kívánták venni a kesztyűt a japán óriással szemben. A sort a Nikon kezdte augusztus végén, aki a pletykáknak megfelelően rögtön két géppel indította el Z szériáját. Őket követte a Canon az általunk már kipróbált EOS R-rel, szeptember végén pedig a Panasonic jelentette be, hogy hamarosan ők is piacra dobják versenyzőiket, a hivatalos barcelonai bemutatón pedig meg is tudtuk nézni közelebbről az újdonságokat. Jelenleg tehát már négy márka termékeiből válogathatnak azok, akik mindenképp full frame szenzorral kívánnak dolgozni, ráadásul a Nikon és a Canon gépeihez olyan gyári adaptert is vásárolhatunk, amivel a tükörreflexes szettünkben található objektíveket is használhatjuk – a Panasonic ilyen szempontból hátrányból indul, hiszen ők ezelőtt m4/3 méretű érzékelőt használtak, az ahhoz tervezett objektívek pedig jóval kisebb képkört képesek kirajzolni, mint ami a nagyobb szenzorhoz szükséges lenne.

[+]

A Nikon két újdonsága, a Z 6 és a Z 7 közti különbséget az eltérő felbontás, az érzékenységtartomány, a fókuszmezők mennyisége és a sorozat sebessége jelenti, tesztünkben a Z 7-et vizsgáltuk meg alaposabban. A Z sorozatú Nikkor objektívek listája jelenleg nem túl hosszú, mindössze két rövidebb telezoom, egy nagylátó zoom, egy 35 és egy 50 milliméteres fix közül válogathatunk; próbánk során a Nikkor Z 24-70mm f/4 S modellt használtuk.

[+]

Fontos megjegyezni, hogy fényképezőgépekről szóló tesztjeinkben nem az elkészült fotók képminőségét vizsgáljuk több száz százalékos nagyításban, ezt a feladatot meghagyjuk a napi szinten ezzel foglalkozó médiumoknak, ugyanis véleményünk szerint azonos felbontás és szenzorméret mellett csupán nüansznyi különbségek vannak a különböző gyártók kamerái között. Mi leginkább a használat közbeni általános tapasztalatokra, a kezelhetőségre és a fotózás élményére vagyunk kíváncsiak.

Specifikációs adatlap

Külső, kezelőszervek

A Z 7 vastagsága mindössze 67,5 mm, ami a DSLR-ekéhez képest jóval rövidebb, 16 milliméteres bázistávolságnak is köszönhető. Ebből kifolyólag az új Z bajonett átmérőjét is növelni kellett a korábbi Nikon modellekhez képest, az 55 milliméteres érték pedig olyan nagy fényerős objektívek csatlakoztatását is lehetővé teszi, mint az állítólag idén piacra kerülő Nikkor Z 58mm f/0.95 S. A bajonettől – szemből nézve – balra két funkciógombot találunk, melyekhez rengetegféle feladatot rendelhetünk. A kicsivel több mint 10 centis magasságnak köszönhetően kényelmesen és biztosan tudtuk tartani a gépet fotózás közben, a markolatra felfért a kisujjunk is, viszont egy kicsit jobban is kinyúlhatna a váz síkjából, az ujjvégeknél alaposan meg volt kopva a burkolat. Nekünk még éppen csak elért odáig az ujjunk, de nagyobb kezűeknek akár kényelmetlen is lehet.

[+]

Szokásos helyén, a váz tetején találjuk a kétállású exponálógombot, körülötte a be- és kikapcsolásra szolgáló gyűrű kapott helyet. Alatta, a markolat elején tapinthatjuk ki az egyik testreszabható tárcsát, párja a váz tetejének hüvelykujjhoz közelebb eső sarkában van. Az exponálógomb alatt három extra gombot találunk, ezek funkciója a Nikon vázaktól megszokott módon a videófelvétel elindítása, az ISO érték kiválasztása és az expozíciókompenzáció. A keresőtől jobbra pihen a felső státuszkijelző, balra pedig a biztonsági retesszel ellátott üzemmódválasztó tárcsa.

[+]

A hátlap legnagyobb részét a 3,2 hüvelyk képátlójú, függőlegesen dönthető, érintésérzékeny LCD foglalja el, melyen 2,1 millió pixelt számolhatunk meg, ha épp nem történne semmi érdekes, amit fotózhatnánk. Felette a másik megjelenítő várja a kíváncsiskodókat egy 3,69 millió pixel felbontású, 0,5” hüvelykes elektronikus OLED kereső formájában.

[+]

A videó és fotó módok között a kijelző fölé pakolt kallantyúval tudunk váltani, középen benyomva pedig a kijelzőn megjelenített információkat tudjuk cserélgetni. A visszajátszás és a törlés gomb a bal felső sarokba került, jobb oldalon a kijelző mellett pedig a fényképezőgépeken megszokott kezelőszervek kaptak helyet, kiegészülve egy apró joystickkal, ami a fókuszpont kiválasztását és a navigálást könnyíti meg.

[+]

Bal oldalon kis gumiajtók mögött rejtőzik az audió ki- és bemenet, a mini HDMI és a töltésre is használható USB 3.1 Type-C csatlakozó, valamint a vezetékes távkioldónak szánt port. Jobb oldalon egy masszívabb műanyag ajtó rejti a váz egyetlen memóriakártya-foglalatát, amibe ráadásul nem is SD, hanem XQD formátumú kártyát helyezhetünk. Ezzel a fajta kártyafoglalattal ritkábban találkozunk fényképezőgépek esetén, mint a sima SD-vel, ebben az esetben viszont meg tudjuk érteni, hisz a 45,7 megapixeles fotóknak és a 4K videóknak kell a sebesség, azt viszont nem értjük, hogy miért nem kerülhetett rá mindkét típusú foglalatból, már csak a párhuzamos mentés lehetősége miatt is.

[+]

A váz alján már csak a szokásos két említésre méltó dolgot találjuk: a negyedhüvelykes állványmenetet és a felszerelt állvány mellett is nyitogatható akkufedelet.

Zaj, dinamikatartomány

A Nikon Z 7 egy 45,7 megapixel felbontású, AA filter nélküli, hátsó megvilágítású (BSI) érzékelőt kapott, mely papíron, specifikációit tekintve nagyon hasonlít a gyártó DSLR vonalának D850 modelljében is található szenzorhoz. A tesztidőszak alatt nagyrészt a Nikkor Z 24-70mm f/4 S objektívet használtuk. A nyers, NEF kiterjesztésű fájlok előhívásához az Adobe Photoshop Lightroom CC szoftvert használtuk, az ezekből létrehozott JPEG képeket 100%-os minőségben exportáltuk.

[+]

A mindennapi használat alatt bátran merészkedtünk akár ISO 6400-as érték fölé is, ha nem a zaj mértékét figyeltük, nem vettünk észre jelentősebb minőségromlást. A fenti összeállításban viszont kifejezetten erre voltunk kíváncsiak, ahol pedig már látszik, hogy a sötét részeket vizsgálva (mint például a fekete kör bohóctól balra eső fele) már ISO 3200-nál elkezd összefolyni a kártya négyzetrácsosan textúrázott felülete, ami alacsonyabb értékeken még tisztán kivehető, 6400-on pedig már szinte kivehetetlen a mintázat. Ezt leszámítva azonban még teljesen használható eredményt kapunk ekkora érzékenységen, némi utólagos zajszűréssel könnyedén orvosolható a probléma. ISO 12 800-on már jelentősen darabosabbnak tűnik a kép, ezért ha tehetjük, inkább a többi beállítással próbáljunk meg világosabb összhatást elérni, és csak legvégső esetben emeljük ilyen magasra az érzékenységet.

[+]

Alapbeállítások mellett a váz láthatóan nem alkalmaz zajszűrést a JPEG-ek előállítása során, a két ábra összehasonlításakor nem találtunk erre utaló jeleket, egy leheletnyivel talán még zajosabbnak is tűnik a tömörített verzió. Élesítést azonban annál inkább, a vonalak sokkal durvábbak a nyers képekből előhívott fotókon, így ha tehetjük, inkább a több digitális utómunkát válasszuk a JPEG fájlok használata helyett, amennyiben számít a részletesség.

Bebukott részek korrigálása (Letölthető RAW fájl) [+]

A dinamikatartománnyal a várakozásoknak megfelelően elégedettek vagyunk, még úgy is, hogy a bebukott részek főleg zöld lombot tartalmaznak. Ennek ellenére az árnyékok kivilágosítása után már szépen kivehetők nem csak az ágak, de a levelek határvonalai is, még a látszólag teljesen fekete területekről is sikerült némi részletet visszanyernünk.

Használat közben

A menürendszer a Nikon DSLR-ekből ismerős felépítést kapta: bal oldalon a fő kategóriák láthatók, ezekbe belépve listás elrendezésben sorakoznak a menüpontok, kiegészítve egy saját oldallal, ahova a kedvenceket menthetjük el. Kilépve élőkép módba rengeteg információt megjeleníthetünk a hátsó kijelzőn, kezdve az alapvető beállításokkal, a hisztogramon és a vízszintjelzőn át a kompozíciós rácsig. A szemérzékelővel ellátott elektronikus keresőn természetesen ugyanezeket láthatjuk viszont, ha pedig meglátjuk a nagyméretű, 3,69 millió pixel felbontású apró kijelzőt, nem is akarunk majd visszatérni a fő monitorra, olyan szép és éles a megjelenített kép. Külön öröm volt rátalálni a -4 és +2 értékek között szabályozható dioptriakorrekcióra, néhány korábbi Nikon DSLR-rel ellentétben itt végre láttuk is, amit a kereső látott, ezzel megúszva az utólagos bosszankodást az esetlegesen előforduló életlen képek miatt.

[+]

A fontosabb beállításokat a felső OLED kijelzőről is leolvashatjuk, ami nagyban megkönnyíti a kisebb magasságokból történő exponálást. Mint már említettük, testreszabható kezelőszervekből is jutott a vázra szép számmal, melyekre több oldalnyi listából programozhatjuk rá a kívánt funkciókat. Ez a szabadság nem mondható el sajnos a két vezérlőtárcsáról, hiszen ezekkel mindössze a záridőt, a rekeszt és az expozíciókompenzációt szabályozhatjuk, ráadásul a funkciókat felcserélni sem tudjuk (legalábbis mi nem jöttünk rá ennek mikéntjére), így meg kell barátkoznunk a gyári beállításokkal. További negatívum a kezeléshez kapcsolódóan, hogy a hátlap jobb alsó sarka egy kicsit zsúfoltra sikeredett, a sok itt elhelyezett funkciógomb miatt gyakran lesz szükségünk fogásváltásra a navigálás során.

[+]

Pozitívum viszont a 12 elemes gyorsmenü, mely élőkép módban az „i” gomb lenyomásával hívható elő, a beprogramozható funkciók száma pedig szinte végtelen, így a legszükségesebb beállításokat maximum két mozdulattal elérhetjük. Az említett nyomógomb felett a konkurensekről ismerős, recés felületű joystickot is megtalálhatjuk, mely a fókuszpont kiválasztását könnyíti meg. Ez a mód mindenképp gyorsabb, mint gombokkal elpötyögtetni a kívánt mezőig, ugyanakkor lassabb, mint az érintőkijelzőn rábökni arra. Utóbbira természetesen megvan a lehetőség, ám csak a monitort használva, az EVF-et vizslatva nem tudjuk érintőpadként használni a hátsó megjelenítőt.

[+]

Ha már szóba került a fókuszrendszer, nem mehetünk el szó nélkül annak teljesítménye mellett sem. A szenzor 90%-át lefedő 493 mező megfelelő kontrasztkülönbség mellett hibátlanul teszi a dolgát, a távoli repülőket is szépen le tudtuk követni, amiben persze szerepe volt az 5 tengelyes szenzorstabilizációnak is. A két rendszer jól dolgozik együtt, éjszaka azonban természetesen lehet találkozni oda-vissza keresgéléssel. Az arcérzékelésről hasonló jókat tudunk mondani, amíg csak egy személy van a képen, rámutatás nélkül megtalálja azt, több arc esetében vagy éjszaka viszont már könnyen összezavarhatjuk.

[+]

Okos gondolat volt az összes csatlakozót a bal oldalra pakolni, és nagy örömmel fogadtuk a Type-C USB 3.1 csatlakozót is, mely a jövőben bizonyára jóval több eszközben lesz megtalálható, mint a micro USB port, így nem lesz szükség minden eszközünkhöz külön kábelre. Az USB 3.1 nyújtotta nagyobb adatátviteli sebességre is szükségünk lesz, ugyanis a váz memóriakártyából a hagyományos SD helyett csak XQD formátumú példányokat képes fogadni, az ilyen típusú kártyaolvasók pedig jelentősen ritkábban fordulnak elő a háztartásokban, mint SD méretű társaik, ezért valószínűleg vezetéken keresztül fogjuk majd lementeni a fotókat.

[+]

Őszintén szólva a gyártó ezen lépésétől kicsit féltünk, hiszen ezek a kártyák nem túl olcsók, cserébe viszont igen gyorsak, a teszt idejére kapott 128 GB-os verzió például papíron több mint kétszeres átviteli tempóra képes a valamivel drágább, ráadásul csak 64 GB kapacitású, általunk használt SDXC megoldásnál. Tárkapacitásból sosem lehet elég, ugyanis a nyers fájlok mérete elérheti a 90 megabájtot is, de még a JPEG formátumú fotók is ritkán állnak meg 20-25 MB alatt, ezek kezelése pedig a komoly hardvert is megkívánja, az általunk használt, három éve notebookos mércével nem épp gyenge kategóriába sorolt üzleti gépünknek is szüksége van néhány másodpercre, hogy a képek tömörített verzióit megjelenítse a Windows beépített képnézegetőjével.

Mintaképek, videó

Az alábbi mintaképek Nikon Z 7 vázzal és Nikkor Z 24-70 mm f/4 S és 24-70mm f/2.8 S objektívvel, tömörítetlen RAW formátumban készültek, majd az Adobe Photoshop Lightroom CC szoftver segítségével, 100% minőségű JPEG formátumban, 2560 pixeles vízszintes oldalszélességgel, szerkesztés nélkül kerültek exportálásra.

Kattintásra galéria nyílik [+]

Videó

A videófelvételi képességek ecsetelése talán inkább az alacsonyabb felbontású, általánosabb felhasználásra szánt Z 6 váznál lehet fontosabb, de azért a Z 7 esetében sem szeretnénk csak úgy elmenni mellette. A legjobb minőséget a 144 Mbps bitrátájú, 4K felbontású, 30 képkocka/másodperces beállítás jelenti, utóbbi érték Full HD felbontást választva 120-ra növelhető. Képkivágással egyik esetben sem kell számolnunk, vagyis 4K felbontás mellett is a szenzor teljes felülete használatban van, lassított (100 fps és afölötti képfrissítési rátájú) felvételnél viszont már igen, ennek mértéke másfélszeres. Az elkészült anyagok legfeljebb 29 perc 59 másodperc hosszúak lehetnek, ezt elérve a rendszer egy új fájlt hoz létre, a kiterjesztés MP4 vagy MOV lehet.

A felvétel minőségét külső mikrofon alkalmazásával emelhetjük, egy 3,5 milliméteres csatlakozóval ellátott hangrögzítő bizonyára jobb hangminőséget fog eredményezni, mint a beépített sztereó mikrofon. A hangot monitorozni is tudjuk, hála a szintén 3,5 milliméteres kimenetnek, szükség esetén pedig a hangerőt is szabályozhatjuk, illetve teljesen ki is kapcsolhatjuk a hangrögzítést.

A képminőségtől nem voltunk annyira elájulva, mint például a Fujifilm X-T3 esetében, ez igaz a 4K és a Full HD felbontásra egyaránt. Mindkét esetben olyan érzésünk van, mintha a sharpness csúszka egy kicsit megszaladt volna, ez leginkább a magasabb felbontású klipen szembetűnő, 1080p-ben pedig az mutatkozik meg igazán, hogy ezt a kamerát nem videózásra találták ki, a távoli részletek jóval nehezebben kivehetők, mint 2160p-ben rögzítve. Megnéztük a beépített képstabilizátor hatását is, viszonylag jól kezelte a kézremegést és az erősebb széllökéseket is, nagyobb élmény a stabilizált videót nézni, mint az IBIS nélkül rögzített anyagot. Fontos megemlíteni, hogy HDMI kimeneten 8 helyett akár 10 bites színmélységgel is készíthetünk mozgóképet, ebben az esetben ráadásul a nagy dinamikájú N-Log formátum is elérhető, mely az utómunkát fogja megkönnyíteni.

Üzemidő, értékelés

A kamera leírásában és termékoldalán sem találtunk arra vonatkozó információt, hogy hány képet készíthetünk egy feltöltéssel, így nincs mivel összehasonlítani a tapasztalatainkat, mindenesetre a 750 kép körüli teljesítményt egy full frame szenzoros géphez képest ilyen kis méretben elég impozánsnak találjuk.

Ha mégis lemerülne az akkumulátor, akkor azt a hálózati töltőadapter mellett az USB Type-C csatlakozón keresztül is feltölthetjük, ez azonban csak a mellékelt – vagy utólag beszerzett – EN-EL15B típusú akkumulátorokkal lehetséges; a Nikon által korábban használt EN-EL15A megnevezésű telepek ugyan használhatók a Z 6 és Z 7 párosban, de tölteni csak hálózati adapterrel tudjuk. Fontos megjegyezni továbbá azt is, hogy az akkumulátor csak a kamera kikapcsolt állapotában vesz fel töltést, a kamerát bekapcsolva a folyamat leáll.

Értékelés

Canon EOS R tesztünkhöz hasonlóan most sem vagyunk egyszerű helyzetben, hiszen a Nikon Z 7 esetében is egy új termékcsalád egyik első tagjáról van szó. Némileg azonban megkönnyíti az értékelést a gyártó kommunikációja az újdonságról, miszerint a Z 7 nem egy profi fotósokat megcélzó eszköz, inkább a lelkes – és vastag pénztárcájú – amatőröket kívánják elérni vele. Ez persze érthető is, hiszen a Nikon épp elég profi kamerát tart a palettáján, bizonyára nem kívánnak házon belül konkurenciát állítani egy terméküknek sem.

[+]

A Z 7 főleg a D850 „milcesített” kiadásának tekinthető, 920 000 forintos árával pedig még olcsónak is mondható mellette, így aki pusztán a Nikon kamerákba szerelt full frame szenzorok képminőségére vágyik kisebb súly és méret mellett, és mindenképpen szüksége van a 45,7 megapixeles felbontásra, az nem dönt rosszul vele, mert ez most a gyártó legolcsóbb ilyen gépe. Ebbe a körbe beletartoznak azok a felhasználók is, akik munkaként foglalkoznak fotózással, még ha kártyafoglalatból csak egyet is kapunk, hiszen abból, hogy nincs párhuzamos mentés, még nem következik, hogy nem lehet eladható fotókat készíteni vele. Azonban meg kell említenünk azt is, hogy egyelőre igen kevés natív objektív érhető el a Z rendszerre, és bár adott az adapterezés lehetősége, annak minősége és sebessége a legtöbb esetben alulmarad a kifejezetten egy adott bajonetthez készült objektívhez képest.

[+]

Utóbbi szempontot is figyelembe véve, ha most hirtelen fényképezőgépet kellene választanunk 920 000 forintból, kisebb felbontással és nem mindennapos használatra inkább egy még kisebb méretű, APS-C szenzoros masinát választanánk, az árkülönbözetet pedig inkább objektívekre költenénk, a nagy felbontást és szenzorméretet szem előtt tartva pedig inkább az olyan, nagyobb múlttal rendelkező rendszerbe tartozó kamerák felé fordulnánk, mint a harmadik generációs Sony Alpha 7R. Hangsúlyoznánk viszont, hogy véleményünk a jelenlegi helyzetre vonatkozik, a Nikon erősen kezdett két újdonságával, tetszett is nekünk, ám kíváncsian várjuk, mivel rukkolnak elő legközelebb.

Nikon Z 7 fényképezőgép

SidCorky

A Nikon Z 7 fényképezőgépet és a Nikkor Z 24-70mm f/2.8 S objektívet a Nikon magyar képviseletétől kaptuk tesztelésre.